Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)
TÖTSZEGI TEKLA: Feliratos kerámiák az Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményében
A vizsgálat tárgyát képező szövegkorpuszt a bemutatott 40 kerámián megjelenő magyar nyelvű felirat képezi. A tárgyak nem a populáris írásbeliség kutatására irányuló gyűjtés eredményeként kerültek a gyűjteménybe. Egyegy szövegtípus, motívum megjelenése vagy hiánya, a szövegkorpuszon belüli aránya esetleges. A feliratok egy része a kivitelező (fazekas, íróasszony) kommunikációs szándéka nyomán született. A kerámiákon rögzített mesternevek, évszámok, az alkotás folyamatára utaló igék (készítette, tsinálta / csinálta, czifrátta, írta) az alkotói öntudat megnyilatkozásai. Keszeg Vilmos fogalmazza meg, hogy az írás az emlékezet kihelyezésének, kívülre telepítésének, s ezáltal hosszú ideig való garantálásnak az eszköze. 6 6 A többnyire nagy odafigyeléssel, munkaráfordítással kivitelezett, reprezentációs szerepű kerámiákon rögzített feliratok a feliratozó szándékának megfelelően, hosszú idő múltán, eredeti környezetükből kikerülve, egy gyökeresen eltérő kulturális kontextusban is őrzik, hirdetik a felirat és tárgy szerzőjének kilétét. Más kérdés - és az értelmezést befolyásoló tényező -, hogy különböző korokban milyen háttérismeretekkel rendelkezik az olvasó. A kerámia-feliratok többsége esetében az üzenetet közvetíteni kívánó, illetve az írást kivitelező személy nem egy- és ugyanaz. 6 7 A megrendelő által megfogalmazott, „tollbamondott" szöveget a fazekas csupán „ráírta" (belekarcolta, ráfestette, rátétként ragasztotta) a megrendelt edényre. Saját terepgyűjtéseink során gyakran találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy a felirattal ellátott tárgyakra tulajdonosaik jobban vigyáztak, jobban megbecsülték azokat. A kerámiákon megjelenő feliratok az egyén, a család, a közösség számára fontos eseményeknek állítottak emléket, személyes kapcsolatokat tettek láthatóvá. Ezáltal szerepet játszottak a személyes, a családi és a közösségi (céh, egyházközség) identitás építésében, a genealógiai emlékezet megszerkesztésében. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem csupán az olyan feliratos tárgyak presztízse nagy, amelyekhez érzelmileg is kötődnek tulajdonosaik, hanem általában a felirattal ellátott tárgyak nagyobb megbecsülésnek örvendenek, sőt gazdasági tőkeértékük is magasabb. 6 8 Egy szűkebb réteg sok évszázados privilégiumaként az írástudás/íráshasználat különféle társadalmi előnyöket biztosított művelőinek, hozzájárulva ezáltal a társadalmi egyenlőtlenségek újratermeléséhez. 6 9 Ennek hatása a kötelező népoktatás bevezetése, az írástudás szélesebb körben való elterjedése után is tetten érhető. 7 0 A fazekas, íróasszony írástudása anyagi jövedelemre konvertálható különlegességi értékként jelentkezik, s maguk a feliratos kerámiák a tárgyiasult kulturális tőke egy formájaként értelmezhetők. A feliratok társadalmi viszonyok exponálására is alkalmasak, ezek a viszonyok azonban csupán megfelelő háttérismeretek segítségével értelmezhetők. A jogi személyiségként működő közösségek (társaságok, egyházközség) által rendelt és használt edények feliratának szinte kötelező eleme a tárgyat birtokló társaság megnevezése, a különböző elöljárók neve, a céhhierarchiában elfoglalt helye (atyamester, látómester, béjáró mester, öreg dékány, kisdékány, nótárius). Hogyha egyáltalán szerepel a készítő neve is az ilyen típusú edényeken (Itsz. 560; A. 1740), az a tisztségviselők nevétől elkülönítve, kevésbé exponált helyen, kisebb vagy egyszerűbb kivitelezésű betűkkel jelenik meg. A bemutatott edények feliratai elárulják, hogy számos esetben jeles alkalomra készíttetett ajándékokról van szó (úrvacsorák alkalmával használandó boroskancsó, lakodalomra ajándékozott fazék, tányérok, kulacsok), amelyek esetében fontos volt az ajándékozó, a megajándékozott megnevezése. E nevekhez, eseményekhez kapcsolódó jelentések azonban az adott közösség háttértudása révén rendelődnek a feliratokhoz. Az unitárius egyháznak készített edény kapcsán például a következő kérdések kínálkoznak: Milyen jeles alkalomból (például gyermek születése, konfirmálás, elhalálozott rokon emléke, egyházi tisztségbe való iktatás), milyen céllal (például eseménynek való emlékállítás, hálaadás, kegyesség gyakorlása, áldozatkészség bizonyítása) ajándékozták a kancsót az egyháznak? Volt-e hagyománya az adott közösségben ennek a gyakorlatnak, s ha igen, milyen esetben, kinek a szorgalmazására? Kiket, milyen társadalmi státusú személyeket fednek a nevek? Milyen alkalmakkor, milyen gyakorisággal használták az ajándékozók személyét (a felirat révén) a közösség előtt exponáló, a személyek presztízsét emelő kancsót? A személyes célra ajándékozott tárgyak kapcsán hasonló kérdések fogalmazódnak meg. Milyen eseménynek állít emléket a kerámián elhelyezett szöveg? Mennyiben volt jellemző, köthető-e nemhez, korhoz, társadalmi státushoz az adott közösségben ez a gyakorlat? Milyen jellegű kapcsolat, kapcsolatháló megjelenítésére alkalmas, ki(k)nek a presztízsét (ajándékozó, megajándékozott, mindkettő) erősíti a felirat? A fentiekre (is) vonatkozó háttértudás nem csupán kutatás, de a tárgyak új, múzeumi kontextusban való elhelyezése szempontjából is alapvető fontosságú szerzeményezés idejétől eltelt sok évtizednyi távlatból azonban a tisztázásuk nagy erőkifejtést igénylő, s gyakran annak ellenére is kevés eredménnyel kecsegtető feladat. Egy-egy kerámiatárgy korlátozott lehetőséget kínál az írásra: kevés hely áll az író rendelkezésére, az írás kivite66. KESZEG Vilmos 2008. 85. 67. A megállapítás általánosan érvényes a kézművesek, iparosok által készített termékeken megjelenő szövegekre. 68. Érvényes ez a gyári sorozattermékekre is, a felirattal (például nevekkel, vallásos, hazafias szöveggel, jókívánsággal) ellátott hollóházi kemény cseréptányérok piaci ára többszöröse a hasonló, felirat nélküli példányoknak. 69. A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése című munkájában Pierre BOURDIEU a különböző társadalmi rétegek újratermelődése, illetve az ehhez kapcsolható érdekharcok eszközeiként a gazdasági, a kulturális és a társadalmi tőkét nevezi meg. A szerző a kulturális tőkének három formáját különbözteti meg. A bennsővé tett kulturális tőkén a megszerzett általános vagy szaktudást érti, amely épp azáltal kínál birtoklójának előnyt, különleges értéket, hogy a teljes struktúrában eltérő mértékben rendelkeznek vele az emberek. A tárgyiasult kulturális tőke a kulturálisan számon tartott, megbecsült anyagi hordozókkal való rendelkezést, az intézményesült kulturális tőke intézményes elismerésen alapul, titulusok formájában jelenik meg. A társadalmi tőke a csoporthoz tartozáson alapuló erőforrások összessége, amelynek ereje az egyén által mozgósítható kapcsolatok mennyiségétől és minőségétől függ (Vö. BOURDIEU, Pierre 1978). 70. KESZEG Vilmos 2008. 90. 89
