Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Nagy Janka Teodóra–Szabó Géza: Sabján Tibor sárközi pártadíszes kályharekonstrukciója – A magyarországi népi kályhásság történeti, etnikai kapcsolatai az újabb kutatások tükrében
A Machán István gyűjteményében található kályhaelemek, a régészeti módszerekkel végzett leletmentés és a mórágyi kerámia kutatásának eddigi eredményei alapján jól látható, hogy a sárközi pártadíszes kályhák készítői a német származású, óhazájuk technikai és népművészeti hagyományait folytató fazekasok voltak, akik a 19. század utolsó harmadában a vagyonosodó, komoly vásárlóerőt jelentő Sárköz hatására kilépnek addigi nemzetiségi szempontból zárt térségi munkamegosztásuk világából. Fejlettebb technikai ismereteik, lakáskultúrájuk mintául szolgál a Sárköz polgárosodó magyarsága számára is. A feltörekvő területek lakói forma- és mintakincsüket -, amely a 19. század végétől a magyar népművészet részévé is válik átveszik, népi kultúrájuk szerves részévé teszik. A sárközi kályha története általánosabban vizsgálva arra is jó példa, hogy népi kályhásságunk nem tekinthető automatikusan a középkori magyar hagyományok folytatásának. A törökkor, illetve a 18. század korai időszakának pusztításai után fejlődése a hódoltsági területeken megtorpan, sajátosan alakul. A korábban az élvonalba tartozó magyar lakáskultúra a 19. század második felében a 18. századi német telepesek által közvetített és újra elterjesztett európai középkori alapokon szerveződik újra. Meglátásunk szerint az új adatok ismeretében nem tartható az a kutatásban eddigi általánosan elterjedt vélemény, amely szerint paraszti szemeskályháink magyarországi belső fejlődés eredményeként középkori alapokon jöttek létre. A konkrétan vizsgált sárközi - elsősorban a hódoltsági területek - kályhásságának fejlődése a középkori európai, azon belül is a német gótikus és késő reneszánsz alapokra és hagyományokra vezethető vissza, kialakulása csak ezeken keresztül érthető meg. A sárközi paraszti társadalom 19. század végi megerősödésével jön létre az a felvevőpiac, amely a magyar népművészet szerves részévé teszi a sárközi pártadíszes kályhák a továbbiakban az európai emlékanyagban jól elkülöníthető, de azzal szoros genetikus rokonságban álló típusát. Az őcsényi kályha történeti, etnikai hátterének feltárása arra is rávilágít, hogy hazai kályhásságunk fejlődése nem választható el a lakáskultúra egyéb területeinek, öszszességében a polgárosodás menetének alakulásától. Az ország egyes részein ezek a folyamatok eltérően alakulnak. A felvidéki, erdélyi területeken a polgárosodás folyamata jelentősebb törés nélkül nyomon követhető - s ezzel párhuzamosan a népi kályhásság alakulása is. Az ország középső részén azonban a külsővati 6 2 vagy az etei vagy az Ocsény-oltoványi kályhák pusztulása jelezte módon ez a folyamat megszakad," és a parasztpolgári fejlődés jelentős lakosságcsere mellett, csak mintegy kétszázötven év múlva indul újra. Ujabb régészeti adataink megerősítik, hogy a beköltözők anyagi kultúrája számos területen - közöttük a népi kályhásság esetében is - meghatározóbb szerepet játszik, mint a középkori magyar hagyományok. A mórágyi parasztfazekasok számára a merev középkori céhszabályok lazulása után megnyíló széles piac adta kedvező időszak viszonylag rövid ideig tart. A 19. század második felében a történeti és gazdasági folyamatok következtében a polgári és parasztpolgári réteg erősödése a Kárpát-medencében szinte mindenütt azonos időpontban teremtett gyorsan felfutó piacot a rohamosan átalakuló és fejlődő a lakáskultúra egyik legfontosabb elemének, a kályháknak. Ekkor a fazekascéhekből sorra kiválnak azok a vállalkozó szellemű - inkább már ipari keretek között dolgozó és gondolkodó - mesterek és családok, akik vállalva a középkori céhkeretet messze meghaladó munka- és piacszervezést, elindítói lesznek a ma is ismert kályhásdinasztiáknak. Tolnában, Baranyában ilyen például a Spengler és a Szűcs család. Spengler Ferenc a Zsolnay gyárat elhagyva vándorútja során kitanulta a kályhásságot, majd 1914-ben megnyitotta műhelyét Mágocson. A szintén fazekas családból származó Welssbacher ős pedig Hőgyészen indította útjára a mára már I 3 kályhást magáénak mondható Szűcs dinasztiát. A polgárosult igényeknek megfelelő, a korábbi külső tüzelésű, osztatlan tűzterű, belső szerkezetében még a füstjáratok nélküli kemencékre emlékeztető tüzelőberendezések helyett ekkor terjednek el széles körben a ma is használt cserépkályhák. Ezek azonban már a polgári igényekhez igazodó, belülről a szobából táplált, függőleges és vízszintes füstjáratokkal rendelkező, mérnöki módon megtervezett modern, nagy hatásfokú, gyakran többcélú tüzelőberendezések voltak, amelyek rendkívül gyors elterjedése végleg véget vetett népi kályhásságunknak, amely fejlődésének, alapvető történeti, technikai hátterének, néprajzi vonatkozásainak - és amint a kemencefenékbe tapasztott őcsényi töredékek is mutatják, ha kellett, szó szerinti - feltárásában SABJAN Tibor elévülhetetlen érdemeket szerzett. 62. SABJÁN Tibor 2001. 27-28. 63. CSALOGOVITS József 1937.; HOLUB József 1958. 238
