Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

SÁRI ZSOLT: Típusbútor. Új bútorok a Kádár-kori falusi lakásokban

A fürdőszobához való viszony később, az 1980-as évekre már a vizsgált településeken is erőteljesen megváltozik, amit a fürdőszoba felújítási hajlandóság mutat. A lakások bútorzatának korából arra lehet következtetni, hogy a felépült lakások, építésük idejétől függően, az 1970-es évek végére, legkésőbb a 80-as évek elejére teljes bútorzatot kapnak. Egymástól jó pár éves eltéréssel, de minden szobába kerül bútor, így elkezdődhet a lakás legelsőként elkészült részeinek felújítása. A konyha bútorzata után, először a fürdőszoba felújításába fog a család. A vizsgált lakások 30%-ban az elmúlt húsz évből származik a fürdőszoba csempéje és berendezése. Ez az az időszak, amikor a vezetékes víz a falusi lakásokba is bekerül, átalakul a napi tisztálkodáshoz, szépségápoláshoz fűződő tradíció, ami magával vonja a tevékenységek elvégzését szolgáló tér valódi funkcióba kerülését. A felújított fürdők már ugyanúgy esztétikai funkcióval is bírnak, mint a lakóház szobái. A berendezés során, anyagi lehetőségeik határain belül és ez elérhető termékek választékából ugyan, de figyelnek a járólap és a csempe harmóniájára, ez már nem csak egy könnyen takarítható praktikus felület, hanem az esztétikum része. Figyelnek a tükör, polcok, lámpák harmóniájára. A fürdőszoba bútorai pedig valóban ide illő, kifejezetten ide vásárolt elemei lesznek a berendezésnek. A felújításban az egyedül, vagy csak párjukkal élő idősek nem fognak bele, ők csak a lakás fenntartására törekednek, azonban az 50-es éveikben járó családok elvégezték, vagy tervezik a felújítást. Összefoglalás A szocialista ipar keretei között beszerezhető, nagyjából azonos termékek között a lakóházak nemcsak külsejükben, hanem belső berendezésükben is egymáshoz nagyon hasonlatosak. Attól függően, hogy az épületek mikor kapnak berendezést, illetve a család mikor újítja fel a bútorokat, jól megfigyelhető, egymástól évtizedenként elkülöníthető bútorkorszakok figyelhetőek meg. A lakóházak berendezésében általános jelenség az egymás mellett élő, egymásra halmozódó bútorkorszakok jelenléte. A lakás új helyisége, a fürdőszoba kezdetben szinte idegen test, amelynek valós funkciója még nem alakult ki, eredeti rendeltetése még nem teljesedett ki, tároló helyiségként szolgál. Berendezése, megfelelő fürdőszobabútorzata ennek megfelelően nincs is igazán, a minél hatékonyabb tárolás érdekében több fogas és polc zsúfolódik bele, amit a sok egymás hegyén-hátán tárolt ruha, egymásba rakott lavórok, dobozok egészítenek ki, és tesznek raktárrá. Kezdetben a fürdők a leginkább egyforma helyiségek, hiszen míg az 1960-as évek elején is már legalább kétféle szobabútor közül választhatnak a vásárlók - azon belül pedig több elrendezési mód, fényezés, furnér variációk állnak rendelkezésre -, addig csempéből sokkal kisebb a választék. A csempék minden esetben díszítetlenek, színük pedig fehér, világoskék, esetleg halványsárga. A fürdő, mint a kényelmes tisztálkodás helyszíne csak jóval később alakul ki. Az idősebb generáció, a ma 70-80 éves korosztály lakóházaiban azonban a fürdő végig megmarad raktár funkciójú reliktumnak. A fiatalabb korosztályok ezzel szemben a lakás felújítása során eljutnak a fürdő átalakításához is, amelyet a csempék kicserélésével, különféle, egyéni ízlésnek és esztétikai szempontokban megfelelő fürdőszoba-berendezést vásárolva helyeznek valódi funkciójába. A lakóházak berendezéséhez elérhető, gyáripar által termelt tömegbútorok megjelenése gyakran egyen lakásbelsőket eredményez, nemcsak a kockaházak, hanem a városi lakások esetében is. A korszak lakberendezési jelenségeinek egyik nagy változása a korábbi időszakhoz képest, hogy a parasztság tehetősebb rétege ugyan próbálta követni a polgári lakások bútorainak és berendezési tradíciónak mintáit, azonban teljesen nem tudták saját lakásaikhoz alakítani ezeket a hagyományokat. A szocializmusban azonban, amikor a városi lakosság és a falusiak is ugyanannak a gyáriparnak a termékeit vásárolhatták meg, akarva akaratlanul nagy hasonlóság mutatkozott a városi panellakások és falusi kockaházak között. Az elmúlt évszázadokhoz képest szintén új jelenség, hogy ugyan bútor panelekből építkezhetett a lakberendezés, mégis nagyobb tere volt az egyéni ízlésnek. Hiszen míg a parasztház bútortípusai, a paraszt-polgári bútorok - ágyak, asztalok, szekrények, komódok majd később az úgynevezett hálószoba garnitúra, és a széles körben elterjedt Béke bútorcsalád elég hasonlóak voltak, addig az új, 1960-as évektől megjelenő gyáripari bútorkollekcióknak több változata is elérhető volt. A variációk száma pedig évről évre egyre gazdagodott, mind több mintával díszítették a szekrénysorok ajtóit, amelyek így egymástól egészen eltérőek lettek az 1970-es évek végére. A szekrények mellett gazdagodtak a fotelek, ágyak, később ülőgarnitúrák formái és kárpitmintái is. A lakások berendezésében, díszítésében, a gyáripari bútorok és termékek korlátjai ellenére is nagyobb szabadság, több lehetőség állt az asszonyok rendelkezésére, mint a paraszti lakóházak esetében. A kötött berendezési elvek, amelyek nagyrészt az elérhető bútorok formáiból adódtak, a kockaházakban már teljesen feloldódnak, korlátok igazán nem is léteznek. 81