Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

SZABADTÉRI MUZEOLÓGIA 40 ÉVE MAGYARORSZÁGON - Kovács Zsuzsa: A szabadtéri néprajzi múzeumok megújulásának egyedi és általános tendenciái

Kovács Zsuzsa A szabadtéri néprajzi múzeumok megújulásának egyedi és általános tendenciái Bevezető A legelső magyarországi szabadtéri néprajzi múzeum, vagyis a Göcseji Falumúzeum megnyitása óta éppen 40 év telt el. A zalai múzeumot követték néhány évvel később az ország többi pontján megnyíló gyűjtemények, így a Vasi Múzeumfalu, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Sóstói Múzeumfalu, a Szennai Szabadtéri Gyűjtemény, majd legvégül Ópusztaszeren a Szabadtéri Néprajzi Kiállítás. A kiállítások megnyitása óta eltelt idő talán már alkalmas a számvetésre, hiszen megváltoztak múzeumok, és az őket körülvevő társadalmi közeg is. A legtöbb gyűjteményben az első ütemben felépíteni tervezett épületek nagy része elkészült, így küszöbön áll az új feladat, a jövőre vonatkozó tervek kidolgozása. Sok tekintetben azonos gondolatok mentén halad a tervezés, mert az élményekre éhes látogatói kör kiszolgálása általános feladatként jelöli meg az interaktivitás minél hangsúlyosabb jelenlétét a múzeumokban. Az ország különböző területein elhelyezkedő múzeumok adottságai pedig sajátos, helyi célok meghatározását teszik szükségessé. A továbblépés általános irányai A legtöbb múzeum kiállításai ma már bejáratottnak tekinthetők, a környék lakossága már túl van a látványosság önmagáért való felkeresésén, így ők az állandó kiállításokon túlmutató extra szolgáltatásokat, külön programokat keresnek. A múzeumok működése során ma már az is kiderült, hogy mi az, amire a meglévő kiállításokon és infrastruktúrán kívül szükség lenne. Az egyes intézmények általános törekvése, hogy befejezzék a telepítési tervükben vázolt kiállításokat, emellett pedig új, használható építményekkel bővítsék az együtteseket. Egyöntetű látogatói és társadalmi igény szülte cél, amelynek minden múzeum igyekszik megfelelni, hogy élő és érdekes hely legyen. Ehhez pedig rendezvényekre és foglalkozásokra van szükség, amilyeneket ma már minden falumúzeumban tartanak. A legtöbb intézményben az eredeti telepítési koncepcióban eltervezett épületek felépítésén túl, legalább az elméletek szintjén készen áll a következő épületegységek megvalósításának terve. Az elméleti tervezés a bizonytalanság jele. Addig ugyanis, amíg nem állnak konkrét anyagi források az intézmények rendelkezésére, a kutatómunkának, épület-kiválasztásnak sincs igazán értelme, mert mire a megvalósítás elérhető közelségbe kerül, a régi épületek sokszor már elpusztulnak. A legarchaikusabb múzeumok a zalaegerszegi és a szombathelyi, ahol a tervezőik célja a 18-19. századi paraszti sorban élő lakosság életmódjának bemutatása volt. Ezen az időbeli és társadalmi korláton a legtöbb múzeum mára telepítési tervek legelső üteménél továbblépett, hiszen egy ilyen archaikus társadalmat sokszor lehetetlen volt bemutatni. Lehetségessé vált viszont a mezővárosok társadalmának és az iparosok rétegének bemutatása, ahol sok egymástól nagyon is különböző épülettípussal, gazdagon berendezett enteriőrökkel látványossá és gazdaggá tehetők a tárlatok. Általános cél tehát a bemutatás időben, térben, társadalomban való bővítése, amire konkrét, kidolgozott továbblépési tervekkel, és nagyrészt előre látható forrásokkal csak a Szabadtéri Néprajzi Múzeum rendelkezik. A továbblépés egyedi irányai Göcseji Falumúzeum A 2008-ban 40 éves jubileumát ünneplő Göcseji Falumúzeum az országban elsőként nyitotta meg kapuit. Helyzetéből adódóan egyszerre volt mintateremtő múzeum és tanulóterep is, ezért egy rövid kitérő erejéig építésének körülményeivel foglalkozom. A központi skanzen előkészületei már 1963-tól folytak Szentendrén, 1966-tól pedig konkrét tervezési munkálatok is elkezdődtek. Ezzel szinte párhuzamosan 1966-ban kezdték építeni a Göcseji Falumúzeumot Zalaegerszegen. A nyugati határszélen 1968. augusztus 19-én nyílt meg a szabadtéri 181