Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
VASS ERIKA: Az algyői tájházi kiállítás megújításának módszertani tanulságai
1978. évi enteriőrhöz fűződő füzet segíti az iskolai történelem órákon megszerzett tudás elmélyítésében. A kiállítási szövegek angol nyelven is olvashatók, ez az angolul tanuló diákok nyelvtanulását is segíti. A kiállításhoz egy 40 oldalas kiállításvezetőt is készítettem.9 A múzeumpedagógiai foglalkozások egyik fontos helyszíne a nyári konyha és a kemence, ehhez kapcsolódik a demonstrációs tárgyak egy része is. Vásároltunk új csigatészta készítőket is, hogy a gyerekek ne csak filmen nézhessék meg a folyamatot, hanem ki is próbálhassák. A lányok számára varrt kötények, a fiúk számára készített tarisznyák a szerepjátékok felé viszik el viselőiket. A nyugdíjasok is szívesen jönnek segíteni egy-egy nagyobb rendezvény alkalmával, szívesen sütnek különféle ételeket a kemencében. A tájház működése a megnyitó óta A település önkormányzata IZBÉKINÉ CSEUZ Gabriellát bízta meg a tájház vezetésével, aki rajz-angol szakon szerzett főiskolai diplomát. Sokfajta kézműves technológiában járatos, ami garanciát nyújt arra, hogy a látogatók és a foglalkozásokon résztvevők jól érezzék magukat. O az Algyői Foltvarrók Körének vezetője is, ennek kapcsán maga köré gyűjtötte a faluban élő aktív embereket. Egy-egy nagyobb tájházi rendezvény alkalmával e közösség tagjai is szívesen segítenek a foglalkozások színesebbé tételében. 2015 nyarán IZBÉKINÉ CSEUZ Gabriella négy, gyermekeknek szóló tábort szervezett: hagyományőrző kézműves tábor, Hétmérfóldes mesetábor, Varrjunk együtt!, Iskolába csalogató, nyárzáró tábor, és azóta is rendszeres programokkal várja az érdeklődőket. Számomra nagy élmény volt a 2015. évi Szent Anna napi búcsú. Míg a forgók, céllövöldék a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a falu egy távolabbi pontján álltak, a tájház és a szomszédjában létrehozott EzerJóHáz köré kézműves kirakodó vásárt szerveztek. Az udvaron népi játszóház és gasztronómiai egység kapott helyet, ahol kézműves söröket, a tájház udvarán álló kemencében sült ételeket is lehetett kapni. Az algyői Levendula Hotel vendégeinek összeállított programcsomagban is szerepel a tájházlátogatás, az ide érkező vendégek gyógytea és borkóstolóban is részt vesznek. A tájház volt már céges csapatépítő tréning helyszíne is, 2016. április 24-én pedig csatlakoznak a Tájházszö- vetség által szervezett Tájházak napja című rendezvényhez. Összegzés Tanulmányomban a 2014-ben megújult formában átadott algyői tájház készítésének folyamatát ismertettem, mely 2015-ben elnyerte „Az év tájháza” elismerést. 1965-ben Algyőn indult meg Magyarország legnagyobb szénhidrogén mezőjének kutatása. A kőolaj és földgáz 13. kép. A foglalkoztató terem (VASS Erika felvétele) 9 VASS Erika 2014. 154