Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)

PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Szilágysági lakóházak és gazdasági épületek az 1960-as években a Magyar Néprajzi Atlasz tükrében

dándon „ágasos, csüngő ereszes tető” csak a szénatartónak nevezett gazdasági épületen fordult elő.) A párosán felállított szarufák alsó vége a falon fekvő folyógerendán, tapaszgerendán fekvő ftókgerenda (keresztgerenda) két végébe volt becsapolva. (Folyógerenda volt a gerendavázas falszerkezetet fent lezáró gerenda neve, melynek újabb neve Désházán is tapaszgerenda, Kémeren sárgerenda). A szarufás tetőszerkezet a házfalhoz mérten meglehetősen magas és erősen lejtős (kb. 60° körüli) volt. A tetőgerinc közelében az egymásba csapolt szarufapárokat kokasüllőnek nevezett, ácsolt pántok fogták össze. Az MNA említett kutatópontjain a szarufák mindenütt a keresztgerendák végeibe vannak becsapolva. Krasznán elfordult, hogy a sárgerendába vagy folyógerendába csapolták őket. Bogdándon a tetőváz neve: szarva- zat. „Fel van szarvazva a ház" - szokták mondani, amikor elkészült a tető váza.18

Szilágyban a tetőfedés hagyományos anyaga a taposott szalma. Nádtető, dránica, azaz tetőfedő deszka, fazsindely Kémeren, Bogdándon nem volt. Désházán egyetlen fazsindelyes (zsendejes) háztetőt említettek, Kémeren a községházáról mondták, Krasznán számosról tudtak. Eredendően taposott búzaszalmával fedték a háztetőket. (Ehhez érdemes felidézni, hogy Kraszna vármegye 1705. évi tizedjegyzéke szerint a megyében csak búzát, zabot és alakort vetettek, más egyéb gabonaféle nem termett.19) Bogdándon amikor elkészült a magas szarvazat, a kb. 35 cm (könyéknyi) távolságra levő lécekre fűzvesszőből vagy szőlővenyigéből álló maroknyi nyalábokat kötöztek, gúzsoltak. Arra villával hányták fel a kötetlen szalmát. Több ember is teregette, taposta egyidejűén a vastag szalmaréteget. A szarufák alsó végén faszögek tartották a taposás után is kb. 40-50 cm vastagságú, tömörített fedelet. Amikor kb. 1,5 m fedél elkészült, újabb sort kezdtek teregetni, villával veregetni és taposni. A szükséges szalmát rudashordóval (két rúddal) hordták a ház alá és villával, vagy merekének nevezett hegyes nyárssal, létrán állva adogatták fel a tetőre.20 A tető gerincén, a ház két végén a szarvazat hoz rögzített nyársakat állítottak. A háztető ormán párosával összekötött karókat, kalodákat helyeztek el méterenként, hogy megvédjék a heves szelek kártevésétől.21

A taposott szalmafedél a „szamosi házvidék” egyik sajátossága. Egy-egy ház fedeléhez mintegy 50-60 q (4-5 szekér) búzaszalmát használtak fel, a munkát kalákában végezték. Ez így olcsó megoldásnak bizonyult. Nem véletlen, hogy a taposott szalmatető a Felső-Tiszavidéktől a dél-erdélyi Alsó-Fehér megyéig elterjedt és - a Székelyföld kivételével - Erdély-szerte ismerték, sok vidéken domináns fedéltípus volt. Bizonyításul elegendő egy az MNA nyomán szerkesztett térképvázlatra hivatkoznunk.22

A szalmafedél újabb és ritkább fajtája volt a rozsszalmából készült zsúptető. A tető sima volt; a léchez fűzvesszővel vagy vasdróttal kötözték hozzá a maroknyi kis zsúpokat. Krasznán és Kémeren csupán a kötött zsúptetőnek volt emléke. A zsúpot Désházán is tövével lefelé rakták fel, de nem lépcsősre, hanem elteregetve, simára. A szalmatetőt készítő embert tetó'kötó'nek nevezték. Ott és Bogdándon emlékeztek a zsúpverő vagy szalmaverő néven emlegetett, egyik oldalán bordázott, nyéllel ellátott faeszközre és a vele való munkára is. A felvert zsúptető hasonló módon készült, mint a nádtető, de annál több sorban kellett a zsúpot elteregetni és felverni az eresztől az oromig haladva.23 A 19. század utolsó harmadában a zsúptető mellett a tetőcserép is terjedt, különösen a nagyobb, vásártartó településeken. így Szilágynagy- falun 1910-ben már a házak többségét cseréptető, kisebb hányadát fazsindely (zsendej) fedte.24 Kraszna, Szi- lágycseh és a többi járási székhely is a falvak előtt járt az újabb építési módok és anyagok alkalmazásában. Bogdándon, Désházán az 1920-30-as években nőtt meg a cserépzsindely részaránya a lakóházak tetőfedésében.

Közel ezzel egy időben változott meg a tetők formája, jelent meg a házak utcai tűzfala, változott meg a homlokzattal együtt az utcakép. A korábbi „négy lejtésű” sá3. kép. Deszkás házhomlokzat. Kémer (PALÁDI-KOVÁCS Attila felvétele, 1969., MTA Néprajzi Kutatóintézet F 31 431)

18 PALÁDI-KOVÁCS Attila gyűjtése 1967-ben. MNA II. 54-S5. témalap. R/25 Désháza, R/26 Bogdánd, BARABÁS Jenő gyűjtése 1969-ben, R 79 Kémer, KOSA László és KARSAY Erzsébet gyűjtése 1967-1966-ban, R/33, Kraszna. MTA Néprajzi Kutatóintézet archívuma. A szarvazat ’tétováz’ jelentésben erdélyi regionális tájszó. UMTSZ 5. kötet, 2010. 70-71.

19 PETRI Mór 1901. I. 723.

20 PALÁDI-KOVÁCS Attila gyűjtése 1967-ben. MNA 11.56. témalap. R/26 Bogdánd. MTA Néprajzi Kutatóintézet.

Szatmár megyében hosszú nyelű gyámfogas nyárs, ún. bukóvilla szolgált ilyen célra. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 280-282. Borsa-völgyén a földön elrendezett szalmát merekéveI adták fel a tetőn álló embernek. Merekével többet lehetett feladni egyszerre, mint villával. VARGHA László 1997. 39.

21 Lásd ehhez: KÓS Károly 1974. 15; GILYÉN Nándor-MENDELE Ferenc-TÓTH János 1975. 49., 69.

22 BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 81.219. kép.

23 PALÁDI-KOVÁCS Attila gyűjtése 1967-ben. MNA II. 56. és 57. témalap. R/25 Désháza, R/26 Bogdánd. Lásd még R/79. Kémer és R/33. Kraszna témalapjait, BARABÁS JENŐ 1969., illetve KARSAY Erzsébet 1966., KOSA László 1967. gyűjtését.

24 MAJOR Miklós 2002. 125. A cseréptető terjedését az 1859. évi tűzvész és a szórványosan később is előforduló tűzesetek siettették.

276