Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
BODÓ SÁNDOR: Magyar múzeumok az első világháború idején
tőleg elmaszkírozva magunkat, elszállítottuk." Eredeti helyén nagyon kevés tárgyat hagytak: „csupán a legnagyobb szárnyasoltárok, néhány nagy régi szekrény és láda, többnyire olyan darabok, amelyek szétszedése szinte rombolás számba megy... ” Jelentése végén Kőszeghy Elemér megjegyezte: „Most, hogy megtudtam, hogy az oroszok menynyire kutatnak az elásott és elfalazott tárgyak után, arra is gondoltam, nem volna-e mégis tanácsosabb a múzeum egész anyagát egy különvonatra felpakolni és biztosabb vidékre szállítani.” Például a Nemzeti Múzeumba vagy a Dunántúlra vinni.47 Kassára Mihalik József előadó a biztonságba helyezendő tárgyakat illető tanácsot adott. A Dessewffy-terem értékes tárgyait: az ötvösműveket, fegyvereket, képeket, a Szent Erzsébet templomból származó casulákat, a képtár legértékesebb képeit, a könyvtár „codexeit és incunábulumait”, a metszetgyűjteményt, az éremgyűjteményt, a régi bútorokat, tehát az anyagi és kultúrtörténeti szempontból értékes tárgyakat kell biztonságba helyezni.48 A felkai Tátra Múzeum, a miskolci és a rózsahegyi múzeum is információkat küldött anyaguk biztonságos védelméről.49 A máramarosszigeti múzeum viszont riasztó jelentést tett a háborús viszonyokról. Közölték, hogy a múzeum összes tárgyát külön szobában helyezték el, mivel a közművelődési házat katonai kórház céljaira lefoglalták. De hozzátették azt is, hogy „az ellenséges betöréskor a múzeum pénz-, érem- és bronz gyűjteménye megsemmisült, ezeket a betörés tettesei magukkal vitték. Az oroszok kiverése után a felszabadult város rendőrhatóságára vittek be egy csomag pénzgyűjteményt." Ezek a múzeumi példányok maradékai voltak. A Főfelügyelőség erőteljes válaszlevelet küldött Máramarosszigetre. Számon kérték, s 1915. január 7-ig jelentésre kötelezték a múzeumot, hogy mivel 1914 szeptemberében már felhívták a figyelmet a betörés veszélyeire, miért nem tettek semmit az értékek biztonságba helyezése érdekében.50 A Főfelügyelőség egyébként 1915 májusában megbízta Divald Kornélt, hogy Sáros vármegyében és Zemplén vármegyének Sárossal határos északi részein a „folyamatban lévő háború és az oda történt ellenséges betörés által okozott károk fényképfelvételeit a helyszínen" elkészítse, s a 100 darab 13x18 cm méretű felvételeit adja le a Főfelügyelőségen. Felkérték Divaldot, hogy „miután a szóbanforgó emlékek egy részét a fóldmíves nép csakhamar eltünteti, minél előbb" utazzon a helyszínre és ott a hadviselés emlékeit (lövészárkokat, romokat, elpusztult községeket s műemlékeket) örökítse meg.51 52 A háborús események persze időről időre visszatértek. A Máramarosi Közművelődési Egyesület 1916 májusában újra háborús károkról küldött jelentést. Beszámoltak arról, hogy az egyesület működése 1914-től „hirtelen nagyarányú fejlődést mutat”. Egyesültek a kulturális, irodalmi, művészeti, zenei, tanügyi egyletek, s a tagok száma 800-ra szökött fel. A felépült Közművelődési Ház felavatására nagy ünnepséget szerveztek. 1915 októberében szerették volna a házat avatni, de az orosz portyá- zó csapatok éppen október első napjaiban tartották megszállva a várost. Október 2. és 6. között a „székházban kozákok jártak", s az egyesület vagyonában tekintélyes kárt okoztak. „Maga a múzeumi anyag is siralmasan nézett ki az invásió után. A múzeumot ugyanis a háború idejére a közművelődési házban egy másodemeleti szobában raktároztuk el, amelybe a kozákok természetszerűleg szintén behatoltak. Az éremgyűjteményt szétszórták és kifosztották, az állattani anyagot feldúlták." Jelentésük azt is tartalmazta, hogy „a háború kitörése óta az egyesület minden nyilvános működése - amelyért belépési díjat szed - kivétel nélkül hadsegélyező és háborús jótékony célt szolgál.”51 A Főfelügyelőség 1915. január 16-án csaknem teljes létszámban53 tartott ülést. Fraknói Vilmos főfelügyelő a „dúló nagy háborúról” emlékezett meg, ami korlátozza a tevékenységüket, de „lankadatlan buzgalommal” folytatták munkájukat. A háború okozta feladatokat áttekintették, a legtöbb múzeum személyzetét érintették a katonai behívók. A kassai biztonsági intézkedések miatt komoly vita támadt. Varjú Elemér beszámolt Kőszeghy Elemér igazgató intézkedéseiről, amelyekkel szemben Mihalik József ellenvéleményt és óvást jelentett be. Mert, indokolta, ha a bútorokat és képeket egy frissen falazott pincefülkében helyezték el, e tárgyak a szellőzetlen helyen a pincetalaj közismerten nagymérvű nedvessége és a friss fal nyirkossága révén igen hamar tönkremehetnek. Veszélyesnek tartotta a „mentés”-nek ezt a módját, s proponálta, utasíttassék az igazgató, gondoskodjék a biztonságba helyezés megfelelő módjáról. E véleményt osztotta Hültl Dezső építészeti felügyelő és Posta Béla régészeti felügyelő is. Javaslatuk szerint határoztak, s táviratilag utasították Kőszeghy igazgatót: „Biztonságba helyezett romlandó tárgyak, bútorok, képek termekbe mielőbb visszahelyezendők. Szalay.” (A táviratot január 16-án I I órakor elküldték.) A téma kapcsán Mihalik József még azt az eszmét is felvetette, hogy a jövőben emelendő múzeumoknál helyes volna már a tervezésnél gondoskodni arról, hogy a múzeumok épület-testébe olyan rejtekhelyeket tervezzenek, amelyekbe veszély esetén legalább a legértékesebb tárgyakat biztonságba lehet helyezni. Az építész Hültl szerint a gondolat kivihetetlen, Posta szerint életrevaló és megvalósítható. Végül a diszkussziót nem tud47 MNLOL. K 736. 61. doboz. 494. irat. 1914. 12. 14. 48 MNLOL. K 736. 61. doboz. 494. irat. 1914. 12. 14. 49 MNLOL. K 736. 61. doboz. 977. irat. 1914. 12. 19.; 975. irat. 1914. 12. 21.; 984. irat. 1914. 12.28. 50 MNLOL. K 736. 61. doboz. 983. irat. 1914. 12.23. 51 MNL OL. K 736. 63. doboz. 354. irat. 1915. 05. 17. 52 MNLOL. K. 736. 66. doboz. 404. irat. 1916. 05. 16. 53 Fraknói Vilmos főfelügyelő, Szalay Imre helyettes főfelügyelő, Fejérpataky László, Ferenczi Zoltán, Filarszky Nándor, Horváth Géza, Hültl Dezső, Krenner József, Mihalik József, Posta Béla, Radisics Jenő országos felügyelők. Semayer Vilibald hiányzott. 179
