Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Juhász László: A településszerkezet és az építkezés változásai Mezőcsáton a honfoglalás korától a 20. század végéig

rözte a családi gazdaság nagyságát. Benne a szemes takarmány mindegyikének külön hombárt építettek. A kamra sok helyen éléstár is volt egyben, itt tárolták az étkezési gabonát, a sózott-füstölt húst. A tetőt szinte csak náddal héjalták. A leggyakoribb tetőforma ezen lakóháztípusnál a mindkét végén kontyolt, füstlyukas oromzatú forma volt. A ház hosszanti tengelyén végigfutó mestergerenda minden háznak tartozéka volt. A házak alap nélkül készültek a sárfalazás technológiáival (vert fal, vályogfal). A falakat kívül-belül meszelték. Oszloptornácos lakóházakat építettek maguknak nemesi és rang nélküli középparaszt családok is. A nemesek lakta déli városrészben és a volt jobbágyok, szabadosok lakta északi részen is megfigyelhetők ezek a lakóháztípusok a mai napig. Építésüket nem annyira a rangbeliség, mint inkább a családi vagyonok hasonlósága motiválhatta. A kertjeikbe települő családok lakóházaik elhelyezésében alkalmazkodtak a kert korábban épült gazdasági épületeihez - azokat általában megőrizték -, és a kertek között kialakult utcák nyomvonalához. A ház előtt előkertet hagyva, többnyire az utcára merőleges tetőgerinccel építkeztek. A 19. század közepétől az 1930-as évekig tartó korszak legjellegzetesebb, tipikusnak tekinthető faoszlopos tornácos lakóházait mutatja be a 36. és a 37. kép. Az ettől való eltérések részben a családok anyagi helyzetének különbségeire, részben pedig egyedi megoldásokra vezethetők vissza. A 38. képen látható háromhelyiséges tornácos lakóház nyeregtetős, deszkaoromzatos tetőmegoldásával a szerényebb jövedelmű családok építkezését tükrözi. A puritán épületkülsőn csak a deszkaoromzat és a kapu fűrészelt-faragott megoldásain érvényesülnek díszítő funkciók. A 39-40. képen lévő két lakóház alaprajzi tagolása egyforma (szoba-konyha-kamra), a tetőforma azonban különböző. A csonkakontyos, deszkavértelkes és a füstlyukas oromzatú tetőforma általános volt nem csak a lakóházak, hanem a melléképületek építésében is. Az ólaskertek épületei a kertekbe való kiköltözés után sem tűntek el, hanem a legtöbb esetben még évtizedekig megmaradtak. A lakóházak építésekor az ólat és egyéb épülettartozékokat nem bontották el, sőt az újabb lakóházak megépülésekor a régi házak is megmaradtak, másodlagos funkcióban. Erre példa a Jókai u. 7. alatti telek, ahol a 19. század elején épült szoba-konyha (pincegádor) alaprajzi tagolású, nagyméretű ólaskertre épített lakóházat a tulajdonosa az újabb lakóháza megépülése után nem bontotta el. Az újabb épület 1860-ban épült, háromsejtes, faoszlopos tornácú, cseréppel fedett (43. kép). Sok telken a legutóbbi évtizedekig megmaradt az egykori ólaskert épülettartozéka, az ól, a vele egy héj alá épített szoba-konyhás lakórésszel. A szobakonyha eredeti - cselédház - funkciója megváltozott, csak a nyári hónapokban használták (4-4-45. kép). A nyári konyhák az újabb építésű lakóházak lakószobáját, konyháját kímélték a háztartási munkák szennyétől a nyári hónapokban. Ezek lehettek belülfűtős külsőkemencés egyterű (46. kép), vagy szabad kéményes, tűzpadkás kéthelyiséges épületek (47. kép). 38. kép. Háromhelyiséges, tornácos lakóház nyeregtetős, deszkaoromzatos tetőformával, 1970. 96