Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
MOLNÁRNÉ ACZÉL ESZTER: Hogyan is volt? Művek gyerekekről. Egy kiállítás margójára
jelen esetben a „display”-t, a bemutatás módját elemezni és annak a működési mechanizmusaira kitérni8. A kiállítás médiumát minden korban meghatározzák az aktuális kulturális trendek, befogadói attitűdök, bemutatási rendszerek, térelméletek és műtárgyvédelmi szempontok. Manapság hazánkban egy kiállítás megalkotása során a kurátor(ok) döntik el, hogy kiket vonnak be a „display” megalkotásába. Ideális esetben ez látványtervezők, kommunikációs szakemberek, múzeumpedagógusok, restaurátorok és szakmai kurátorok szoros együttműködésével valósul meg. Egy hierarchikusabb felépítésű rendszerben előfordul, hogy a látványtervezők, ha egyáltalán van arra keret, hogy legyenek, csak utólag kerülnek bevonásra, s így inkább egy kész anyag elrendezői, nem pedig egy kulturális médium megalkotói lesznek. A jelen írásomban tárgyalt kiállítás létrehozásában az eltérő területeken dolgozó alkotók alapvetően együttműködtek, a látvány megtervezésére azonban főként finanszírozási okokból csak részben vontak be tervezőt, Dániel András, grafikust, mesekönyv írót és illusztrátort9. A kiállítás többszintű, több célcsoportot rétegesen megszólító kommunikációja részét alkotta Dániel András grafikasorozata, két kitalált lény cselekménye egy- egy kiállított műalkotásra reagálva. A két lény, egy felhúzható bádogcica (talán) és egy manó, akik a termek egy- egy meghatározó alkotására reagálva léptek akcióba a falak legalsó sávjában. Ezek a figurák akár egy történeten is végigvezettek, ha a látogató követte tevékenységüket. Egy történet bemutatása tesz egy kiállítást megélhe- tővé, átélhetővé a látogató számára. Ez a narratíva ad keretet a kiállításban bejárt útjának. E történetet támasztja alá, képezi részét minden olyan apró elem, amely nem a tér állandó eleme, hanem kifejezetten a kiállítás befogadását támogatja. Ezek a bizonyos falra ragasztott lények is ilyenek voltak. Például Jakobey Károly: A festő, 1855 körüli akvarellje10 * alatt, amelyen a festő modellje egy gyermek, a manó már a bádogcica testére fest, tovább értelmezve a képen bemutatott alkotói folyamat élményét. A kiállítás a Vármúzeum L alakú földszinti, időszaki kiállítótereiben került megrendezésre, mely tér az épületen belüli helyzetéből fakadóan alapvetően lineáris elrendezésre ad módot, hiszen keskeny egymásból nyíló terek létrehozására alkalmas csupán. Ráadásul a Hausz- mann-terv részét képező Szent István-terem rekonstrukció előkészítése miatt a kiállítás bejáratát sem a hagyományosan, eredetileg is a múzeumba érkezőt behívó részre kellett tegyük, hanem a Barokk csarnokból nyíló egyik kis bejárat irányából, tehát a tér másik végéből. így történhetett meg a látogatókkal az előzőekben elmesélt felfedezés is a kiállítás végében. 2. kép. Önarcképfal, I. szakasz. (MOLNÁRNÉ ACZÉL Eszter felvétele) Mindemellett ebből az elrendezésből lehetett erényt is kovácsolni, így a bevezető térség elkülönült az eredeti műalkotásokat bemutató téregységektől és szabadabban fel lehetett szólítani a látogatókat az alkotásra, méghozzá a falakon történő rajzolásra, önarcképek megalkotására. Mindezt mégsem közvetlenül a műalkotásokkal azonos térben tették. Tehát rögtön az elején megadtuk az aktivitás élményét, mely egyben felszólítás is volt a tevékeny látogatásra. Kétszer is ki kellett festeni ezt a kisméretű teret, olyan intenzitással borították be a látogatók a falakat az olajpasztellkréta segítségével. Érdekes volt megfigyelni, hogy amíg több szabad felület volt, szépen, egymás mellé sorakozó képmások születtek, de idővel a felületek telítődésével egyre inkább elszabadult az ábrázolás, az üzenetek és falfirka-szerű feliratok száma, mígnem a bevezető szöveg, s felirat is áldozatul esett az alkotási vágynak, és nem röstellték az alkalmi alkotók annak a felületeit is telerajzolni. Az első teremben élénkpiros falakon a kiállítás témájából fakadó legfontosabb szereplőtípusokat vonultattuk fel különböző korú műalkotásokon: az apát és gyermekét egy kortárs, König Frigyes művén", a testvéreket Nagy István gyermekportréin az 1910-es évek végéről12, az anyát pedig Vaszary János Anya gyermekével című munkáján13, s a már korábban említett Jakobey Károly művész és modellje mind-mind megmutatta azokat a „szereplőket”, akik végigkísérték kiállításunkban a látogatót. A kiállítás látványának meghatározó részét képezték a színes falak, melyek a szivárvány színein haladtak végig, 8 A display fogalmáról bővebben HAUPT-STUMMER, Christine 2013. 93-100. 9 https://www.pagony.hu/daniel-andras/ (Letöltés ideje: 2017. február 17.) 10 Jakobey Károly: A festő, 1855k, BTM Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár, Itsz.: KM73.3., kát. 111/IS. I I KÖNIG Frigyes: Genetikai quodlibet, 1992, Vác, Tragor Ignác Múzeum, Itsz.: 92.151., kát: 1.24. 12 NAGY István: Kisfiú, 1919, Itsz.: 89.151.1., Kislány, 1919, Itsz.: 89.36.1., Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, kat.:lll/30—31. 13 VASZARY János: Anya gyermekével, 1930-as évek, Pécs, Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtár, Itsz.: 82.158, Kát: 1/15. 76
