Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
BODÓ SÁNDOR: Magyar múzeumok az első világháború idején
olyan megoldást kellett találni, amely „az arra érdemes intézetek intenzívebb fejlesztését lehetővé teszi, másrészt az Orsz. Főfelügyelőséget, illetve az államot megszabadítja egy olyan fölösleges tehertől, melynek viselése az állami javadalomnak a mai szétforgácsolása mellett eredménytelen munkánál egyebet nem szülhet. ” Beismerték, hogy „bizonyos mértékig túl mentünk a korlátokon", még ha mindezt a vidéki közgyűjtemények, a nemzeti vagyon szerves részeinek megőrzése érdekében tették is. A „jelen súlyos viszonyai között” - a háború idején - a javadalom kívánatos emelésére nem számíthattak. Ennek tudatában tették meg javaslatukat „az állami felügyelet alá helyezett intézeteknek a segélyezés szempontjából való új csoportosítása, másrészt az állami felügyeletnek megfelelő redukc- ziája, illetve megszüntetése" érdekében. A jászberényi múzeummal tovább szaporodva immár a 89 intézetet négy csoportra osztották.80 Az első kategóriába azokat a múzeumokat sorolták, amelyeket az állam anyagilag és erkölcsileg a lehető legmesszebbmenő támogatásban részesít, az eddiginél intenzívebb mértékben segít. Ezek az „intézetek” egy-egy országrésznek vagy vidéknek tágasabb körre kiterjedő kulturális gócpontjaiul szolgáló teljes, városi könyvtárral, régészeti, néprajzi, természetrajzi és képzőművészeti gyűjtemény-csoportokkal bíró múzeumokká kell fejleszteni. A gyűjtési területüket földrajzilag meg kell határozni. Ha egy ilyen kiemelt helyen már vannak bizonyos gyűjtemény-csoportok, oda kell hatni, hogy közös intézményben egyesüljenek. Gondoskodni kell arról is, hogy ezek a jelentős intézetek „szakképzett erőkkel” rendelkezzenek, s megállapított céltudatos munkaprogram, szabály- szerű nyilvántartás szerint dolgozzanak. Céljaik megvalósítását pedig állandó állami segélyezés biztosítsa. Feltétel azonban, hogy a múzeumokat tulajdonosaik ugyanolyan mértékű támogatásban részesítsék, mint amilyet az állam biztosít. Ebbe a kategóriába Arad, Debrecen, Kassa, Marosvásárhely (közművelődési intézet), Pécs, Pozsony, Sepsiszentgyörgy, Szeged, Szombathely, Temesvár intézetei tartoznak. A második kategóriába azokat az intézményeket sorolták, amelyek önálló épülettel rendelkeztek, s gyűjteményeik értékénél fogva állami felügyelet alatt tartandók, de évről-évre kisebb mértékű államsegélyben részesülhetnek. A harmadik kategóriába került intézményeket ugyan megtartották állami felügyelet alatt, s állandóan élvezték annak erkölcsi támogatását, de nem részesülnének állandó évi államsegélyben. Rendkívüli segélyeket csakis esetről-esetre, a körülmények által indokolt, méltánylást érdemlő esetekben nyernének. Fenntartásukról tulajdonosaik (vármegyék, városok, egyesületek, egyházi vagy világi testületek) gondoskodnának. A negyedik kategóriába sorolt intézetek fölött meghagyták az állami felügyeletet, de csupán erkölcsi támogatást biztosítottak nekik. Pénzbeli segélyeket nem nyújtottak számukra, de tanáccsal, szakfelügyelői támogatással időközönként segítették őket.81 Végezetül két körülményre hívta még fel a Főfelügyelőség a miniszter figyelmét. Az egyik az, hogy a tervezetet átmenetinek tekintették, hisz a világháború előreláthatólag új körülményeket fog teremteni. Beláthatatlan új és jogos törekvéseknek fognak teret nyitni a közművelődés terén. A mai (háborús) idők aligha alkalmasak gyökeres reformok teremtésére. A másik körülmény a speciális múzeumok (Balatoni Múzeum, Tátra Múzeum, bányászati múzeum) létesítésének ügye, amelyeket a Főfelügyelőség irányításával megkezdhetők. A „reorganizáció” tervezetét a kultuszminiszter egyetértőén fogadta.82 1918 tavaszán törvényjavaslatot kívánt a kultuszminisztérium előterjeszteni a magyar múzeumok ügyében. A javaslatokat véleményezte a Főfelügyelőség, s néhány fontosabb indoklásukra érdemes utalni. A javaslatok egyik lényeges eleme volt, hogy a vidéki múzeumoknak le kell mondaniuk „a tudományos jellegről és tanító-nevelő múzeumokká kell alakulniuk. Ez szépen hangzó frázis - válaszolták a minisztériumnak - de könnyen megölőjévé lehet a gyűjteményeknek. ” Természetesen fontos a „nagy- közönség okulására szolgáló, ízlésesen és érdekesen, tanulságosan felállított” tárlat, s a másik fontos elem maga a gyűjtemény, megőrzése, s tudományos feldolgozása.83 1918 márciusában az iratokból már a béketárgyalásokra való készülődés szándékai olvashatók ki. A miniszterelnök helyett Pallavicini államtitkár által aláírt és a kultuszminiszterhez szóló levél az „ellenséges államokkal szemben fennálló kölcsönös követelések és tartozások” számbavételéhez kérték a „kölcsönös elszámolás” elemeit. A Főfelügyelőség válaszát két napon belül megküldték. A felhívásra a jól ismert orosz és román betörések következtében eltűnt tárgyak hiányára utaltak: Bártfa: oroszok a kiállított kardot hüvelyével együtt elvitték. A románok Brassóból oklevélgyűjteményt, Sepsi- szentgyörgyről történeti-néprajzi tárgyakat, Brassóból egyházi rendeltetésű felszerelési készleteket, a Barcasági Múzeumból kerámia-, ónedény-, s a teljes néprajzi gyűjteményt elvitték, Feketehalom/Zeiden községből pedig régi okiratok tűntek el.84 A háború utáni élet megindítása szintén jelen volt, hiszen Ózdról egy vasgyári tanító már 1918. március 18-án egy múzeum alapításának előkészítésével foglalkozott.85 Az első világháború során a Magyar Nemzeti Múzeum anyagi helyzete is jelentős mértékben romlott. Gondot okozott a hadiipar számára az általános fém-beszol80 MNLOL. K 736. 64. doboz. 712. irat. 1915. 12. 10. 81 MNLOL. K 736. 64. doboz. 712. irat. 1915. 12. 10. 82 Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1916. 2-3. füzet 61.; Vö: VOIT Krisztina 2004. 24. 83 MNL OL. K 736. 69. doboz. 206. irat. 1918.04.05. 84 MNL OL. K. 736. 68. doboz. 176. irat. 1918.03. 12. 85 MNLOL. K. 736. 69. doboz. 197. irat. 1918. 03. 20. 184
