Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

BUZÁS MIKLÓS-VASS ERIKA: A homoródalmási építészeti kutatások eredményei

I I. kép. Csempék egykori cserepesből (VASS Erika felvétele, 2007) tátott az is, hogy a teljes tetőszerkezet erősen kormos volt. Kéményt csak utólag, részben a födém fölé építettek, amit az igazol, hogy a kémény alatt elhelyezkedő kiváltó gerendák eltértek a tetőszerkezet más gerendáitól; a tetőszerkezettel szerves kapcsolatban nem voltak, ácskötést nem alakítottak ki. A kemencék házból történt kikerülésének folyamatát már korábban leírtuk. Itt csupán egy érdekes típust mutatunk be: a 41. számú telken a sütőkemence alatt tyúkól van (12. kép). A sütőkemence külső fala vékony, 20-25 cm vastag kőfal; a talajtól 60-70 cm magasságban ezen körítőfal tetejére kőlapot helyeztek, a kemenceszáj felőli oldalára pedig a tyúkól ajtaját. Az így elkészült kőszerkezetű alapra téglából építették a kemence testét és a viszonylag alacsony kéményt. Az általunk feltérképezett kemencék közül többnél megfigyeltük azt a megoldást, hogy a hátsó részéből a kemenceboltozaton füstelvezető járatot vezettek előre a kéményhez. Sütés idejére a kéményjáratot súberrel zárhatóan alakították ki. Falszerkezet A településen belül kétféle alapvető falszerkezetet különböztetünk meg. Az általában gömbboronákból készülő, keresztfalas boronafalak alapvető anyaga a fenyő. A talp- és szelemengerendákat négyszögletes elemekből készítették, míg a köztes gerendák faragatlanok. A gerendákat lakóépületek esetében mindkét oldalon tapasztották: korai példáknál a tapasztás fenntartásához segédszerkezetet nem használtak, csak a felületet irdalták és esetleg bolhaszögekkel segítették a vakolat fönnmaradását, míg a későbbiek során jellemző az átlós lécezés (13. kép). A kőfalazás vegyes kőanyagból (14. kép) készült: megtalálható benne a szántás során kifordult és összegyűjtött kő, a patakból, vízfolyásokból beszerzett görgetegkő (ezeket együtt cserekőnek nevezik) és a település szélén bányászott, könnyen alakítható palakő. A kőépületek többségénél az igényesebb megmunkálást kívánó részeket (párkányok, oromfali zárás) helyben égetett téglából készítették. Ez a párkánykifalazás (15. kép) általában a födémgerendák síkjában helyezkedett el az épület hosszanti oldalán. Érdekes példa, hogy a település egyes épületeinél ez mind a mai napig nem készült el, így jól mutatja ennek szerkezeti kialakítását. A kőépítkezés technológiája a forfej-opjázeT , , (4-. Aí_M*í> &AE.JMJ r, 12. kép. SABJÁN Tibor felmérési rajza a 41. sz. ház udvari kemencéjéről I 3. kép. Vakolatmegtartó lécezés (119. sz.) (BÚZÁS Miklós felvétele, 2007) 28