Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
CSERI MIKLÓS - SÁRI ZSOLT: A 20. századi változások kutatásának eredményei a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
badkéményt pedig 1970-ben bontották el - jutottunk el.13 A néprajzi kutatások nyomon követték az épület történetét és a benne élő családok családtörténetét egyaránt. A kutatási programban a mobilitás központi kérdésként jelent meg, ennek elemeként a vasutas társadalom társadalomnéprajzi vizsgálata is megkezdődött. A vasút gyors fejlődése egyre nagyobb munkavállalói létszámot eredményezett, évről évre egyre több embert vettek fel a vasúttársaságok. Eleinte a szegényebb, földnélküli vagy kevés földdel rendelkező falusi családok férfitagjai és a városi szegények igyekeztek vasutas munkára szert tenni. De a városi polgárság számára is vonzó lett a vasút, vasúti tisztként próbáltak elhelyezkedni a tanult fiatalok. A vasutaslét sok előnnyel járt. Az állandó és fix fizetés csak keveseknek adatott meg a vasút előtt nemcsak falun, de a városban is. A meghatározott szolgálati idő lehetőséget adott a saját időbeosztás kialakítására: így megjelent a szabadidő is. A két legjellemzőbb munkaidő-ciklus a 12 óra szolgálat és 24 óra szabad, vagy a 24 óra szolgálat és 48 óra szabad kettőssége volt. Ez tette lehetővé, hogy a vasutasok a családi gazdaságban is dolgozzanak, részt vegyenek a mezőgazdasági munkákban: az így kialakult kettős megélhetési stratégia tovább erősítette a vasutasokról kialakított pozitív képet. Az éves szabadság igénybevétele is a paraszti életformának megfelelően történt, legtöbbször a nagy mezőgazdasági munkák idejére (aratás, cséplés) tervezték. A vasútvonalak mentén egyre többen kaptak állást a vasútnál, a MÁV szóhasználata szerint így jöttek létre vasutas-települések, ahol a lakosságnak több mint I0%- a volt vasutas. Fontos megemlíteni a vasút hatását a rurális életmód különböző területeire. Kutatásaink kiterjedtek a vasúti építkezések hatására. A vasúti épületek külső megjelenése teljesen eltért az addig megszokott építkezésektől: téglaépületeket emeltek színes vakolatokkal. Új szigetelési eljárásokat alkalmaztak, és az egész épületet alápincézték. Az épületek sarkait dísztéglás borítással díszítették, ugyanúgy, mint az ablakok és ajtók kereteit. A tető- szerkezetek nyeregtető-idomhoz készült szelemenes ácso- lásúak voltak. A vasúti épületek egyik jellegzetessége volt a padlásteret bevilágító oromzati körablak, amit zárkő- szerű vakolat díszített négy oldalon. A vasútállomások - valóban mint egy paraszt porta - több épülettel rendelkeztek. Az indóházak mellett árnyékszékeket és ásott kutakat építettek, ezekkel a járványos betegségeket akarták kiküszöbölni. A MÁV által készített szabványtervek között találunk jégvermet és kenyérsütő kemencét is, amik a vasútállomáson élő, ott szolgálati lakással rendelkező vasutasok életét segítették.14 Mind az új technikák, mind az új épülettípusok hamarosan megjelentek a falusi építkezésekben is. Egyre jobban terjedt az alápincézés, a kő- és tégla-lábazat, a nyílászárók és a sarkok vakolat- és tégladíszítése. IS A vasutasok mellett fontos az ipari munkásság kutatása, amelyet leginkább a zalai olajipari munkások kutatásával világítottunk meg.16 A vizsgált települések közül ide kapcsolódik Martfű is. Martfű gazdasági és társadalmi viszonyai nem tértek el a Tiszazug többi településétől a Cikta Cipőgyár megalakulásáig. Az ezt követő kimagasló infrastrukturális és indusztriális változás táptalajt jelentett a kulturális fejlődésnek. Országos szinten az 1944 utáni falusi tevékenységszerkezet és életviteli stratégiák két periódusra oszthatók. A hatvanas évek közepéig a tradicionális magatartásformák, az önellátás és a mérsékelt modernizáció jellemző, míg a hatvanas évek közepétől a fogyasztási szükségletek növekedése, az önellátás csökkenése és a tradícióktól való eltávolodás figyelhető meg. A tárgyalt településeken a tradicionális életvezetési stratégiák folytonossága ezzel szemben még az 1960-as évek végén is mérvadó, ugyanakkor ipari településként már bontogatja szárnyait a társadalmi „felszabadulás”, melynek hatására mind az eszközhasználatban, mind az egyéni és közösségi kapcsolatok szintjén elindul egy lassú ütemű átalakulás. Az első generációs ipari dolgozók életkörülményeinek, eszközkészletének és tárgyhasználatának vizsgálata során első hipotézisként megfogalmazható, hogy a kényszerűség adta stratégiaváltásban megtalálták önmagukat, és otthon maradt családi kapcsolataik révén próbálták elkerülni az éles törést. Minden esetben ugyanis a politikai váltások vagy a család gazdasági viszonyainak jelentős romlása indokolta a személyek elvándorlását. A munkáslakásokban, internátusokban kialakult új társadalmi csoportokban, a személyek sorsközössége, valamint a radikálisan megváltozott életkörülmények miatt az int- rovertált magatartásformák nem tapasztalhatóak.17 A téma vizsgálata során a kétlaki életmód aspektusai is megjelentek. A Füzéren végzett kutatások központi témáját az élettörténetek jelentették, különös tekintettel a 20. század második felében megélt társadalmi változásokra, életmódváltozásra és a falu életére. A fókuszcsoportos interjúkból a hétköznapi élet különböző területein végbement változások is rekonstruálhatók. Ebből pedig végső soron kirajzolódik a település mikrotörté- nelme. Az adatközlők felidézésében egyenlő súllyal szerepelnek a történelmi fordulópontok a helyi hatású eseményekkel: a hollóházi porcelángyár megnyitása a ’70-es évek elején, és az oda való bekerülés egyenes utat jelentett a biztos egzisztencia megteremtéséhez. A gyári dolgozók magasabb bért kaptak és a házépítéshez, valamint a kész ház bebútorozásához állandó kamatra OTP kölcsönt. Az elektromosság megjelenése az 1960-as évek13 KISS Kitti 2010. 25-27. 14 A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a mezőhegyesi vasútállomás rekonstrukciója után eredeti, áttelepített épületként építettünk fel egy vasúti vécét, illetve a kisújszállási 59/A vasúti őrházat. 15 Részletesen: SÁRI Zsolt 2012. 16 SZABÓ Anita 2005. 61 -70.; KOVÁCS Zsuzsa 2009. 191-212.; LEGEZA Borbála 2009. 213-228. 17 ARANYOS Sándor kutatási összefoglalója. 67
