Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
BÚZÁS MIKLÓS-VASS ERIKA: Gyimes népi építészete és lakáskultúrája a Szabadtéri Néprajzi Múzeum felmérő táborának tükrében
35. kép. Tisztaszobaszoba részlete Hidegségen (VASS Erika felvétele, 2011.) A szobákat a 20. század elején sarkos elrendezés jellemezte.44 Az idős emberek visszaemlékezése szerint a családtagok télen általában - a vagyoni helyzettől függetlenül mindannyian, a nagyszülők, a szülők és a gyermekek - egy helyiségben éltek és aludtak. A szobában, vagyis „házban”, „kicsi házban”, ahogy ők nevezték, csak a legszükségesebb tárgyaknak (egy asztal, padok, székek, ágyak és egy kályha) jutott hely. Egy mai viszonylatban egyszemélyesnek tűnő ágyban egy házaspár vagy két-három gyermek is együtt aludt. A gyermekek több helyen padágyban aludtak, amit nappal ülő alkalmatosságként használtak, éjszakára pedig kihúzták, és derékaljat tettek bele. Másutt olyan kerekes kiságyra emlékeztek vissza, amit nappal a szülők ágya alá toltak be. Ahol több gyermek volt, mint fekvőhely, ott előfordult, hogy a puszta földre tettek le szalmazsákot, és úgy aludt néhány családtag. Télire a szövőszéket is ebben a helyiségben állították fel: „Úgy osztottuk, hogy mindenki férjen el... egy hónapig kibírtuk szorosabban es, utána vettük ki. ” A szövés ideje nagyböjtre esett, annak kezdetéig el kellett készülni a kender fonásával: „Megmostuk, megforraltuk, s nagyböjtben megszőttük. Általában hamvazószerdán bétettük [a szövőszéket], s nagyhéten kivettük, mikor jött a húsvét. ” Az együttélésnek gazdasági oka is volt, így kevesebb fát kellett eltüzelni. Egy 1966-ban férjhez ment asszony mesélte, hogy az első télen férjével a „nagy házban” külön aludtak, de akkora szoba volt, hogy nem tudták kifű- teni. A különélés tavasztól őszig úgy oldódott meg, hogy az idősek kiköltöztek a nyári, „kicsi” konyhába vagy a hegyi kalibába, ahol az állatokat gondozták, és ahonnan csak napközben jöttek haza, a lakószobában pedig a fiatalok maradtak. A lakodalmakat házaknál tartották: hogy mindenki elférjen, öt-hat szomszédos ház adott helyet az ünneplőknek. Két házban élő zene szólt, aki táncolni akart, oda ment át. Ezeket kirendezték, csak egy-egy asztal maradt bent a muzsikus cigányoknak. A két háznál egy-egy férfi hegedült, egy-egy asszony pedig gardonon játszott. 44 CS. SEBESTYÉN Károly 1909. I9S. A több generáció együttélése nem volt minden esetben problémamentes. „Lenyelni elég volt. Ki es hatott mindenütt a hatása. Ez volt a kereszt. Kellett vinni.” „...ezek az én apósomék olyan öregesek vótak, divattalanyok, nem kellett nekik ez a modifikálás. Nem es lehetett velük értekezni, s nem es lehetett hajlítani, hogy csináljuk. Megérték mondani: mire való? Minek kell? Az jól van úgy. Aztán abból nem tértek ki. S eredj aztán, térítsd meg. Régen nem úgy volt, mint most. Akkor respektálták az öregeket a fiatalok, de most fordítva van. Most az öregek kell respektálják a fiatalokat, ha úgy akarnak, hogy egyszer hazajöjjenek... a régi vének olyanok vótak, hogy ott nem prédáltad a tűzifát annyi felé. Az vót a lényeg, hogy annyi helyt ne égjen a tűz... Nem vót nekünk üdőnk, mikor még a Nap nem vót feljőve, addig ettek, ki tudott, s a másik ett a mezőn. Setéitől setéiig künn vótunk. Nem főttünk a melegben [a házban], ne féljen. Leg künn a mezőn, de a házba nem, mert nem vót üdő. Akkor kézzel ültettük a pityókát, avval kapáltunk, avval arattunk, gépesítés nem vót, kaszával kaszáltak. Akkor ott kellett lenni. 8 órakor a mezőre ki kellett legyen víve a reggeli a férfiaknak, kapásoknak. Mer ha nem, úgy veszekedtek, üttek meg. S akkor gyorsan kellett eltolni a rendet, s akkor ha sokan vótak, gyere haza ebédér, s ha nem vótak idegenyek, akkor megettük, ami maradt reggeltű. Minden nap, amíg vége lett, szeptember derekáig. Szent Pétertől már csináltuk a szénát a marhának, sok állatnak köllött. ” A különélésre olyan formában nyílt lehetőség, hogy ugyanazon a telken építettek föl egy kalibát (egy- vagy kéthelyiséges faházat), ahová többnyire a szülők költöztek, míg a fiatalok a nagyobb házban maradtak. (Olyan esetet is tudunk, amikor a szülők maradtak a nagyobb házban, és a fiatalok építettek maguknak kalibát a telken.) Ezt a módszert napjainkban is sok helyen alkalmazzák. Az volt egykor a gyakorlat, hogy a vőlegény szüleinek kellett fiuk leendő családja számára házat építeni. Ez azonban csak kellő anyagi háttér esetén valósulhatott meg. Olcsóbb megoldás volt, ha a fiatalok maradtak a nagy 36. kép. Idős asszony lakószobája a telken lévő kaliba ban Gyimesfelsőlokon (VASS Erika felvétele, 2012.) 21
