Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Szabó Zsuzsanna: A népi kultúra színrevitele a szabadtéri múzeumokban – Hagyomány, örökség és Skanzen
10. kép. Felső-Tiszavidék - archív lom sikertörténetének kezdeteihez egészen a francia forradalomig kell visszanyúlnunk. Általában első dátumként Édouard POMMIER-t idézve az 1790-es esztendőt szokták megadni, amikor a jakobinus terror ideje alatt a nemzeti örökség (patrimoine national) kategóriáját létrehozzák az egyháztól lefoglalt könyvekre, kéziratokra, metszetekre, festményekre vonatkozóan, és általában megtiltják az egyházi, művészeti és tudományos emlékek lerombolását, elpusztítását. Pierre NORA szerkesztésében az 1980-as évektől jelent meg az emlékezet helyeiről készített, máig legnagyobb történészi munka Les lieux de mémoire címmel. NORA szándéka az volt, hogy számba vegye és egymással kapcsolatba hozza a francia történelem azon tárgyi és szellemi produktumait (az emlékművektől a Marseillaise-en át a pedagógia szótárakig), amelyek a francia identitás megalapozásául szolgálnak. A három nagy fogalmi egység (La république, La nation, Les France) alá rendezett mű második, a nemzetről szóló részében olvasható André CHASTEL esszéje az örökségről. 1 8 A 18. században a francia forradalom hatására elindult „örökségesítési" hullám lényegét a szerző a deszakralizációban, a csodás dologból (miracula) a csodálatosba (mirabela) való átmenetben ragadja meg: a kegyességi áhítat relikviái a műélvezet, az érzéki csodálat tárgyaivá válnak. Kezdetben a nemzeti örökség részeinek 18. CHASTEL, André 1986.405-450. 19. GYÖRGY Péter-KISS Barbara-MONOK István (szerk.) 2005. 55. 20. Lásd bővebben SONKOLY Gábor esszéjében. In: GYÖRGY Péterfőként az egyházi javakat, a tudomány eredményeit és a művészeti alkotásokat tekintik, de például az arisztokrácia mindennapi életének környezetére, fényűző épületeire, tárgyaira (kastélyok, bútorok) - amelyek a megdöntött rendszer szimbólumai voltak - csak később terjesztik ki az örökség fogalmát és a védelem szándékát. CHASTEL hangsúlyozza, hogy a kor egyházi méltóságai és hivatalnokai nélkülözhetetlen szerepet játszottak a történelmi emlékek megőrzésében. A korábbi rendszer totális felszámolásának, a hagyományok lerombolásának szenvedélyes szándéka mellett a történelem emlékeinek megóvását kezdeményező örökségi szemlélet hosszú ideig párhuzamosan működött. 1790-ben megalakul a Commission des Monuments (műemléki bizottság), majd 1793-ban a Commission des Arts (művészeti bizottság.) Ezen állami szervezetek feladata felismerni, azonosítani és leltárba venni a nemzeti örökséget. Megalakulnak a múzeumok (Louvre 1800-as megnyitása), a nagy művészeti és tudományos gyűjtemények, kincstárak, amelyek esetében a nemzeti alapok és az univerzalizmus egyaránt fontos tényezők. Az örökség-fogalom kiterjesztésének, fejlődésének állomásai a következők: egyházi, udvari, művészeti, tudományos, központi/fővárosi, periferikus/vidéki, paraszti, harmadik világbeli, majd végül világörökség. CHASTEL zárásképpen megállapítja, hogy napjainkban a kulturális örökség az épített/tárgyi, természeti/ökológiai, szellemi és genetikai örökséget egyaránt magába foglalja. Az örökség ilyen mértékű kiszélesítése mögött a fenyegetettség érzése, és az ezzel való szembesülés kollektív tudata áll. Az örökség fogalma iránt megnyilvánuló nagy kereslet okait számos szakma összefüggésében az I 990-es évek végétől vizsgálták Magyarországon is. A tárgyban leginkább elkötelezett két kutató SONKOLY Gábor és ERDOSI Péter történészek. Kezdeményezésükre és közreműködésükkel konferenciák, tanulmányok sora valósult meg, sőt, 2004-ben egy antológia is megjelent a szerkesztésükben A kulturális örökség címmel. A vonatkozó írások tükrében megállapítható, hogy a (kulturális) örökség divatjának hátterében két jelentős mozzanat áll. Az egyik az emlékezetnek a második világháború utáni felértékelődése és behatolása a történelmi értelmezés mezejébe. 1 9 A másik ok az Európai Unió megalakulása és folyamatos bővülése; az ezzel járó társadalmi átalakulások és az Unió egységesülésre törekvő nyelvhasználata. A világháborúk és a totalitárius rendszerek tapasztalata után a nemzet - úgy mint meghatározó fizikai és viselkedési jegyekben megnyilvánuló karakter, és úgyis, mint a gondolkodást átható szellem - nyugaton hitelét veszti, legalább is kényessé válik a politikában és tudományban. Újfajta értelmezése az azonosság alapja szerint a megélt múlt és a közös jövő, amely az egyén és kisebb közösség választása során jelenik meg. A kulturális örökség mint a kifelé hirdetett azonosság helyett a felvállalt belső különbözőség megtestesítője, a nemzetépítés új paradigmájává válik. 2 0 KISS Barbara-MONOK István im. 55-57. 145
