Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN

23. kép. A ház tulajdonosa, Magyarpalatka 328. sz. (DEIM Péter felvétele, 201 I) A Mezőségen több helyütt említették a kukoricalisztből sütött málét, ami nemcsak funkcionálisan helyettesítette a kenyeret, hanem kerek formájában is hasonlított rá: a törökbúzalisztet sűrű szitán megszitálták, este forró vízzel megforrázták, tettek bele kovászt élesztővel, reggel káposztalapira, azaz káposztalevélre helyezve tették be az előzőleg felhevített kemencébe sülni. A málé különösen a beszolgáltatások idején volt gyakori eledel, amikor csak annyi búzájuk maradt saját használatra, hogy egy kis palacsintát vagy tésztát, laskát készítettek belőle, és kenyér helyett kukoricalisztből málét sütöttek. Az asszony a málé egy általam addig nem ismert felhasználási módját említette: lány korában nem volt vasalójuk, ezért meleg kenyeret vagy málét tettek a kiterített ruhadarabra, pontosabban az arra borított kendőre, ügyelve arra is, hogy a ruha ne legyen piszkos. Igy simították ki a ruhát. A Magyarpalatkán felmért ház már lakatlanul áll, tulajdonosa 1960-ban a szomszédba épített új lakóépületet, azóta csak a csűrt és a telken különálló, zsilipéit deszka falazatú gabonást használja. A korábban háromhelyiséges, paticsfalú ház mindegyik nyílászárója eredeti, 1880-90 körülire datálják az épületet. Mivel a harmadik helyiség igen keskeny, az építéskor valószínűleg szoba-pitvar-kamra beosztású volt az épület, habár az 1933-ban született tulajdonos gyermekkorában már szobaként használták, nagy hoznak és kicsi hoznak nevezték. A kamra szobává alakulása az építést követően, egy későbbi időpontban történt, és a gabonás megépültével állhat kapcsolatban, az vette át a kamra funkcióját. Az időpont nem ismert, de a falak arról árulkodnak, hogy utólag a teljes födémet megemelték mintegy 60 cm-rel. Ekkor megszüntették a korábbi széles ereszt és új tornácot létesítettek. A házat hátrafelé egy (talán a gabonás megépülte miatt) soha be nem fejezett helyiséggel bővítették, aminek a falazata már lécek (dorongok) közé tömött földfal, míg az eredeti részé sövényfonás. 24. kép. A konyha részlete, Magyarpalatka 328. sz. (DEIM Péter felvétele, 201 I) A pitvar kéménye a padlás fölött fekvőkéményben folytatódik, melynek végén fém szikrafogót figyelhettünk meg. A füst a padláson szabadon terjengett, itt található két nagyobb méretű fonott kas, amiket terménytárolásra használtak. A középső konyhában megvan az utolsó használt takaréktűzhely (rakott szerkezet csempézett toronnyal, benne sütővel), a szobaiakat már elbontották. A ház fedése nád, tetőszerkezete kötőgerendás szarufás kialakítású, elöl csonkakontyolt, oromdeszkáiban csillag szellőzővel; hátul kontyolt kialakítású. A kontyok ormára cserépfazekat helyeztek, melyekkel a nádkévék végét zárták le, hogy a kévézett nád ne vezesse be a vizet a tetőbe. A férfi azt hallotta, hogy régen, minden bizonnyal a födémemelés előtt, a pitvarban cserény volt, ezen keresztül szállt a füst a padlásra, hiszen egykor a pitvarban főztek. A levágott disznóból készült ételeket a padláson, a felszálló füstben füstölték meg és tárolták. A födémemeléssel egy időben a kemencét és a cserényt elbontották, és helyükre takaréktűzhelyt és az új padlásba vezető kéményt építettek. Az 1933-ban született tulajdonos hallománybál tudja a felmenőitől, hogy régebben a favázra és a sövényfonásra hordták fel a mezőről hozott szivályos földből (sárga színű, kötött agyag, tartósabb, mint a fekete föld) készített sarat tapasztásként. Előbb lerakták az udvarra a földet, és megáztatták vízzel, majd állatokkal megtapostatták, hogy jól formázható legyen, és szalmával meghintették, hogy összetartsa a sarat. A tetőfedéshez szükséges nádat télen a befagyott széki tónál vágták. A házhoz hozzátoldott, de soha be nem fejezett kamra az alábbi módon készült: a házakhoz az 188