Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)
KISS NIMRÓD LÁSZLÓ: A burgonyatermesztés Hétfaluban
létrehozott Brassó. Az ipari fejlődés tehát továbbfejlesztette a szekerességet is, ugyanis a szekeresek szívesen szállítottak brassói kézműipari termékeket, szász-magyar festett bútorokat is. 2 6 A harmadik ok pedig - ez kétségtelenül Brassó hatása is - az erős brassói szász evangélikus egyházszervezetbe való tartozás volt, ami többek között 27 az írás-olvasás magas fokát eredményezte, és nyilvánvalóan hasznos volt a kereskedelmi tevékenységnél. 2 8 Útjaik során eljutottak Bécstől Bukarestig is. Az anyagi gyarapodás hatásaként a megszerzett tőkét téglából és kőből épült polgárias házak építésére, 2 9 módosabb ruházatra, és ami számunkra fontos, aki tudta, földek vásárlásába fektette be: „... a földbirtokhoz való rendkívüli ragaszkodása és birtokszerzési vágya [...], hogy igyekeztek a brassai szászok által lefoglalt terület helyett pénzen, vásárlások útján szerezni annyit, hogy legalább családjaik élelmét kitermelhessék, s azért nagy pénzáldozatokkal néha mesés árakat fizetve, összevásárolták a szász községeknek az ő határaikkal egybeütköző földjeit..." 3 0 A szekeresség hanyatlásával, ami az 1870-1880-as években következett be a vasútvonalak megépülésével, új megélhetési lehetőségek után néztek. Kiegészítő ágazatok bőven akadtak, ilyennek számított a természetkiélés 3 1 is, ami Hétfalu esetében már a 19. század végén megindult. A fakitermelés jelentős ágazattá nőtte ki magát, tűzifával, épületfával látták el Brassót és a környéket. Emellett meghatározó a szakmatanulás, különösen a kőműves, az ács- és asztalosmesterségek. Az asztalos szakma virágzásának kiteljesedéséhez kapcsolható a hétfalusi „csángó bútor" is. 3 2 1878 után, a teljes függetlenséget elnyerő Románia 3 3 felé is tömegesen mentek az emberek vendégmunkára. KOLUMBAN Lajos - aki e vidéken járt a 20. század elején is azt tapasztalta, hogy sok elhagyott porta volt, a házakban sok helyütt nem lakott senki, szinte egész utcarészek lakatlanok voltak. 3 4 Az elvándoroltak főleg Bukarestben vállaltak munkát cselédként, szakmunkásként, szakemberként. 2009-ben is a faluban járva-kelve, ha idősebb emberrel találkoztunk és rákérdeztünk, hogy volt-e valamelyik családtag cselédként Bukarestben, a többség igennel válaszolt. 3 5 Mindezt igazolja KOSA László is, aki kifejti, hogy a hétfalusi magyarok különösen Bukarestben alkottak erős diaszpórát, ahol a városi személyfuvarozást (bérkocsi, később taxi) az 1930-as évekig nagyrészt ők látták el. 3 6 A két világháború között viszonylag nyugodtan folyt az élet, az egyre nagyobb népszaporulat és a szabadabb földvásárlás miatt mégis sokan tanultak szakmákat, kompenzálva az elaprózódó családi birtokokból való megélhetést. Megfigyelhető a fokozatos eltávolodás a földtől, nem is kellett megvárni a kommunizmus „modernizációs" kísérleteit, erőszakos agrárpolitikáját, már előtte elkezdődött egy megfordíthatatlan folyamat, amely mentális és fizikai értelemben is értékrendváltást eredményezett. 3 7 Elgondolkodtató, hogy már az se tartotta meg a földet, aki örökölt egy darabkát, inkább eladta, vagy jobb esetben bérbe adta - természetesen itt azokra gondolok, akik például kőművesként vagy gyári munkásként dolgoztak a városban. Kis Jakab János 2009-ben töltötte be a 95. életévét. Volt neki két testvére: lánytestvére férjhez ment egy építészhez, míg a másik fiútestvére a családi „gyapjúfüsülő", gyapjúfeldolgozó üzemet vitte tovább, ami a kollektivizálásig működött, egyedül Kis Jakab János maradt a mezőgazdaságban. Magdó Jánost idézve, aki már egy fiatalabb generációt képvisel: „Utólagosan pedig ugye azt mondták, hogy ne legyél kőműves, nehéz szakma. Legyen vasesztergályos, meg marós [...] Itt vannak a gyárak, és a kommunista érában akkor itt lehetett haladni. Nem támogatták. Akkoriban a '60-as években a négyfalusi magyarság inkább azt mondta, a gyerekem egyetemet végezzen, hát ez így folyamatosan ez így történt. Az én szüleim is egyszerű parasztok voltak, még van két nővérem, s mind a hárman egyetemet végeztünk. Tömegesen végezték, a középiskolát végzett diákoknak 90%-a egyetemet végzett." Következésképp az életstratégiák különböző, már felvázolt okok miatt korán pluralizálódtak. A kollektivizálás ebből az aspektusból nézve inkább felgyorsította a már meglévő tendenciákat, mintsem megtörte volna a hagyományos mezőgazdasági fejlődést. Úgy vélem, hogy a hétfalusiak számára a föld kötelező termelőszövetkezetbe, kollektívba adása-elvétele nem jelentett akkora tragédiát, mint azokban a falvakban, ahol nem volt lehetőség kiegészítő foglalkozásokra. Brassóban pedig a szocializmus időszakában gombamód szaporodtak (már korábban is) a gyárak, üzemek, melyek szivacsként szívták magukba a környék lakosait - tehát a kiegészítő ágazatokban nem volt hiány. Az önellátó - háztáji gazdálkodást leszámítva (vagy ezzel is szakítva) most már tömegek hagytak fel a földműveléssel. A kollektív gazdaságban 30 ár földet meghagytak saját gazdálkodásra. így az emberek a városban lévő főállásuk mellett csak másodállásban, pótlólagosan foglalkoztak a földdel. 26. KÓS Károly 1976. 80-84. 27. Például német nyelvű istentisztelet, legény-és leánytársulatok. 28. Erdélyben a legmagasabb fokon volt az írás olvasás aránya. 1873-ban is már a lakosság 80-90%-a tudott írni-olvasni. (KOSA László 1998. 306.; ORBÁN Balázs 1873. 136-137.) 29. Lásd: VASS Erika-BUZÁS Miklós 2008. 252-253. 30. ORBÁN Balázs 1873. 133. 31. PETI Lehel-SZABÓ Á. Töhötöm 2006. 9. 32. SERES András 1976. 103-107. 33. Románia az 1878-as berlini kongresszuson nyerte el teljes függetlenségét. 34. KOLUMBÁN Lajos 1903. 29. 35. Ezt DANKO Boglárka jelen kötetben megjelenő tanulmánya is alátámasztja. Magdó János, 1956-ban született hétfalusi gazdálkodó - vállalkozó, akiről még részletesen írni fogok, mondta az alábbiakat: „... a nők mentek cselédnek általában [...]. A férfiak nagy része pedig szakemberként mentek le. Rengeteg kőműves ment le, ács meg mindenféle építkezési szakember, és azonkívül pedig [...] míg Bukarestben nem indult be a villamosítás [...], a villamos meg az autóbuszközlekedés, az I. világháborúig, szinte utána is, addig ilyen fiákerek voltak, azt jelenti, hogy ilyen féle hintó vagy lovastaxi." 36. KÓSA László 1979. 532. 37. „... tehát a kőművesek, azok már nem foglalkoztak a földdel. És akkor úgy történt, hogy a családban volt öt gyerek, kettő a földdel maradt, s kettő kőműves lett. S akkor kibérelték a földet, vagy mondjuk eladták." (M.J.) 181
