Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 24. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

SZABLYÁR PÉTER: Előszó

Nagyapám, Dr. Banner Benedek emlékére" ELŐSZÓ Mint cseppben a tenger - úgy rejti magában a természetet és a tájat fokozatosan meghódító ember „nyomait" a Jósva-völgy végében a hegyek koszorújától ölelt kis település: Jósvafő. Az állandóságnak és a folyamatos változásnak olyan filozofikus egysége, harmóniája valósult meg itt, amelynek alapját a természet adta lehetőségek, az itt élők természethez fűződő viszonya, alázata, megértése és saját szolgálatukba állítása határozta meg. „Nevét a község a nyugatti oldalon a község felett a hegytövében fakadó forrástól vehető, melly Jósvafőnek kölcsönzi »Jósva« nevét ezen Jósvavize összeköttetésben áll a Gömör megyei hírneves Aggteleki barlanggal, s ennek föld alatti forrásaival, innét kifakadva a községben három malmot hajt, s miután a határt keresztül folyván Petri és Szín községeket érintvén a Dobódéli határnál a Boldvába ömlik, tulajdona ezen vizeknek, hogy soha be nem fagy, malmain mindenkor őrlenek." írta PESTHY Frigyes 1864-ben. Vízgyűjtő területeiről a jól karsztosodó kőzetek rétegein átszivárgó hatalmas vízmennyiség föld alatti folyómedreket alakított ki, melyeket a csepegő vizek pazarul feldíszítettek cseppkőcsodáikkal, oszlopaikkal, drapériáikkal. Felszínre lépve képesek voltak erejüket az ember szolgálatába állítani, aki malom-árkokon, zsilipeken át malmok őrlőköveinek forgatására, kendertörők és kapahámorok bakóinak, kalapácsainak, köszörűinek mozgatására kényszerítette energiájukat. A fában, vadban, gombában, erdei gyümölcsökben gazdag vidék azonban nem adta könnyen kincseit, az itt élők éjt nappallá téve küszködtek eleinte a köves, gyenge földek elhódításáért, később megművelésükért, a vadak távoltartásáért, az árvizek túléléséért. Ez a nép hallatlanul szívós, céljait soha fel nem adó emberek közössége volt, legyen kezdetben katolikus, később református vallású, de a mai szóhasználattal integrálódtak az itt élők közé a 19. században északról ide települt zsidó közösség tagjai, családjai is. Az állandóságnak és a folyamatos változásnak olyan filozofikus egysége, harmóniája valósult meg itt, amelynek alapját a természet adta lehetőségek, az itt élők természethez fűződő viszonya, alázata, megértése és saját szolgálatukba állítása határozta meg. Ez a harmónia tört meg akkor, amikor a népesség 19. századi növekedésével a művelésre rendelkezésre álló földterület már nem tudott egyensúlyt tartani, a népesség dinamikus része a „tengeren túlra" távozott. A trianoni békediktátum a környék természetes „hátországát" fejezte le, az itt élők nem vihették áruikat a pelsőci vagy rozsnyói vásárokba. A második világháborút követő erőszakos iparosítás munkaerőt elvonó hatása, a könyörtelen adóztatás, az erdők államosítása a hagyományos paraszti gazdálkodás megfojtásához, feladásához vezetett. Ezek a változások visszahatottak a korábban évszázadokon át állandóságot biztosító természeti környezetre is, a szántóföldek elvadultak, a legelőket, kaszálókat visszahódította a természet, a telepített gyümölcsösök, szőlőhegyek fokozatosan elnéptelenedtek, az évszázadokon át folytatott paraszti gazdálkodás megszűnt. Ezek a változások az épített környezetet sem hagyták korábbi állapotában. Csak az anyagi erőforrások szűkössége védte meg Jósvafőt attól, hogy főutcáján ma ne a hatvanas évek „kockaházai" sorakozzanak, egy vélhetően ösztönös - döntés a hetvenes-nyolcvanas évek lakóházait pedig a település „Új sorára" rendezte. így maradhatott fenn egy viszonylag homogén, népi építészeti szempontból is jelentős épületállomány, erősítve az állandóság délibábját. Az első műemléki vizsgálatot VARGHA László, majd 1964-ben FILEP Antal végezte. Az első átfogó népi építészeti - műemlékvédelmi számbavételre és javaslattételre VARGHA László vállalkozott az 1953 és 1968 között végzett helyszíni kutató és gyűjtő munka összegzéseként. „Jósvafő község települése, műemléki együttesei és műemléki védelme" című tanulmánya a Ház és Ember 3. számában jelent meg, VARGHA László (1904-1984) életművének egyik jelentős munkájaként. Egy olyan tervjavaslat elkészítését szorgalmazta, amely a néprajzi-, népi építészeti emlékek számbavétele alapján eljutott a műemléki jelentőségű területek) kijelöléséhez, és egy erre alapozott részletes rendezési tervhez, amely a település rekonstrukciójának alapjául szolgálhatott volna. Sajnos, a tanulmányban szereplő javaslatok magvalósulására három évtizedet kellett várni. A Műemlék Jellegű Területté nyilvánítás I 999-ben magvalósult ugyan, de a védendő értékek állagromlása ennek ellenére azóta is folytatódott, forrás hiányában a javasolt rekonstrukciós munka azóta sem kezdődött meg. 1993, 1994 és 1995 nyarán az Ybl Miklós Műszaki Főiskola hallgatói VARGA Lajosné (YMMF) és ZSANDA Zsolt (Országos Műemlékvédelmi Hivatal) vezetésével felmérő táborokat szerveztek a település védendő népi-építészeti emlékeinek dokumentálására. Ennek eredményei e tanulmány későbbi fejezetében, illetve mellékleteként tanulmányozhatók. 5