Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
MUSKOVITS ANDREA ANNA: Présházak és pincék Buda-vidéken I. Elhelyezkedés, típusok, kialakulás
ban (a főútról felfelé nyíló utca), valamint a település Perbál felé eső végén (12. térkép). A harmadik felmérés idején azonban már nagyobb számban vannak jelen, főleg az egyes parcellák végében. Megfigyelhető viszont, hogy a Perbálra vezető országút bal oldalán még ekkor is, az 1880-as évek elején viszonylag kisebb számban jelölnek épületeket. Mivel ezen a részen még közel sem láthatunk annyit, mint amennyi ma van, valószínű, hogy a pincéknek ez a csoportja csak ezt követően épült ki teljesen. A két katonai felmérés alapján arra következtethetünk, hogy Tökön valamivel később alakultak ki a pincék egyes csoportjai, mint a többi ismertetett településen. A pincék hosszú évtizedeken, de akár évszázadokon keresztül történő építésére jó példa Etyek. Története mutatja azt is, hogy a szőlőművelés jelentőségével hogyan függött össze az építés. Itt GENG Antal szerint a legrégebbi terület a Sóskúti úti pincesor. Az első pincék az 1780-as, 1790-es években jelentek meg. O ekkorra datálja a Körpince első épületeit is.60 Ez azonban mai formáját legkorábban csak a 19. század utolsó negyedében nyerhette el, ugyanis az 1859-es második katonai felmérés, amely a településtől délnyugatra fekvő szőlőhegyen (Öreg szőlők) már nagyobb számban ábrázol pincéket, a Körpincét még nem jelöli. Ezt az 1882-es harmadik katonai felmérés térképén láthatjuk (6. térkép). A pincék száma a század utolsó harmadában is nyomon követhető, 1882- re az Újhegyen is megjelentek az épületek. Ezzel szemben a Kecske-gödör pincéi a századforduló után épültek, amikor a szőlőművelés a pezsgőgyártásnak köszönhetően jelentős mértékben fellendült. Mindezek az adatok jól mutatják, hogy az etyeki pincék és présházak száma jelentősen a 19. század utolsó harmadában növekedett meg. Ez összefüggésben volt a szőlőművelés jelentőségével, ugyanis itt ez az 1860-as évektől lendült fel igazán. A zárókövek, az épületek egyéb részein bevésett évszámok, valamint a térképek alapján megállapítható, hogy a vizsgált területen az épületek jelentős része a 19. században alakult ki, a század második negyedétől, de még inkább a 1830-as, 1840-es évektől élte virágkorát az ilyen jellegű építészet. Jelentősebb számban Budaörsön és Pátyon vannak korábbi épületek, amely minden bizonnyal annak köszönhető, hogy e két település borkultúrája kiemelkedett, a szőlőművelés korábban vált vezető, illetve jelentős ágazattá, mint a többi településen. A szőlő-borkultúra 19. század végi hanyatlását követően az épületek száma csak kisebb mértékben növekedett tovább. Újabb építkezések az 1910-es évektől történtek, elsősorban Etyeken, ahol ekkor a pezsgőgyártásnak köszönhetően ismét felvirágzott ez a művelési ág. Az épületek korának vizsgálata alapján tehát egyértelműen megállapítható, hogy sem az épületek kialakulási idejében, sem mennyiségükben nem figyelhetők meg etnikus jegyek, meghatározó tényezőnek a művelési ágazat jelentősége tekinthető. Összefoglaló A történeti Budai borvidék egyik legjelentősebb területe Buda-vidék volt. Az egykor virágzó szőlő-borkultúrának a filoxéravész vetett végett, a borvidék ezt követően nem nyerte vissza jelentőségét. Ennek ellenére a szőlőfeldolgozás és bortárolás épületei megőrizték funkciójukat. Ezek életében elsősorban a németek kitelepítése jelentette a katasztrófát, az 1940-es évek második felétől százával hordták el őket építőanyagnak vagy alakították át lakóházaknak. A pusztítás ellenére azonban a legtöbb településen még ma is láthatók azok az épületek, igaz, jóval kisebb számban, mint a 20. század első felében, amelyek egy egykor virágzó kultúrának őrzik az emlékeit. Tanulmányomban ezeknek az elhelyezkedésével, típusaival foglalkoztam, valamint arra a kérdésre próbáltam meg választ adni, hogy mikor alakulhattak ki a szőlőfeldolgozás és bortárolás ezen építményei. A legfontosabb építészeti és esztétikai jegyek tárgyalására, illetve a présházak és pincék gazdasági és egyéb funkcióira nem tértem ki. A présházak és pincék változatos elhelyezkedést mutatnak a vizsgált területen. Megtalálhatók a települések szélén és a településen belül csoportban, vagy sort alkotva, de nagy számban fordulnak elő a külső határban, az egyes parcellák végén is. Emellett egy speciális elhelyezkedési forma is megfigyelhető, a présházak és pincék lakótelken történő kialakítása. A kutatások alapján megállapítást nyert, hogy az egyes elhelyezkedési formák gyakran egy-egy településen belül is keverednek, valamint az is, hogy az épületek helyének kiválasztásánál, bár a földrajzi adottságoknak rendkívül nagy szerepe volt, egyéb, például társadalmi, esetleg etnikai tényezők is közrejátszottak. Az elhelyezkedéshez hasonlóan az épületek típusát tekintve is változatos formák figyelhetők meg. A Buda- vidéki szőlőfeldolgozó és bortároló építmények többsége a présházas lyukpincék típusába tartozik, de nagyobb számban vannak jelen a lyukpincék is. Feltételezhető, hogy korábban több bortároló állt feldolgozó helyiség nélkül, idővel azonban, ha a család gazdasági helyzete megengedte, présházzal bővítették a pincék jelentős részét. A terepgyűjtések adatait kiegészítő levéltári kutatások alapján az egyes pincecsoportok létrejöttével kapcsolatban is fontos megállapításokat tehettem. Az épületek jelentős része a 19. században alakult ki, az 1830-as, 1840- es évektől élte virágkorát az ilyen jellegű építészet. 60 GENG Antal 2005. 186.
