Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
VASS ERIKA: Az Erdély épületegyüttes kapcsán végzett kutatás 2014. évi eredményei
2013 novemberében TÓDOR Enikővel ismertük meg a Küküllő menti Szászcsáváson PÁLOSI Ferenc amatőr fényképész hagyatékát. Az anyag azért értékes számunkra, mert az 1970-80-as évek világának kiváló lenyomata, és sokféle témát ölel át a falusi és városi életmódból egyaránt. A hagyatéktól nem vált meg a család, de szkenne- lés céljával kölcsönkaptuk, így digitalizálva őrizzük meg a fényképeket. Raktári pocrendszer kialakítása A munka kezdete előtt felmértük, hogy a várható nagy mennyiségű tárgy korszerű tárolására a Múzeumban nincs lehetőség, így indokolt volt egy átfogó elképzelés a raktárak bővítésére. Jelen pályázat lehetővé tette, hogy egyes raktárakat galériával bővítsünk, így jelentős hasznos tároló felület keletkezett. A 75-ös számú műtárgyraktár gázkonténer felé eső oldalán beérkező raktárt alakítottunk ki. A beérkező raktárrészt a többi műtárgytól fallal választottuk le. Ennek eredményeképp a beérkező tisztítatlan, fertőzött tárgyak lényegesen rövidebb utat járnának be a Múzeumba érkezés során: a beérkező raktárban történő lepakolás után gyorsan, minimális mozgatással átszállíthatóak a gázkonténerbe, és fertőtlenítés után elhelyezhetőek az irodaépületben lévő raktárrészekben, ahonnan a restaurátorokhoz kerülhetnek leltározást követően. Az új raktári részben nagy belmagassága miatt indokolt volt galéria kialakítása is. A restaurátor műhely mögötti leltározó térben és egy hátsó raktárban galériát alakítottunk ki. Ehhez szükséges volt a teljes raktár kipakolása, rendezése, hogy ide helyezhessük el az újonnan vásárolt tárgyakat is, a restaurált tárgyakat elkülönítve a még restaurálatlan tárgyaktól. Preventív műtárgyvédelem és restaurálás anyag- költsége A kialakított műtárgylogisztika alapján az ,,A’ jelzésű raktár bejövő helyiségében ideiglenesen raktározott fa tárgyakat a raktárak közti gázkonténerben fertőtlenítettük. A veszélyeztetett festett fa, papír alapú fénykép, ne- hézfémsókkal-festett textil tárgyak elkülönítésre kerültek, és lokális oldószeres konzerválásban részesültek, hiszen foszfor-hidrogén gázos fertőtlenítésük olyan fokú kémiai elváltozásokat okozott volna, ami elszíneződéssel, műtárgyrongálódással jár. Az Erdélyben bontott épületegyüttes az épületanyag raktárban került elhelyezésre, és az egész raktár gázosításával került fertőtlenítésre. Hasonlóképpen a műtárgyakhoz, foszfor-hidrogén gáz került felhasználásra az épület összes nyílászárójának fóliázását és lezárását követően. A restaurátor műhely számára vásárolt eszközökkel lehetőségünk nyílt az átfogó és teljes körű, gyorsabb munkavégzésre. A gyűjtemény több száz textíliával gyarapodott, ezért volt szükséges száraz és nedves tisztítógépek beszerzése. A magas nyomású mosó felújításával és alkatrész kiegészítésével lehetőségünk volt a jó megtartású kültéri épületelem és gépeszközök nedves tisztítására. A forgókefe segítségével fém és jó magatartásé fafelületek tisztítása vált lehetővé és gyorsabban kivitelezhetővé. A beépített vízszűrő biztosítja a megfelelő tisztaságú vizet. A beszerzett tisztító-homok az erősen korrodált vasfelületek homokfújását teszi lehetővé, nagy felületen, gyorsabbá és alaposabbá téve a munkálatokat. A beszerzett konzerválószerek az alábbi kritériumok szerint lettek kiválasztva: jó behatolási képességűek, az eddigi munkálatok során kipróbáltak, tartós védelmet nyújtanak. A konzerválószerek tisztított felületeken használhatóak. Vasak konzerválásához megfelelő tisztítást követően rozsda-átalakító szereket használunk (Würth rozsda-átalakító). A faanyagvédelemhez szükséges szereket igénybevételnek megfelelően (kültéri-beltéri) választottuk ki. Beltéren őrzött műtárgyak esetében Xylamon konzerválószert, kültéri tárgyak esetében Kulbanol-profig- roundot használunk fel. A tárgyak állagának megfelelően különböző adalékanyagokat választottunk ki: svéd faolaj és fakátrány. A festett felületek finomabb tisztításához tetrahidro-furán, illetve dimetil-formamid oldószert, nagyobb tömegű festett felület, illetve fémek tisztításához acetont. Más bevonatokhoz és tisztításhoz használható szer továbbá alkohol-denaturált szesz és hígítók (lakkbenzin, szintetikus hígító, nitrohígító). A textilraktár előtti folyosón csomagolóteret alakítottunk ki, ahová sikerült egy korszerű csomagolóasztalt is vásárolnunk. A csomagolóasztal lehetővé teszi a műtárgyak biztonságos csomagolását. Ide helyeztük el a szükséges csomagolóanyagokat is, nagy mennyiségű légpárnás fóliát, amely jól védi a műtárgyat a múzeumon belüli szállításánál, isofoam csomagolóanyagot, amely a raktárakban egymásra helyezett ládák, egyéb bútorok közé tehető, a műtárgyat védi a ránehezedő nyomás miatti sérüléstől. Ide helyeztük el a textilek csomagolására használt fátyolfóliát, itt tároljuk a leltári címkéket és egyéb csomagolóeszközöket, a textilek védelme miatt fontos töltőanyagot, a tárgyszállításhoz szükséges tárolórekeszeket, illetve a műtárgykönyvek, apró tárgyak tárolására használt semleges dobozokat is. Az NKA pályázatából módunk nyílt néhány kvalitásos tárgy restaurálására is: egy 19. század második felében festett láda a csíki Csatószegről (fedelén belül 1880-as évekből származó írással) (2008.222.4.), egy 1862-ben készült festett fali téka Homoródalmásról (2009.214.1.), egy 1848-ban készült tálas fogas Homoródalmásról, mely szintén az almási bútorfestők kezét dicséri (2014.1 18.1.), egy szekrény, mely a kúria meghatározó bútorai közé tartozik. Külső felülete polírozott habos kőris, juhar és dió szalag intarziával díszített (2014.92.1.), továbbá a balavá- sári lebontott házból származó tárgyak restaurálásával egy teljes berendezés bemutatása vált lehetővé (I konyhaszekrény, 2 padláda, I sublót, 2 ágy, I kasztén, I asztal, I szekrény). 139