Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Tóthné Pásztor Ágota: A társadalmi csere színterei – Egyesületi székházak Balmazújvároson a 20. század első felében
8. kép. Az emlék bankett szakácsai 1990. márc. I 5. A 48-as Kör udvara Összegzés Balmazújvárosi kutatásom során kiderült, hogy székháza csak a megfelelő számú tagsággal és vagyonnal rendelkező szervezeteknek lehetett. A székházakat ugyanis bérelni, vásárolni, vagy építeni kellett, karban kellett tartani, lehetőség szerint pedig fejleszteni is kellett. A vizsgált szervezetek székházai többnyire a szervezetek vonzáskörzetében, annak központi részén, vagy a település centrumában álltak. A székházak vételéhez, építéséhez szükséges összeget az egyes szervezetek gazdálkodták ki. Ha nem állt rendelkezésre a megfelelő összeg, akkor a tagságnak a tagdíjon felül kellett segíteni. Igy történt ez a legtöbb szervezet esetében. A vásárláshoz szükséges összeget sokszor egy-egy módosabb tag adománya, hitele, illetve részvénykibocsátás révén egészítették ki, a tagság pedig saját munkájával segített az építkezésen. A tagok, családtagok a hozzájárulás mértékét számon tartották. Az egyes szervezetek is támogathatták a többi hasonló szervezet székházának építését. Az építkezések több alkalommal (alapozás, a bokréta felhelyezése, a ház felszentelése) lehetőséget adtak az együvé tartozás szimbolikus deklarálásának. A köri működés színvonala természetes és szoros kapcsolatban volt a székházak színvonalával. A szervezetek ezért az építkezések befejezése után is igyekeztek rendszeresen gondozni, karbantartani, fejleszteni az épületeket, amelyek általában szűkebb környezetük építészeti arculatának kiemelkedő pontjai voltak. A székházak belső osztása a szervezetek funkcióinak bővülésével párhuzamosan alakult, így az épületek folyamatos bővítése vagy a kimondottan egyleti célokra tervezett székházak építése révén a 20. század közepére ezek az épületek jellemzően minimum 6-8 társas és kiszolgáló helyiségből álló közösségi színterekké váltak. Az egyesületek székházai nem csak saját rendezvényeik helyszínéül szolgáltak, hanem a település más csoportjai, közösségei is igénybe vehették őket, kibérelhették alkalmilag a helyiségeket, lakodalmak, bálok stb. rendezése céljából. A székházak nem csak saját tagságuk számára szolgálhattak a társadalmi élet színteréül, hanem más közösségek is használhatták őket. 13 5 A nagyobb, infrastrukturálisan fejlettebb szervezet tehát funkcionálisan nagyobb hatósugárral rendelkezhetett, mint ahogy azt a tagság öszszetétele indokolta volna. így ezek az épületek az egész település életében fontos szerepet játszottak. Bázist biztosítottak a szabadidő eltöltéséhez, találkozáshoz, művelődéshez, szórakozáshoz, információ cseréhez. Összefoglalva tehát, ezek az épületek a korszak helyi, kommunikációs központjaiként működtek. Balmazújvárosi kutatásom során kiderült, hogy az egyesületi székházak, amelyek alapvetően a közösség erőforrásaiból (az építkezések az építő közösség számára fokozott megterhelést jelentettek), a közösség által felépített, közösségi tulajdonú és funkciójú épületek voltak, a folyamatok összefonódása következtében kiemelt jelentőségűekké váltak a közösségek életében. A körök épületei a településrészek frekventált pontjai lettek, „viszonyítási pontok". Viszonyítási pontok az építkezésben, a folyamatos (pl. infrastrukturális) fejlesztésben, a kultúrában és a társadalmi érintkezés hagyományának fokozatos átalakulásában. 135. Vö. PÁSZTOR Ágota 2004. 156-157. 266
