Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Vass Erika: Festett bútorok egy kalotaszegi településen

ga színű. A kanalakat a hátlaphoz erősített, csipkézett lécbe akasztották, a nyílások közötti mezőket felváltva nemzeti színekkel festették ki, majd egyegy virággal dúsították. A kanalakat Kolozsváron vásárolták 1977-ben, a „csuprokat", vagyis bögréket még az 1960-as években vette az édesanyja: hozták ide a faluba, itt árulták, és az édesanyámnak nagyon tetszett, mer ilyen királyi, grófos minták vannak a csuporban, és azt mondta, hogy ezek ide illő csuprok. " A fehér alapszínű „kendőtartó" két tömör bükk deszkából lett összeragasztva, díszítése a többi bútoréhoz hasonló. A rá akasztott dísztörülköző az 1970-es években készült: a nagyrózsás, „inókákkal", azaz indákkal dekorált szőttesre gyári szalagokat és csipkéket varrtak, hogy még díszesebb legyen. A szobában üres falfelület alig akad, hiszen ahol nincs bútor, oda tányérokat akasztottak. Az 50 darab tányér többféle eredetű: vannak közöttük a nagyanyjától származó hollóházi és telkibányai darabok, de későbbi romániai gyártmányok is az édesanyja idejéből. Továbbá van négy tányér, melyeket ő és az édesanyja festettek olajfestékkel: „Lemintáztuk más tányérról, és akkor megpróbáltuk megfesteni mélytányérból. Legyen színes, legyen több, ahhoz is hozzákezdtünk, azt is megcsináltuk. Hasonló, nem pont olyan, de hát így tudjuk. " Összegzés Tanulmányom középpontjában egy kalotaszegi településről származó, 1960-1981 között készült festett bútoregyüttes áll. Ezen a konkrét esettanulmányon keresztül ismertettem azt a környéken általánosnak mondható gyakorlatot, melynek keretében a 20. század második felében saját belső szükségletre, az ott lakók ízlésvilága szerint alkottak a cifra szobába berendezést. Sajnos a bútorfestés konkrét előzményei források hiányában nem tisztázhatók, ám a bútorok formavilága alapján annyi bizonyos, hogy városi, polgári előképek alapján indult virágzásnak a tisztaszobák megjelenését követően ez a gyakorlat, kiegészülve a helyiek színes virágkompozíciókat kedvelő világával. Mivel itt hosszú ideje a háziipar volt a megélhetés egyik fő mozgatórugója, más vidékekhez képest az itt élőkben sokkal tovább megmaradt az igény arra, hogy a sajátjuknak tekintett mintakincset megjelenítsék otthonaikban, s ezért alakulhatott ki ez az új stílus. A bútorok készítéséhez az asztalosmunkát helyi asztalos végezte, ám a festést a család anyagi helyzetétől függően nem mindig bízták gyakorlott festőasszonyokra, hanem saját tervek alapján a család nőtagjai vágtak bele a hosszadalmas munkába. Kezük alatt minden bútor kivirágzott, a kész munkák közül semmi sem maradt egyszínű. A bútorfestés napjainkra háttérbe szorult, aminek több oka is van: egyrészt aki még igényt tart erre a típusra, az csaknem kész együttest kap az édesanyjától, nagyanyjától, amit legfeljebb csak egy-két darabbal kell kiegészíteni. Másrészt egyre inkább a városi ízlés, a modern bútorok vásárlása az általános tendencia, ami új stílusán kívül olcsóbb is, mint az új festett bútorok készítése, és nem igényel annyi időt a beszerzése. Olyan asszonyokkal is beszélgettem, akik azért kínálták fel eladásra bútoraikat, mert a lányuk Kolozsvárra vagy más városba költözött, és oda már nem vitte magával a cifra szoba berendezését. Bármennyire is büszkén mutatták nekem az asszonyok a maguk készítette alkotásokat, az a tény, hogy az utóbbi években már több együttest is eladtak a falubeliek, azt mutatja, hogy üzleti lehetőséget látnak benne, és helyi reprezentatív szerepe, amiért annak idején megalkották, háttérbe szorult. 138