KÖTŐDÉSEK. A VIDÉKI MAGYARORSZÁG EMLÉKEZETE (Kiállítási katalógusok - Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

KÖTŐDÉSEK ÉS EMLÉKEZÉSEK A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Galériájában Kötődések címmel megrendezett, a szentendrei művészek alkotásait felvonultató tárlat különlegesnek és rendhagyónak ítélhető kiállítás: olyan bemutató, amely a jelenkori szentendrei művészetről ad áttekintést, s amely egyúttal egy új gyűjtemény létrejöttét is manifesztálja. A kiállítás e két sajátos vonása korántsem valamely kiállításrendezői szeszély eredője. Szentendrén évtizedek óta hangoztatott szakmai igény, hogy a művészeti kismúzeumok rendszere mellett, vagy a kismúzeumok rendszerét felváltva létre kell hozni a XX. századi szentendrei művészet átfogó, teljességre törő állandó bemutatóját: legutóbb a 2002 őszén a MűvészetMalomban megnyitott XX századi magyar művészet Szentendréről nézvést című időszaki kiállítás sürgette e hiány felszámolását. S jóllehet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum szakmai funkcióit, feladatait elsődlegesen nem az ún. magas művészet (és nem elsősorban Szentendre város művészetének) aspektusai határozzák meg, tiszteletre méltó törekvésnek minősíthető, hogy az intézmény a népművészeti kapcsolatok és áttételek, a népi tradíció által éltetett műalkotások összegyűjtésével és bemutatásával segíti az ezer sebből vérző kortárs szentendrei művészet állandó prezentációjának és reprezentációjának rendkívül problematikus, évtizedek óta megoldatlan ügyét. A másik fontos jellemző a gyűjtemény létrehozásának szándéka: a kortárs magyar művészet alkotásai - a rendkívül szűkös gazdasági-anyagi lehetőségek által determináltan - csak mintegy véletlenszerűen hagyományozódhatnak az utókorra: a művészeti gyűjteményszervezés terén passzivitásra kényszerített múzeumügy folyományaként alig-alig kerülhet kortárs alkotó munkája múzeumi gyűjteménybe. Ezért most, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum művészeti kollekciójának létrejöttével új esélyek nyílnak a szentendrei művészek és müveik számára. A Kötődések című kollekció - a gyűjtemény magja - a művészek ajándékaként szerveződött és ad áttekintést a szentendrei művészet ezredfordulós tendenciáiról, s ötven festő, grafikus, szobrász, iparművész és fotográfus alkotásainak egységbe foglalásával egyúttal megteremti az elkövetkező időszak tervszerű gyűjtőmunkájának irányait is. Reméljük, hogy a jövőben lesz elegendő (anyagi) erő a bővítésre, a klasszikus művészeti gyűjteménygyarapítás (vásárlás) módszerének gyakorlására. Szentendre művészeti tradícióinak tárgyalása kapcsán elkerülhetetlen - és a Kötődések-kollekció létrejötte és bemutatása alkalmából különösen indokolt -, hogy a városhoz erős szálakkal kapcsolódó egyik legjelentősebb alkotó, a XX. századi magyar művészet egyik legkiemelkedőbb munkásságot kifejtő festőművészének sokszor idézett gondolatait ismét citáljuk. A tragikus sorsú Vajda Lajos 1936-ban fogalmazta meg azokat a gondolatokat, amelyek máig nem vesztettek érvényességükből: „... tradíció nélkül nem lehet semmit sem csinálni, s ez a magyar körülmények között csak a magyar népművészet lehet, a többi, ami ezen kívül áll, az legnagyobbrészt értéktelen szemétlerakat (a szemétben itt-ott azért néha gyöngyöt is találni), amely teljesen hasznavehetetlen, tehát eldobandó (vagy sötét helyen tartandó). ... Ugyanazt akarjuk, amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak, azt hiszem, hogy a piktúra területén ilyen törekvések eddig még nem voltak, ha sikerül célt érnünk, akkor mi leszünk az elsők ezen a területen. Igen, nekünk az úttörők szerepét kell vállalni, és ennek azért érezzük fokozott szükségességét, mert a mai magyar művészetben mindenki visszafelé kacsint. Mi is visszanézünk a múltba, de egészen más célzattal, azért, hogy még jobban megerősödjünk, s hogy a múlt értékeit megmentsük (ami még nem pusztult el), és a jövő számára adjuk át. Az egész mai népművészet is már sajnos pusztulásnak indult a városi, polgári 'kultúra és civilizáció' áldásos hatásának következtében. Mindenfele a falvakban tervszerűen pusztítják, irtják, ami régi és 'elavult', ami a 'mai időknek nem felel meg'." E gondolatok feljegyzése után hetven évvel, Vajda Lajos - ha köztünk járhatna - elkeseredetten konstatálná a civilizációs hatások egyre pusztítóbb erejét, a globalizáció által megtépázott és elsodort értékeket, a hagyományok visszavonhatatlan feledésbe hullását, illetve azokat a kétségbeesett erőfeszítéseket, amelyek a tradíciók rekvizitum-szerű megőrzésére irányulnak. És elégedetten nyugtázhatná azt, hogy az oly korán bekövetkezett halála miatt teljességében megvalósítatlan művészeti programja, művészetének szellemisége ma is tovább él a népművészeti motívumokra alapozott, a népi kultúra szellemiségével áthatott művekben, a népművészet elemeit szublimáló modern művészet alkotásaiban. A hangsúly a szublimáláson van; Szentendre művészetében, a Vajda Lajost követő művészgenerációk munkáiban folyamatosan mint rejtett, de meghatározó tényező jelen van a népművészeti tradíció művészetté érlelésének szándéka, szemlélete: gondoljunk Bálint Endre, Barcsay Jenő, Anna Margit, Balogh László, Deim Pál, majd ef Zámbó István és kortársaik munkáira. 11