Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
BALOGH BALÁZS: Az amerikai magyar „burdosházak” a korabeli sajtó tükrében
lőtt magyar végzi idekünn a legnehezebb munkát. Legjobban a bányákban keresnek, igaz ugyan az is, hogy ez a kereset nem áll arányban a végzett munkával. 7. kép. Fiatal bányászok csillehúzó öszvérekkel. Gary (West-Virginia), 1908. Mégis... a hazai viszonyaikhoz és igényeikhez mérten elég szép tőkére tesznek szert. Igaz, hogy ez nagyrészt az amerikai magyarság koldusnyomorú lakás- és élelmezési viszonyaiban leli magyarázatát. Mert érdekes, hogy a míg odahaza népünket otthonában a természetes csín és tisztaság jellemzi, addig idekünn minden egyéb, csak ez nem. A magyar telepeken népünk a legordinárébb negyedekbe szorult, piszkos, szűk kis lakásokba, olyannyira, hogy ottani élése még átlagos emberi életnek sem nevezhető. Teszi ezt természetesen a takarékosság szempontjából... alapjaiban ez áll Amerika egész magyarságának lakásviszonyaira... ami élelmezését jellemzi, meg kell borzadnunk honfitársaink nyomorúságos étkezésén. Mindenből a legolcsóbbat és a legrosszabbat vásárolja meg. A magános emberek ’bur- dos’ házakban laknak, harminc-negyvenen zsugorodnak össze négy-öt apró, alacsony kis szobában. A kosztadó asszony valósággal ételhulladékokkal látja el őket.'2 Ezek a burdosházak az amerikai magyarság megmételyező'!. A mi bűn, erkölcstelenség csak felszínre kerül a törvényszék előtt, azokat mind a burdosházak termik meg. Mert ne nézzen senki családi otthont a burdosházakban, a mikor nem azok. A nagy távolság otthonról, az egymásra utaltság és a nyomorúság fejlesztette ki ezt az új közösségi formát, a burdoscsaládot.’’12 13 A leírás jól összegezi, hogy a takarékosság mindent felülíró vezérlőelve mentén hogyan szerveződik a zsúfolt burdosházak körül a mindennapi élet. Az Amerikában munkát vállaló bányászok és munkások zömmel nőtlen legények vagy a családjukat Magyarországon hagyó férfiak voltak, akik voltaképpen nem szobát béreltek, hanem félnapos ágybérletet a bur- dosházban. 8. kép. Hugya István, Mezőkaszonyból elszármazott bányász Vintondale-ben (Pennsylvania), 1920 körül. Egy szobában egyszerre annyian aludtak, ahány ágy - sokszor emeletes ágy - befért, és mivel váltott műszakban dolgoztak, ezért mindig aludt valaki az ágyakon. A műszakok ritmusához igazodva, egy ágy legalább két bányászt szolgált. Az ágybérlet mellé járt a takarítás és napi egy meleg étel is. A bányavállalattól többnyire egy nős ember bérelte a házat, ő volt a „burdos gazda” (vagy „Miszter”), aki maga is bányászként dolgozott. O fogadta a burdosokat, akiktől beszedte a bért. A felesége, a „burdosasszony” (vagy „Miszisz”), a főzés és takarítás mellett mosott is a burdosokra. A burdosházakban összezárva lakó férfiak nehezen tűrték az állandó nőhiányt, ezért sokszor a burdos asz- szony körül legyeskedtek, az egyetlen közelükben lévő nő kegyeiért versengtek. Ha szeretőt tartott a burdosok közül a „Miszisz”, akkor a kivételezett szerencsést „fő- burdosnak” hívták. A főburdos és a férj (a burdosgazda) közötti féltékenység,14 a kis helyre összezsúfolt burdos 12 A rossz minőségű burdos koszttal kapcsolatosan több folklór szöveg, szólás is fennmaradt a pennsylvaniai bányavidékről. Például a hastingsi „Miszter” azzal dicsekedett a szalonban (kocsmában), hogy van két szép malaca, azokat szeretné kisorsoltatni. A szalonos, aki tudta, hogy a „Miszter" az előző napon vett két zsák korpát, megkérdezte: - Mi lesz a korpával, ha kisorsolja a malacokat? - Hászen megmaradnak a burdosok! - Azóta szólás-mondás lett Hastingsban: - Ezt is korpán hizlalják! NAGY Dezső 1979. 50. 13 BERKO D. Géza, 1910. 41. 14 A burdos asszonyok kikapósságáról sok anekdota szól. Például:„Beállit a kontris bodi egy magyar családhoz és kérdi a „Misziszt", hogy kap- hatna-e burdot? A „Miszisz" azt kérdezte, hogy hányán vannak a bodik? - Hát, micic, én csak magam vagyok. Félvállról szólt oda a „Miszisz": Oh, ha csak maga van, akkor nem adok burdot, mert egy emberrel nem érdemes piszkoskodni! NAGY Dezső, 1979. 19. 340
