Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Juhász László: A településszerkezet és az építkezés változásai Mezőcsáton a honfoglalás korától a 20. század végéig

megmaradt. Az itt lakó szegény családok házaikkal megőrizték az építkezés és lakáshasználat nagyon régi hagyományait. A lakóházak kis méretűek, némelyikük kéthelyiséges, a tüzelőberendezéseik is sokat megőriztek a régi hagyományokból (20-21. kép). Az ágasfás-szelemenes függesztett tetőszerkezet utolsó emlékeit a közelmúltban bontották el. A sok száz éves szerkezeti megoldást a szegény családok építkezései őrizték legtovább. A tető fontos szerkezeti eleme volt itt az épület tengelyébe állított három vagy több földbe ásott ágasfa a rájuk helyezett szelemengerendával, amelyre a végükön facsapokkal egymáshoz rögzített szarufákat helyeztek. A szarufák a falakra rögzített sárgerendákon túlnyúlva függesztett szerkezetben tartották a héjalást. Az ágasfákat vagy a falakba rejtették, vagy a falsíkokon kívül helyezték el (mint a 22-23. képen látható épületeken), és rájuk csapolták a ház hossztengelyén végigfutó mestergerendát. Az egykori településbelsőség régi épületei a 18. századi lakóházépítés és lakáshasználat jellemzőit is megőrizték. A füstlyukas oromzatú kontyolt tetőforma, az utcai homlokzaton lévő egyetlen ablak, a kicsi külsőés belső méretek, ezzel szemben a konyhai- és szobai tüzelőberendezések viszonylag nagy méretei a népi építkezés archaikus rétegének karakteres jegyei (24-25. kép). A 19. század második felében épült házak is sok esetben megtartották az építésük idejét megelőző korok hagyományait. A 26-27. képen látható épület is ezek közé tartozik. Az eredetileg háromsejtes lakóház kamrája éléstárként funkcionált, lakószobáját konyhai tüzelőnyílású kemence fűtötte, konyhája szabad kéményes, tűzpadkás volt. Az ólaskertjeikbe elsőként kiköltöző családok a kertekben is a településbelsőségben álló házaikhoz hasonló, régi hagyományokat őrző, dísztelen lakóházakat építhettek. A Munkácsy u. 17. alatt álló tüzelős ól mellé épített, szoba-konyhás, szabad kéményes, tűzpadkás lakóház a 19. század közepén épült (28. kép). A későbbi építésű, eredetileg faoszlopos tornácú, nádfedeles, meszelt falú lakóház a korszerűbb igényeket kiszolgáló otthona lett a családnak, a régi lakóházat később nyári konyhaként használták (29. kép). A 18-19. századi lakásbelsőkben a tüzelőberendezések elhelyezése nagy változatosságot mutat. A „füstös konyhák" fontos praktikuma volt, hogy füstelvezetésük mentesítette a szobákat a tüzelés, a füst szennyétől. A 31-33. kép alaprajzain ábrázolt lakóházak mindegyike a 19. század közepén épült. A konyha terének nagy részét kitöltő, asztal magasságú, vályogból rakott tűzpadkát a falak mellé épített kisebb padkák egészítették ki. Ezek egyikében vízmelegítéshez rézüst számára katlant alakítottak ki. A kemence és a konyhai nyílt tűzi főzések minden füstjét a konyha fölé épített szabad kémény vezette el. A 19. század közepétől kezdett elterjedni a zárt tűztem, vályogból vagy téglából falazott rakott tűzhely, melynek füstjét szintén a szabad kémény vezette el. A 30. ké30. kép. 19. századi Lakóház konyhája, 1970. -f KowmmixA Z KATLAN 3 KEMENCE 4 BERAKOTT 3F&RHELT 5 FERWETARTÓ 1 BERAKOTT KONYHA 2 KATLAN S BERAKOTT MAS/NA í KEMENCE p/irvák! konyha £ padka z katlan t 4 KEMENCE 31-33. kép. A tüzelőberendezések elhelyezése a 19. század közepén épült lakóházakban. [Attila u. 20. 1860, Mátyás u. 4. - 1868, Széchenyi u. 32. - 1850.) 93