Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)
BATÁRI ZSUZSANNA: Az észak-magyarországi falu tájegység története
Néprajzi Múzeum dolgozói. A területhez való kötődésük meghatározta a feladatukat is: FLÓRIÁN Mária a tájegység adminisztratív felelőse lett, KECSKÉS Péterrel együtt közösen végezték a muzeológiai munkát. 9 4 A tájegységi épületek felméréséért, bontásáért és műszaki munkálataiért felelős építész munkatársak voltak: BÁLINT János, CSAJBÓK Csaba, SABJÁN Tibor, BREZNOVICS László, VARGA Gyula, BÚZÁS Miklós, majd ROMÁN Árpád. Az északkelet-magyarországi tájegység felelőse a kezdetektől BALASSA M. Iván volt. Később, az összevont tájegységek felelőse 1987-2004-ig CSERI Miklós lett, majd 2004-től BATÁRI Zsuzsanna néprajzos muzeológus és ROMÁN Árpád mérnök vette át a feladatot. A házkiválasztás kérdései és lehetőségei A kutatás elvégzése számos kérdést vet fel: először is napjainkban egészen más körülmények és lehetőségek befolyásolják az épületek kiválasztását, mint a kezdeti időkben, több évtizeddel ezelőtt. A digitális technika megjelenésével, az utazási feltételek változásával a házak dokumentálása könnyebbé vált, sokkal több helység kereshető fel rövid idő alatt. Szükség lenne a megmaradt emlékek részletes feltérképezése, a fényképek és feljegyzések formájában történő megőrzés mellett. Az eddigi hatalmas fotódokumentáció alapján érdemes lenne több felmérést elvégezni a jövőben. A terepen járva a korábban tapasztalt épületgazdagság (vagyis azoknak az épületeknek a viszonylagos bősége, amelyek koruknál, szerkezetüknél fogva alkalmasak bontás és áttelepítés után szabadtéri múzeumi bemutatásra) ma már nem jellemző (KECSKÉS Péter szerint az építmények területi és tematikai megoszlása egyenetlen volt már korábban is 9 5), sokkal kevesebb olyan ház, melléképület van, amely alkalmas múzeumi bemutatásra - és megfelel egy szigorú muzeológiai koncepció minden feltételének. Azok az épületek, amelyek még mindig állnak, több esetben tájházzá alakultak, megvalósítva ezzel az in situ megőrzés mindenek felett álló igényét. „Az eddigi elképzelések szerint azokat az objektumokat vagy műemléki együtteseket, amelyek idegenforgalmi centrumok közelébe esnek, történelmileg jelentősek, vagy helyben jól hasznosíthatók, eredeti helyükön kell megóvni. Ezekben múzeumokat, múzeumi kiállításokat, vendéglátó-ipari létesítményeket (vendéglő, turistaház stb.) helyeznek el." 9 6 Azok az épületek kerülhetnek a gyűjteménybe, amelyek helyben - szociális, modernizációs változások, községfejlesztés stb. okokból kifolyólag - nem őrizhetők meg. Ha azonban már csak egy-két épület áll a községben a régi idők bizonyítékaként, ugyanolyan etikus-e áttelepíteni, mint több évtizeddel ezelőtt, mikor is több társával együtt képviselte a múltat? 94. SZNM MNÉA 337/1/13. 95. KECSKÉS Péter 1976. 10. 96. KATONÁNÉ SZENTENDREY Katalin 2004. 145-146. 97. VARGHA László 1984a. 131. 98. WINKLER Ferenc 2004. 445. 99. KECSKÉS Péter 1976. I. Az eltűnő népi építészeti emlékek problémáját jóval korábban már VARGHA László is megfogalmazta: „Tudomásul kell azonban vennünk, hogy a közel száz év előtti adottságok és lehetőségek napjainkban már, a 20. sz. utolsó negyedében - az 1980-as években - alapvetően megváltoztak. Korunk felgyorsult életfolyamata, a változó, gyorsuló idő, nemcsak társadalmunk gyökeres alakulását és változását jelenti és bizonyítja. Ez a törvényszerű alakulás és változás - fejlődés - természetszerűen az egykori paraszti osztály emlékanyagára, a néprajzi jellegű építészeti emlékanyagra is kihat. A még száz éve általános paraszti építészeti alkotás és tartozékai, felszerelése, legnagyobb része már elpusztult. A szigetszerűen, foltokban megmaradt emlékanyag is elveszítette települési és telekelrendezési - a szomszédsági - kapcsolatát, eredeti elrendezését, tartozékait és használatát." 9 7 így természetes, hogy a mai viszonyok még nehezebb munkafeltételeket rejtenek magukban, bár ez a szemlélet az „archaikusának tekintett emlékanyagra vonatkozik. Ebből kiindulva azonban a szerző a rekonstrukció fontosságára hívja fel a figyelmet - amely nem lehetséges részletes, alapos, interdiszciplináris felmérések, kutatások, vizsgálatok nélkül. Az épület kiválasztásának folyamatát meg kell tervezni. Az előzetes szakirodalmi, néprajzi kutatások alapján meg kell határozni, pontosan milyen területen kell az épületet megkeresni. Ezek után egyenként meg kell vizsgálni a falvakat, található-e ott a koncepcióba illeszkedő épület. Az Észak-magyarországi falu tájegység esetében más megoldásokhoz is folyamodtunk. Néhol rendelkezésre állt több felmérés vagy akár fotósorozat az adott településről. Ennek alapján kerestük a házakat, illetve hasonlítottuk össze a meglévő épületállományt a felmért épületekkel. A módszer legfontosabb tanulsága, hogy az elmúlt évtizedekben felmért lakóházak és melléképületek töredéke található meg a területen, a még álló épületek pedig sok esetben a felismerhetetlenségig át vannak építve. Mindenképpen érdemes átgondolni azt, hogy a kezdetektől, vagyis a Múzeum alapításától formálódó tájegységek épületállományának kialakítását milyen elvek vezérelték, és mi határozza meg manapság az épületek kiválasztását. Bár a két világháború közötti tervek készítőit VARGHA László előtt a legtisztább épületek megtalálása vezérelte, később az egyedi épületfelmérések fontosságát is elismerték, hiszen ezek alapján rajzolható meg a változás tendenciája. 9 8 Én azonban úgy érzem, a letisztult állapotok utáni kutatás nem ért véget a háborúval, s bár HAZE LI US sem vallotta magának ezt az elvet, nálunk mégiscsak megmaradt az érdeklődés ezek Iránt az épületek iránt, idealizálva a paraszti múlt képét. (Ennek a hozzáállásnak előképe az ősiség iránt fogékonyságot mutató HERMAN Ottó kritikája JANKÓ Jánost illetően: a matyó ház Ezredéves Kiállításon felépült új típusát nehezményezte.) 9 9 E mellett felmerülhet a kérdés, hogy 21
