Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

SZABADTÉRI MUZEOLÓGIA 40 ÉVE MAGYARORSZÁGON - Thomas Bloch Ravn: A szabadtéri múzeumok egy új kor hajnalán

• Az újabb fejlesztések egyre kevésbé valósul­nak meg közpénzből, egyre több a szponzorá­ció, az adakozás és a jótékonysági alapítvá­nyok útján erre a célra megszerzett pénz. • A látogatószám egyre fontosabb: nemcsak a bevétel miatt, de abból a felismerésből kifo­lyólag is, hogy ez létszükséglet. • A szabadtéri múzeumok versenybe szálltak a kereskedelmi szórakozási formákkal a láto­gatókért, akik élményeket akarnak, és pihe­nésre vágynak. Nem biztos, hogy örülök ennek az iránynak, en­nek ellenére biztos vagyok benne, hogy ez előbb­utóbb mindenhol bekövetkezik. Az én meglátásom szerint ez nem feltétlenül rossz a szabadtéri múzeumok számára. Azt gondolom, ha megküzdünk a helyzettel, ha kifogjuk a szelet a piac­gazdaság vitorláiból, és átirányítjuk azt a saját vitor­láinkba, használhatjuk ezt a hatalmas gazdasági erőt arra, hogy előre mozdítsuk a múzeumunkat. Ez nem könnyű, de lehetséges, és új távlatokat nyit meg. Ez a fejlődési irány legkevesebb három fontos dolgot von maga után: 1. Először is a múzeumok nagyobb mértékben fognak a látogatókra fókuszálni, arra, hogy ők mit tartanak érdekesnek és fontosnak, és kevésbé fognak, a szakmai megbecsülés alapján dolgozni. 2. Másodszor számos új és különböző mód­szerrel fogják bemutatni a történelmet, és a múzeumok sokszínűsége növekedni fog. 3. Harmadszor pedig a múzeumok a szolgál­tatásokra is nagyobb gondot fognak fordíta­ni, felismerve azt, hogy a megfelelő körül­mények kialakítása rendkívül lényeges, mi­vel a látogató a szabadnapját tölti a múzeu­mokban. Rá kell jönnünk, hogy a múzeumot nem muzeoló­gusok, gyűjteménykezelők és igazgatók számára csináljuk. A múzeumot az emberekért csináljuk, azért, mert hisszük, hogy a történelem mindannyi­unk számára fontos, hozzásegít minket ahhoz, hogy többet tudjunk meg magunkról, és el tudjuk magun­kat és korunkat helyezni egy szélesebb perspektí­ván. Azt hiszem, ezért szeretnénk a lehető legtöbb embert elérni - még azokat is, akiket nem igazán ér­dekel a múzeum. Azt gondolom, ez különösen igaz a szabadtéri múzeumok esetében, mert a szabadtéri múzeumok sokkal szélesebb közönséget szólítanak meg, mint a „hagyományosabb" múzeumok. Tehát számomra ez azt jelenti, hogy a látogatók­ból kell kiindulni. Csakúgy, mint ahogyan azt az ala­pító atyák az 1900-as években tették. Természete­sen tisztában vagyok vele, hogy a múzeumok fel­adata a megőrzés és kutatás, de mindenképpen a látogatót kell a középpontba helyezni. Hogyan csal­juk őket a múzeumba, hogyan igézzük meg őket, hogyan indítsuk be a képzeletüket, hogyan hassunk a szívükre - azért, hogy nyitottak legyenek arra az élményre, aminek az átadása a múzeum alapcélja. Az elmúlt években több európai szabadtéri múzeum kezdett a jelenkori történelemre összpontosítani - eh­hez az embereknek több kapcsolódási pontjuk van. Az úttörők ebben a kérdésben a következő intézmények: Maihaugen a norvégiai Lillehammerben, az oslói Nor­vég Néprajzi Múzeum és a hollandiai Arnhem. Tudo­másom van arról, hogy a szentendrei Skanzen is napi­rendre tűzte a 20. századi kutatásokat, csakúgy, mint a nyíregyházi Sóstói Falumúzeum. Dániában a saját múzeumom, a Den Garnie By is egy hatalmas projek­ten dolgozik, amelynek célja, hogy a kutatást és a be­mutatás idejét az 1970-es évekig kiterjesszük. Ez a fejlődés a szabadtéri múzeumoknak új tulajdon­ságokat kölcsönzött: a szabadtéri múzeumok jelzői kö­zé tartoznak most már az újító, a népszerű és a helytálló kifejezések is. Csakúgy, mint 100 évvel ezelőtt, amikor is az első szabadtéri múzeumok szintén olyan épülete­ket őriztek meg és mutattak be, amelyek nem voltak messze időben az akkori látogatóktól. Egy másik módja a látogatók becsalogatásának az, ha a múzeum kap­csolódik az emberi élet mélyen gyökerező hagyomá­nyaihoz, illetve a nagyobb, évenként ismétlődő ünne­pekhez. Tudom, hogy a legtöbb szabadtéri múzeum már dolgozik ezen nagy sikerrel. A Den Garnie By-ben rendkívül pozitív eredményt hozott a karácsony tema­tikájának fejlesztése - tulajdonképpen sikerült a kará­csonyt egy második főidénnyé alakítani. Ennek illuszt­rálásaképpen két számadatot említek: míg tíz évvel ez­előtt 25 000 volt a látogatók száma decemberben, az elmúlt évben ez a szám már elérte a 115 000-t, ugyan­ennyi embert várunk ebben az évben is. Végeredmény­ben ezt az eredményt úgy sikerült elérni, hogy fejlesz­tettük nemcsak a program vonzerejét, de a muzeoló­giai minőséget is - és nem utolsó sorban a siker a be­vételünk növekedését is magával hozta. Ez nem sok­ban különbözik azoktól az ünnepektől, amiket HAZELIUS és követői a stockholmi Skansenben meg­szerveztek. Ezek a példák a szabadtéri múzeumok legfonto­sabb muzeológiai feladataihoz kapcsolódnak. Véle­ményem szerint azonban a másodlagos szolgáltatá­sok is egyre fontosabbá válnak. Természetesen észre kell vennünk, hogy a látogató a szabadidejét tölti a múzeumban, tehát nemcsak azt kell elvárnunk tőle, hogy érdeklődjön a múzeum kiállításai iránt, de azt is, hogy jól érezze magát ez alatt az idő alatt. Ez azt jelenti, hogy kellenek az üzletek, éttermek, fagylalt árusítóhelyek, modern toaletek, pelenkázóhe­lyek, padok és gyerekeknek fenntartott helyek. De miért ne helyezzük el ezeket a szolgáltatáso­kat a központi muzeológiai helyszínen? Az evés, ivás, vásárlás mind a legfontosabb mozgatóerők kö­165

Next

/
Thumbnails
Contents