Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
NAGY ZOLTÁN: Petró háza
hamarosan, 1973-ban ők is beköltöztek. Petró ettől kezdve egymaga járt Ozernojéba halászni és vadászni. Amikor testvére, a vele rendkívül szoros kapcsolatban levő Szidor is megözvegyült, felvetődött, hogy ő is visszaköltözik a szülőházba. Hogy végül mégsem tette ezt, az Szidor két veje miatt volt, akik maguk is gyakran kilátogattak Ozernojéba: Szidor nem akarta, hogy elvegyék Petró nyugalmát, négyen már sokan lettek volna a házban. így hát Petrának csak alkalmanként akadt lakótársa, néhány orosz férfi többé-kevésbé rendszeresen kiutazott vele Ozernojéba, ilyenkor nála szálltak meg. Petrának nem kellett sokat változtatnia, újítania a házon. Egy alkalommal az ajtó feletti gerendákat elfűrészelte, hogy a hiányzó helyet téglával építse be, de ezt azóta megbánta. Szerinte, ha nem fogott volna neki a cserének, a tető nem kezdett volna el mozogni. Meg is kellett erősítenie, az 1990-es évek közepén egy vastag, 6 cm-es lécet tett alá, amit alátámasztott, a támasztékot pedig falba szögezte. 2001 -ben kezdte el javítani a ház tetejét, mert elkezdett beázni, több helyen is folyt. Egy novij vaszjugá- ni ismerősük segítségével a tető egyik felét átjavították, a ház helyenként korhadó falát deszkával takarták le, és bár ekkor még tervezte az egész tető felújítását, erre már nem került sor: „Meg kellene csinálni, mert a másik oldalon is beázik, de egyedül hogy csinálod meg? Egyedül nehéz. ” A ház hosszabbik oldala 10 méter, a rövidebb 6 méter volt. Két részre osztották, két szobát alakítottak ki benne. Ehhez építették hozzá a 3x4 méter alapterületű, deszkafalú belépőt (lewdl). A ház belmagassága nem érte el a 2 métert, ajtaja különösen alacsony, 150 cm-es volt.22 Míg a szülei is a házban éltek, addig Petróék a hátsó szobát (joxka) lakták, szülei, majd megözvegyülő édesanyja pedig az első helyiségben, a „konyhában” (kjmkala) aludtak. Amikor aztán Petró egyedül maradt a házban, sokáig mind a két szobát fűtötte, mígnem „az öregek" javaslatára - hogy csak egy szobát fűtsön, mert akkor nem kell annyi fát hordania - leválasztotta a hátsó szobát, és raktárként kezdte el használni. Ruhák, halászszerszámok, használati eszközök töltötték meg a szobát: „minek cipeljek mindent a hombárba?” Hogy a téli hidegben se kelljen egyáltalán fűteni, a hideg ugyanakkor ne jusson be akadálytalanul, az ablakokat kívülről beszegezte. A két helyiséget elválasztó ajtó elé pedig nemezlapot és pokrócot akasztott, ugyancsak szigetelési céllal. Mivel ekkor már minden vendég a konyhában kapott szállást, ezért már csak egyszer volt lakója a hátsó, bezárt szobának: 1992-ben, első terepmunkám idején ebben a szobában szállt meg A. A. Kim, tomszki nyelvész, közös utazásunk szervezője, illetve Petró lánya is. Ekkor a déli fal ablakairól lekerült a deszka, a keletin fennmaradt. A kilencvenes évekre a ház megrokkant, megsüllyedt, de az előbb említett javításokon túl nem változtatott rajta semmit. Sokan felajánlották, hogy segítenének a renoválásban, de egyrészt nem hitt abban, hogy ténylegesen segítségére lesznek, másrészt pedig úgy gondolta, hogy ez így is tökéletesen megfelel a célnak: a házon erősen meglátszott az, hogy nem él benne asszony, aki gondját viselné, Petró nem foglalkozott a ház rendjével, ápoltságával. Ennek köszönhetően már a kilencvenes évek elején megvetemedtek a padlódeszkák, amik a kétezres évekre már komoly, helyenként akár 10 centiméteres szinteltérést mutattak. Míg korábban a ház meszelve volt, a falát színes papírral borították be tapétaként (emlékezett, hogy gyerekkorában a papírt tépkedte a falról, ha unatkozott), addig a kétezres évekre a fala megfeketedett a koromtól, a mész sokhelyütt lepattogzott, és már csak kikövetkeztetni lehetett a hajdani faldíszítést. A ház állapotára való tekintettel több ismerőse is felajánlotta, hogy költözzön el innen, lesz segítsége, hogy egy kicsi, egymagának elegendő vadászházat rójanak neki gerendából. Petró erre nem volt hajlandó: „A saját házam nem hagyom el. Ahol születtem. Jó, nem jó, az enyém. Az én fészkem. Aki a fészkét elhagyja, az nem ember. Persze, ha sokkal rosszabb, akkor igen. De nekem itt jobb. Minden cigány a maga lovát dicséri!"23 Az ötlet azért is logikus lett volna, mert Ozernojéban addigra mindenki csak kis házat épített magának, alkalmazkodva ahhoz, hogy szinte csak a férfiak járnak ki ide. Ezek az épületek alig voltak nagyobbak, mint azok a vadászházak, amiket a falutól távolabb építettek maguknak, és amilyeneket egyébként a helybeli oroszok ma is használnak. 2006 után Petró már nem tudott többször kiutazni Ozernojéba. A magára hagyott, fűtetlen ház hamarosan teljesen megrokkant, 2012-re a belépő gyakorlatilag ösz- szeomlott, ami azzal együtt, hogy a tető egyre hiányosabb, a szobákban is okozott némi plafonbeomlást. Az ablakairól lefeszítették néhány helyütt a deszkát, valaki behatolt, és elvitte az ott maradt tartós élelmiszerek, használati tárgyak egy részét. Veje 2010 óta rendszeresen kijár Ozernojéba vadászni, halászni, gyakorlatilag átvette apósa vadászterületeit. A házba ugyanakkor már nem tudott beköltözni, ehelyett Petró időközben elhunyt nagybátyjának házát vette birtokába.24 22 Ez az én számomra nem tette könnyűvé a házban való közlekedést, siettemben rendszeresen bevertem a fejem az ajtó gerendájába. Házigazdám ilyenkor igen nagy kedvvel mesélte el újra és újra azt a történetet, amikor egy nála éjszakázó, az estét vodkázásra használó orosz vadász megébredvén ki akart rohanni a házból, de teljes erővel nekiszaladt az ajtónak, így visszaájult a padlóra. 23 Eredetileg: Kamflbiií Ky/ikiK cboio őa/ioiy XBa/iMT, vagyis minden cankó (vagy bármilyen partfutó madár) a saját mocsarát dicséri. Ennek magyar párhuzama a szövegben használt közmondás. 24 Az, hogy kinek van joga kinek a házába beköltözni, kinek van joga Ozernoje környékén vadászni, újra és újra vitákat generál. A vő joga a házba való beköltözéshez természetesnek tűnik, ám a másik, a kétezres évek végén tartósan Ozernojéba költözött férfi szerint ez is megkérdőjelezhető. Mondta ezt annak ellenére, hogy mindketten ugyanolyan rokonsági fokot képviselnek: egyikük Petró, a másik Petró öccsének a veje. A nagybácsi házába való beköltözés még több szóbeszédre adott okot. O azonban úgy halt meg, hogy örökösei közül senki nem élt a Vaszjugán-folyó mellett. 201 I -ben felbukkant a felesége első házasságából származó, tehát nem vér szerinti lánya, aki engedélyezte, hogy ott maradjon, majd az asszony hamarosan bekövetkező halála után a hölgy néhány napra ideutazó, távoli városban élő fiai is áldásukat adták arra, hogy Petró veje beköltözzön a házba. 369
