Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)
DANKÓ BOGLÁRKA: Hétfalusi csángó cselédek Bukarestben
„jó"-„rossz" feleleteket kaptam. Akadt igen őszinte válasz is: „Meg a zsidók jobb népek voltak. Az oláhok gonoszok" (L.A.), bár nem ő volt az egyetlen, aki úgy vélekedett, hogy a zsidóknál volt jobb szolgálni. Konfliktusok alighanem minden háztartásban adódtak a munkaadó-szolgáló között, íme egy példa: „Hát volt, volt rossz helyem is, volt egy olyan, hogy ahol nem fizettek, nem fizették ki a béremet, s akkor elmentem onnan. Na, a nővérem, az egyik azt mondta, akkor én elviszlek innét. Hát ezek olyanok, hogy nem fizetnek neked. Volt nehéz sorsom is, de volt a szebbik. Áztat tartom meg emlékbe. A szebbiket, a könnyebbet." (R.V.) Köztudott még ma is a hétfalusiak körében, hogy kimondottan szerették a magyar szolgálókat a bukaresti zsidó urak. A szászok fukarok voltak a magyarsággal, ezért nem Brassóba, hanem inkább Bukarestbe szegődtek el. Az emberek legtöbbje pozitív emlékeket idézett föl, szerették és megbecsülték őket a gazdák, és ők is szerettek ott dolgozni, „...kedvesek voltak, szerettek, de hát hiába, haza kellett jönni." (T K.) Egy háznál akár több évig is tartózkodtak és a gazda vagy a szolgáló elégedettségén múlt: .Voltam három-négy esztendeig egy helyt." (L. A.) Nem találta azonban mindenki vonzónak a házi cselédkedést: „Takarítani, főzőcskélni segíteni, mer' szakács az örökké máshol volt, ő még fiatal volt és elment takarítani, és hogy a konyhán is segíteni, (...) meg amit kellett a házba, és tudom, édesanyám, sírva hazajött, hogy soha többet nem megy el szolgálni. Inkább ő a kicsi pénzével otthon, a maga édösanyjával, minthogy hozzon pénzt hogy, ű másoknak legyen szolga. Nem nagyon tetszett neki." (M. M.) Ünnepekkor (például karácsony) a szolgálati idő leteltekor előfordult, hogy a munkaadó megajándékozta az alkalmazottait. Kisebb ajándékokat, például kötényt, szakácskönyvet, ruhaneműt, pénzt adtak, de bútordarabokat (például szekrényt) is, ezzel is hozzájárulva a hozomány összegyűjtéséhez. A csángó magyar leányok román ajkú és más hagyományokkal rendelkező családokhoz kerülve sok szokatlan, furcsának tűnő szokással találkozhattak, amikhez mihamarabb alkalmazkodni kellett. A legelemibb feladatuk a háztartási munkák közül a főzés volt, meg kellett tanulni elkészíteni a román ételeket: „...nem volt nehéz főzés, mer' azok olyan ételeket, a leveseknek azt mondták, csorba, na a csorbába nem kellett sok minden, aztán csináltak ugyebár töltött káposztát, mer' a románoknál divat volt a töltött káposzta, azt megtanultam, nem volt nehéz. Úgyhogy náluk nem volt nehéz főzés akkoriba." (R.V.) A zsidó családok szokásaihoz is alkalmazkodni kellett. A keresztény magyar lakosok a falusi, városi zsidókkal együtt élve sok eltérő jelenséget figyelhettek meg (például étkezésbeli eltérések, ünnepek, szokások stb.), észrevették a különbségeket, amit egyrészt idegenkedve, másrészt pedig magától értetődő dolognak fogadtak el. 3 0 A • I. kép. Lőrincz Anna (bal oldalon) az 1910-es években, Bukarestben készült fényképe kóser zsidók „nem ettek meg akármit, legtöbbet ők a majorsághúst s a halat. Azt ették, s szombaton nem szabadott volt csinálni semmit, akkor csak (...) ettek, akkor olyant ettek, amit nem kellett főzni, vagy nem is kellett megmelegíteni se. Szombaton. Ezek a kóser zsidók." (R.V) Az imént idézett adatközlőm nem főzött a nyolcgyermekes zsidó családnál, ahol szolgált, csak takarított, és a nyolc gyermekről gondoskodott. Fiatal is volt, nem figyelte meg különösebben a kóser konyha sajátoságait. A keresztényektől eltérően a zsidók a szombatot tartották ünnepnapnak. 3 1 Dologtiltó nap volt, az ebédet is előző nap kellett elkészíteni, és csak olyat ettek, amit nem kellett melegíteni: „a zsidóknál, nekik volt egy különös szokásuk, (...) hogy mindent elvégezzek hétköznap, a hat nap alatt, mert ők szombaton nem akartak semmit." (R.V) Említettek egy olyan nem kóser zsidó családot, aki azt követelte meg csupán, hogy mindig friss legyen az étel, ami az asztalra kerül. Bukarestben a hétfalusi csángó magyarság szinte egy városrészt alakított ki magának. Sokan a megkeresett pénzből nem otthon, szülőfalujukban, hanem a fővárosban telepedtek le, ott építettek maguknak házat, ott folytatták életüket. „... csak egyet tudok, a Béluba, 3 2 fent a Béluba. Az az V. kerület Bukarestbe most, ott a Béluba voltak magyar csángók, ott voltak... A lakásokkal, volt saját házuk is sokaknak." (R.V) 30. CSOMA Zsigmond-LŐWY Lajos 1994. 95. 31. A kóser (askenázi zsidó használatban koscher) szó a rituálisan tiszta, helyes, rendben lévő dolgot jelenti. A zsidó vallás törvényeiben nagyon fontos szerepük van a rituális előírásoknak a hagyományos zsidó ételek elkészítésében és a konyhavezetésben. Sertés- és nyúlhús fogyasztását tiltja a vallásuk, de még szigorúbban az állati vér fogyasztását. A háztartásban pedig a zsíros és tejes ételek, illetve edények elkülönítése volt az egyik legfontosabb szabály. CSOMA Zsigmond-LŐWY Lajos 1994. 96., 98. 32. Bellu nevű városrész. 199
