Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

Csányi Viktor: Dél-alföldi régészti adatok Sabján Tibor kályharekonstrukciós kísérleteihez

Hódmezővásárhely- Gorzsa, Bundás-halom 1977. július 9-én értesítették a múzeumot, hogy homokkitermelés közben cserepek és csontok kerültek elő a Vörös Csillag Termelő Szövetkezet területéhez tartozó Bundás-halmon. Helyszíni szemlét követően B. NAGY Katalin régész július 12-én és 13-án leletmentést végzett, melynek során Árpád-kori és bronzkori leletanyagot tárt fel.

2

5 A szelvények tágabb környezetében 1977 és 1980 között több alkalommal végzett helyszíni szemlék és terepbejárások során bronzkori, Árpád-kori és törökkori emlékeket gyűjtöttek.

2

6 A több száz tárgy között 21 szórványként gyűjtött 16. századi, szürke és vöröses színű, korongolt, bögre alakú kályhaszem, 3 vöröses színű kályhacsempe, és I vörös színű, tányér alakú, fodros szélű levélmotívummal díszített kályhaszem töredékét találjuk meg (8. kép).

2

7 A Hódmezővásárhelyi kályhásság a 15-20. században A különböző kályhákat régészeti, néprajzi, iparművészeti és technikatörténeti szempontból egyaránt vizsgálhatjuk. A Dél-Alföld késő középkori és kora újkori kályhaművessége nagyrészt még kutatatlan. Kisebb tanulmányok születtek eddig többek között B. NAGY Katalin,

28 ORMÁNDY János,

2

9 PUSZTAI Tamás,

3

0 SABJÁN Tibor,

31 SZENTI Tibor

3

2 és TÖRŐCSIK István

3

3 tollából. Területünkről a 16. századtól vannak adataink a szemeskemencék használatára vonatkozóan. A török kori Hódmezővásárhely mezőváros területén végzett régészeti kutatások során nagy mennyiségű, egyszerű kivitelű kályhaszem került elő, melyek a kor mezővárosi színvonalán készültek. A város területének különböző részein feltárt, döntően a török kor késői időszakából származó gazdag kerámiaanyag legnagyobb részét, közöttük a különböző kályhaszemek töredékeit a helyi fazekasipar termékeinek tarthatjuk. Azonban a 18. század során a lakáskultúra átalakul. Ekkor a kupa alakú kályhaszemekkel iktatott testű kályhák helyét fokozatosan átvették a boglyakemencék. A későbbiekben a néprajzi gyűjtések során a tanyavilágban sincs nyoma a szemeskemencéknek, kályháknak.

3

4 Az egyszerű, díszítetlen, bögre alakú kályhaszemek a török kor alatt végig használatban maradtak. A kályhásmesterség korai elkülönülésére egyelőre nincs adatunk, így a török kori és kora újkori kályhaszemek készítőinek a különböző fazekasárukat gyártó helyi fazekasmestereket tekinthetjük. Ezen a ponton úgy tűnik, hogy a régészeti adatok némiképpen ellentmondanak SABJÁN Tibor fentebb idézett alaptételének. Az érmekkel és más tárgyakkal viszonylag pontosan, a 17. század végére keltezett objektumokból is nagy számban kerültek elő kályhaszemek, eloszlásuk a 17. század folyamán egyenletesnek mondható. Mindez azt jelenti, hogy Hódmezővásárhelyen a török kor végéig általánosan használatban maradt a szemeskemence, és eltűnése a népi építészetből később történhetett. Az ásatások leletanyagában kis számban jelen lévő kora újkori kaolinos soványítású, zöld és barna, mázas kályhacsempéket import termékeknek kell tartanunk, és egykori tulajdonosaikat a mezőváros előkelő rétegeinek tagjai között sejthetjük. Komoly nehézségekbe ütközik mind a régészet, mind pedig a néprajz kutatói számára a 18. századi lakáskultúra, az akkor használt tüzelőberendezések rekonstruálása. A 17. század végén, 18. század elején az újabb gazdasági és társadalmi változások egyik következménye volt a népművészet fokozatos önállósodása, az úgynevezett népi stílus kialakulása

3

5 és a táji jellegzetességek felerősödése. Másrészt az erősödő társadalmi szekularizáció is egyre jobban éreztette hatását a lakáskultúrában, ami szintén a változások egyik fontos motorja. FELD István is hangsúlyozza, hogy a kerámia értékelése kapcsán a régióknak és a társadalmi meghatározottságnak egyre fontosabb szerep jut.

3

6 Mivel Hódmezővásárhelyen néprajzi célú régészeti feltárásokra eddig nem kerülhetett sor, a 18. századi anyagi kultúra megismeréséhez csak a néprajz nyújthatna segítséget. Azonban éppen ebből a korszakból nem áll rendelkezésre értékelhető néprajzi forrásanyag. A Tornyai János Múzeum néprajzi gyűjteményének legrégebbi darabja mindössze 1801-ből való, tehát a 18. századi anyagi kultúráról és a lakáskultúráról nem szolgáltat adatokat. A fűtőberendezésekről az írott források - önéletírások, udvari rendtartások, vagyonösszeírások, piaci árszabások és limitációk - közül a piaci áriimitációk nyújtanak bőséges adatokat. Hódmezővásárhelyről a legkorábbi piaci áriimitáció I 743-ból maradt ránk.

3

7 Az 1743-as piaci árszabásban nem szerepeltek fazekas termékek, és ezek első megjelenése az 1803-as piaci limitációban maradt fenn.

3

0 Itt még szerepel a „bögréből való kementzének fel-rakásáért" kifejezés, ami a bögreszemes kemence megfelelője (9. kép). Emellett szerepel sütőkemence, hamburgi kályha, zöld kályha és tarka zöld kályha is. Az I 81 2-es árszabásban már a bögréből rakott kemencét 25. TJM Rég. Ad. 108-2000. 26. A leletanyag TJM 2002.18.

1 -127. leltári számon került nyilvántartásba. 27. TJM 2002.18.34. 28. B. NAGY Katalin 1968.91-98. 29. ORMÁNDY János 1994.519-529. 30. PUSZTAI Tamás 1995. 291-300. 31. SABJÁN Tibor 2002. 57-73. 32. SZENTI Tibor 2009. 21-80. 33. TÖRŐCSIK István 2005. 31-50. 34. SZENTI Tibor 2009. 28. 35. K. CSILLÉRY Klára 1982. 24. 36. FELD István 1987. 261-262. 37. F LAJKÓ Orsolya 2007. 25. 38. HMLIVA. 1001. I803./XXXIII. 247