Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
BÍRÓ FRIDERIKA: Virágok a harcmezőn. Ünnepi köszöntő
Kedves Miklós! Levelem végére értem. Mikor elhatároztam, hogy levélben köszöntelek születésnapod alkalmából, noha már elképzeltem a levél tárgyát, nem gondoltam, hogy néhány korabeli fénykép, rajz, egykori tábori lap és levél (szám szerint csak 22 darab) segítségével ennyire közel kerül a harcmezők általunk kevéssé ismert vagy egyáltalán nem ismert világa. Bevallom, nem is erre készültem. Csak a virágokról akartam írni. A szövegből kiolvashatod, hogy jómagam sem ismertem, sőt, semmit nem tudtam a háborús „művész-életről”, jóllehet a tárgyi dokumentumok között éltem, és szinte naponta láttam közülük egy-egy darabot. Távolinak éreztem a homályos, egyre fakuló történeteket, bár a falakon függő képek, egy-egy bajuszos tábornok nagy becsben tartott gipsz reliefje és a feleségétől búcsúzó katonáról készült rajz, mindig emlékeztetett a háborúra és a nagyapámra. Említettem, hogy a marosi bölcső végigkísérte az életemet, magam is óvtam, vigyáztam rá, és mindig gyönyörködtem benne. De soha nem tudatosodott bennem, hogy a gyönyörű bölcső tervei a háborúban születtek. Csak most, mikor ezt a levelet írtam neked, jöttem rá, hogy kis különbséggel egy időben készültek a másik, a mautersdorf-i bölcső terveivel. És itt fonódnak össze születésnapi csokrod virágai, a harcmezők virágai. Egy olyan Művész festette őket, aki a színes virágok és mesebeli madarak közé menekült a közeli csatazaj elől, a gránátok és srapnelek félelmetes dübörgése elől. Miközben katonai kötelességét teljesítve tábornokokról, ezredorvosokról, tisztiszolgákról készített rajzokat, plaketteket és reliefeket, elesett katonák emlékére tervezett emlékműveket, lelkében, képzeletében virágok fogantak, pávák, őzikék és röpdöső méhek születtek. Nemcsak magának szerzett gyönyörűséget. Egy kislány születését és megkeresztelését ünneplő társaságnak is bizonyára soha nem felejthető élményt adott. Ott állnak a katonák, a családtagok a kis téren, ünnepélyes rendben. Megilletődött arcukat csak elképzelni tud16. kép. Mimi és Zsuzsa 1918 tavaszán. (Reprodukció: DEIM Péter) juk, és azt is, hogy ebben a pillanatban talán elfelejtették a csatazajt, a puskaport. Egy pillanatnyi csönd, öröm, soha vissza nem hozható áhítat... virágszirmok illata... Megpihentek. Mire végleg hazatért a háborúból, kislánya már öt hónapos lehetett. Az elkészült virágos bölcsőt talán akkor látta először. Igen, pontosan ilyennek képzelte. Bizonyára boldog volt és örült, mikor meglátta a gyönyörű pávákat, a piros csőrű mesebeli madarat, a házat, az őzikéket, a dagadó vitorlákkal úszó hajót és a csőrében virágzó olajágat tartó fehér galambot. És mindenütt ott virítottak a harcmezőkön megfogant virágok. Mire a kislány kinőtte a bölcsőt, nemsokára egy kisfiút fektettek a helyére. És ekkor a bölcsőt összetartó két hevederre rákerült a két gyermek neve: ZSUZSA, PETI. A két páva között lehajló búzakalászok alól pedig előtűnik egy harmadik név is: PIPI PAPA. Zsuzsa még 89 éves korában is olykor megsimogatta a bölcsőt. Mire gondolhatott? Nem mondta el. O volt az édesanyám. Nagymaros, 201 7. február 2. Szeretettel köszönt Frici 15. kép. Madár homokórával. (DEIM Péter felvétele) 208
