Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

Csányi Viktor: Dél-alföldi régészti adatok Sabján Tibor kályharekonstrukciós kísérleteihez

gány-ér, és az újvárosi kubikgödrök voltak.

4

6 A cserépkályhák virágkora az 1970-es évekig tartott, amikor országszerte új, „modern" fűtési rendszerek terjedtek el. Adatok az alföldi falvak lakáskultúrájának változásához a 16-17. századi kályhaleletek alapján Az alföldi népi építészetben a gazdasági változások hatására a 14-15. században változásnak indult a lakáskultúra. A többhelyiséges épületek elsőként az ipari és polgári fejlődésben élen járó, a Dunától nyugatra található területeken jelentek meg, feltehetően már az Árpádkorban.

4

7 Az Alföldön a mezőgazdaság átalakulása és a településkoncentráció segítette elő a többhelyiséges, földfelszínen álló lakóépületek megjelenését és elterjedését. A félig földbe mélyített, egysejtű épületek nem tűntek el teljesen a népi építészetből. A 20. századig, elsősorban a gazdasági épületeknél maradt meg ez az épületforma. Az új típusú lakóépületek a 16. században váltak általánossá. A lakóház kéthelyiségessé válása lehetővé tette a kívülfűtős tüzelőberendezések megjelenését a népi építészetben. Ez a változás eltérően zajlott le a Dunától nyugatra és a Dunától keletre található területeken. Míg a I 5. században a Dunántúlon a délnémet területek hatására kezdtek elterjedni a cserépkályhák, és ez a tehetősebb településeken, a mezővárosi emlékanyagban is megjelent,

4

8 addig az Alföldön a 16. században szinte egyeduralkodóvá vált a szemeskemence, amely a sárkemence továbbfejlesztett változatának tekinthető.

4

9 Az Alföldön a kívülfűtéses lakószoba legkorábbi bizonyítékai a Kecskemét melletti Baracs község területén feltárt új típusú tüzelőberendezések.

5

0 Ezen kívül számos késő középkori településről ismertek szemeskemencék maradványai.

5

1 Fontos azonban, hogy a 17. században sem minden esetben találjuk meg a kívülfűtős kályhákat és a tiszta szobát. „Még ekkor is vannak egytüzelős, füstös, lakókonyhás házak. "

í

2 Emellett egyetlen tüzelőberendezés használata sem tekinthető kizárólagosnak. Az általánosan elterjedt bögreszemes kemencék mellett használatban maradtak a sárkemencék és elsősorban tehetősebb városi környezetben előszeretettel használták a díszesebb „import" cserépkályhákat. A kályhaszemek elterjedésének nagytáji jellegzetességeire Sabján Tibor hívta fel a kutatás figyelmét.

5

3 Ennek megfelelően a hódmezővásárhelyi leletanyagban a bögre alakú kályhaszemek túlsúlyát tapasztaltuk. Azonban minden 15-17. századi tüzelőberendezés közös jellemzője - legyen szó kívül fútős cserépkályháról vagy szemeskemencéről, illetve belül tüzelős sárkemencéről -, hogy tűztere az épület padlójával azonos szinten helyezkedett el. Az alföldi, így a vásárhelyi kályhaszemekkel iktatott testű, különböző alakú szemeskályhák használatát a 18. században felváltották a csempe nélküli sárkemencék. A kályhaszemek háttérbe szorulásának lehetséges okait Sabján Tibor korábban felvázolta,

5

4 ennek időpontját azonban csak viszonylag tág keretek között tudjuk meghatározni. A búbos kemencék elterjedésével egy másik újítás is megjelenik: a kemence tűzterét megemelik. Ehhez kapcsolódóan „a kemencepadkára vonatkozó első adat 1693ból Kecskemétről származik, amikor is ide pénzt rejtettek. "

55 Hódmezővásárhelyen a boglyakemencék használatáról az első biztosan datálható emlékünk egy Klauzál utcai zsellérházban, 1808 és 1848 között épített külső tüzelésű kemence, melyet az 1960-as években bontattak le.

5

6 A kutatás komoly hiányossága, hogy mind a régészeti, mind pedig a néprajzi anyagokból hiányoznak a 18. századi tárgyi emlékek, így jóformán csak a szűkszavú írott forrásokra támaszkodhatunk. Összefoglalás Hódmezővásárhelyen a szemeskályhák használatának háttérbe szorulása a város 1698-as újratelepülését követően zajlott le. Ezzel egy időben, a már korábban is használt, részben átalakuló kemencék hódítottak teret a lakáskultúrában. Hasonló folyamat játszódott le a többi dél-alföldi település életében is. A török kiűzését követő újra-, és betelepítések hatására a lakáskultúra átalakulása felgyorsult, mivel az ország jelentős részét újjá kellett építeni. Ekkor már nem a török korban általánosan használt formákat, hanem ezeknek a megváltozott körülményekhez alkalmazkodó változatát készítették. Később a boglyakemence terjedt el a tanyavilágban is. Ott azonban jóval tovább használatban maradt a kenyérsütésre is alkalmas tüzelőberendezés. Ennek okát a tanyai élet sajátosságaiban kereshetjük. A cserépkályhák a 16. századtól a 19. század utolsó harmadáig főként a tehetősebb lakásokban fordultak elő, használatuk azonban nem volt általános. Kivétel nélkül import termékként, idegen mesterek közvetítésével jutottak el vidékünkre. A cserépkályhák használatának virágkora a 20. század első felére tehető. Mindezek világosan mutatják, hogy a dél-alföldi lakáskultúra más utat járt be, mint az ország más területein. A tárgyi források hiánya, illetve alacsony száma, az írott források szűkszavú tárgyilagossága okán a régészet és a néprajz tudománya csak együttesen képes a török kiűzése utáni lakáskultúra alakulását, és ezzel együtt a magyar népi kerámia kialakulásának körülményeit pontosabban tisztázni. 46. KISS Lajos 1964. 302-303. 47. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 2004. 21. 48. FILEP Antal 1980. 3. 7. 49. BARABÁS Jenő 1997. 158. 50. SZABÓ Kálmán 1938. 79-87. 5 I. Többek között Nyársapát, Móric, Bátmonostor, Orgondaszentmiklós és Mohi településekről. 52. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 2004. 86. 53. SABJÁN Tibor 2001. 281-330. 54. SABJÁN Tibor 1988. 8.; SABJÁN Tibor 1991. 22. 55. BARABÁS Jenő. 1997. 158. 56. SZENTI Tibor 2009. 31. 249