Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
KÁLDY MÁRIA: Mozaikkockák. Fejezetek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum múltjából
Káldy Mária MOZAIKKOCKÁK Fejezetek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum múltjából Mi a múzeum? Milyen lesz a jövő múzeuma? Milyen feladatok várnak a múzeumra, és milyen értékek mentén fogalmazza meg küldetését? Mit vár a jövő múzeumlátogatója? Mire készül a jövő muzeológusa? És vajon az előttünk álló húsz-harminc év milyen változásokat hoz, amelyek hatással lehetnek napjaink egyik komplex tudományos és kulturális intézményére, közgyűjteményére, a múzeumra? Világszerte, és itthon is intenzív viták, eszmecserék kereszttűzében zajlik az útkeresés a minél pontosabb prognózis meghatározására. Múzeum és a társadalmi szerepvállalás, társadalmi és gazdasági hasznosság, igazságosság, globalizáció, mobilitás, lokalitás, életminőség, fenntarthatóság, a közösség, az érték kérdése... és még ki tudja mennyi, új szemléletet hozó, feladatot generáló terület, amivel napjaink múzeumának szembe kell néznie. A múzeumok helyzetét, tevékenységeinek alakulását a történelem során mindig számtalan tényező alakította, melyhez alkalmazkodnia kellett. Nem volt ez másként 1967-ben sem a Szabadtéri Néprajzi Múzeum esetében, alapításakor, majd hét évvel később, 1974-ben a múzeum megnyitása idején, s az elkövetkező években sem. 1974-ben, az intézmény jellegét, a Felső-Tiszavidék tájegység kiállításával - a bemutatás, az interpretáció, a szolgáltatások, és a látogatókkal való kommunikáció módját tekintve is - újszerű múzeum nyitotta meg kapuit Szentendrén. Mit jelentett ekkor az újszerű kifejezés, s hogyan mutatkozott meg ez a múzeumalapítók szemléletében, a kiállításban, az interpretációban? Milyen politikai, gazdasági, társadalmi légkör vette körül a fiatal intézményt? Mikor és milyen erők hatottak, mely körülmények segítették, alakították, egyengették, vagy éppen gátolták a fejlődés útját? Miben tudott úttörő lenni, miben tudott maradandót alkotni, mi az, ami nem hullott ki az idők rostáján, amire máig lehet építeni? A visszaemlékezés az 1970-es évek közepe és az 1990- es évek vége közötti időszakot öleli fel. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak azt az időszakát, amikor megalapozta, és jelentős eredményeket ért el a múzeumpedagógiában, a nyitott szemléletű, célcsoport orientált „élő" múzeum megvalósításában, a szolgáltatások, a marketing és kommunikáció terén. E tanulmányban a tevékenységek egy szeletét, az „élő múzeum” előzményeit, a kezdeti lépéseket, az alapok lerakását és a kibontakozás útját követjük a rendelkezésünkre álló dokumentumok és a múlt emlék-mozaikjai alapján. 1996-tól a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, szemléletben, stratégiában, módszereket tekintve a múzeumépítés, a kiállításrendezés, az interpretáció a tudásközvetítés a kommunikáció területén olyan jelentős változások indultak el és valósultak meg, amelynek elemzése, értékelése külön tanulmányt igényel. Előtérben a múzeumpedagógia A Szabadtéri Néprajzi Múzeum alapítása, majd első kiállítása megnyitásának idején a hazai és a nemzetközi múzeumi életben nagy változások zajlottak, melynek következményei érintették a születendő intézményt. Az ICOM 1968-ban rendezett konferenciája eredményeként, a múzeumi területen robbanásszerű szemléletbeli változások indultak el, melyekben hangsúlyosan előtérbe került a múzeumok oktató, nevelő funkciója. A változás képviselői úgy vélekedtek, hogy a múzeumoknak nyitniuk kell a látogatók széles rétegei felé, akik számára a múzeum nemcsak kiállításai, hanem gyűjteményei, könyvtára, fotótára és adattára révén is szolgáltató intézménnyé, információs központtá válhat. Az ICOM 1974. évi konferenciája már erőteljesen tükrözte a szemléletbeli változást, melyet a küldetésnyilatkozat megfogalmazása is tükrözött: „A múzeum nem profitra törekvő, a társadalom és fejlődése szolgálatában álló, a köz számára nyitott intézmény, amely az emberek, és környezetük tárgyi emlékeit gyűjti, megőrzi, kutatja, feltárja és kiállítja tudományos, közművelődési és szórakoztató céllal. Magyarországon - az európai trendet gyorsan követve - az 1970-es évek közepén megélénkült a múzeumi élet. Az 1976-ban megjelent a Közművelődési Törvény,1 2 majd a későbbi jogszabályok is hozzájárultak a múzeum- látogatók széles rétegeit érintő tevékenységek kibontakozásához. A törvény közvetve/közvetlenül szorgalmazta, hogy a múzeumok - tudományos kutatói bázisukra és gyűjteményeikre támaszkodva - vállaljanak jelentősebb részt a múzeumlátogatók műveltségének gyarapításában, kapcsolódva az iskolai oktatáshoz és a felnőtt ismeretterjesztés területéhez. 1976-ban az Oktatási Minisztérium és a Kulturális Minisztérium Irányelveket adott ki az oktatási intézmények és a múzeumok kapcsolatainak továbbfejlesztésére.3 Az 1 ICOM Múzeumok Etikai Kódexe. 2004. 2 Törvény a közművelődésről. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976. 3 Irányelvek, 1976.658-661. 33
