Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

KÓSA LÁSZLÓ: A Partium, a Bánság és Erdély táji-történeti tagolódása

Erdély kulturális térképén. A magyar néprajzkutatás „klasszikusának mondható első világháború előtti néhány évtizedében Erdély belső viszonyrendszerében találkozunk archaikusabb (kulturálisan zártabb) és polgárosultabb (kulturálisan nyitottabb) vidékekkel. Ez a megoszlás érvényesül külön-külön a három legnépesebb nemzetiség körében, illetőleg a nagytáj egységén belül. (Megjegyzendő, hogy a magyar, a német és a román kutatási eredmények egymásra vonatkoztatása az eltérő szempontok és kérdésföltevések miatt nem könnyű feladat.) A Szabadtéri Néprajzi Múzeum erdélyi tájegysége telepítésével kapcsolatosan szükséges számot vetni a kutatástörténet kronológiájával is. Ennek legalább három karakteres szakasza van. 1. Hagyományos néprajzi Erdély-képünk az első világháborút megelőző, fentebb kutatástörténeti szempontból „klasszikusának mondott néhány évtizedben alakult ki, ami egyben a kulturális archaizmusok és a regionális elemek nagy súlyát is jelenti. Erdélyben a korabeli a történelmi magyar államkeret viszonylatában gyenge az urbanizáció és az iparosodás, gyér a vasúthálózat, a parasztkultúrában az ipari forradalom előtti időre jellemző tárgyak, jelenségek, képzetek meghatározó arányban vannak jelen. 2. A két világháború között szakemberek hiánya miatt alig folyik kutatás, a néprajz tárgyának változásairól kevés fogalmunk van, ezért a következő fontos szakasz 1950 és 1980 közé esik. A hagyományos kultúra állapota gyorsan változik, differenciálódik, a föllendülő kutatások sok fontosat rögzítenek erről a folyamatról. Reneszánszát éli a tájegységi monográfia, a nemzeti kultúra szimbólumai közé bekerült díszítőművészet, tánc-, zene- és szövegfolklór iránti érdeklődés. Mindez a 20. század magyar folklorizmusára döntő hatást gyakorol. Közben az erőltetett szocialista urbanizáció és iparosítás az erdélyi magyarokra különösen hátrányos demográfiai és foglalkozásszerkezeti következményekkel jár. A falvak néptelenednek, a tradicionális közösségek fölbomlanak. Ugyanakkor a parasztkultúra a magyarországihoz képest változatlanul archaikusabb, ám már nem az ipari forradalom előtti időket idéző elemek, hanem saját utolsó virágzása miatt. 3. A jelenkor (1990 után). Gyors és gyökeres változások zajlanak, részint a megelőző kor következményeként, részint Románia új bel- és külpolitikai helyzetével összefüggésben. A diktatúra által emelt akadályok eltűnésével a magyar néprajzi kutatások korábban megközelítőleg sem tapasztalt intenzitással folynak, ebből az erdélyi és a magyarországi kutatók egyaránt nagy részt vállalnak. A romániai magyar kutatók körében szemlélet- és nemzedékváltás zajlik le. A néprajzi érdeklődés társadalomtudományi és antropológiai vizsgálatokkal egészül ki, elfordul archaizmusoktól, előterében a kortársi viszonyok, elsősorban a folklór, hiedelmek, szokások, vallás, társadalom állnak. Éppen azok a kutatási ágakat kevéssé művelik, amelyek skanzenek létesítéséhez szükségesek (lakásbelső, építkezés- és településkutatás). Alig folyik történeti vizsgálat, szintúgy a táji monográfiák kevésbé népszerűek, elsősorban magyarországi kutatók nevéhez fűződnek (BARTH János, BALOGH Balázs, FÜLEMILE Ágnes, HALA József). Összegző következtetések Hogy a leendő erdélyi tájegység objektumai melyik időmetszetet vagy -pontot rögzítik majd, és a kronológiát milyen fokon használják ki létrehozói, azt az eddig hallott előadásokból kitetszően végleg több szempont és feltétel találkozása dönti majd el. A muzeológus kollégáknak tisztelettel figyelmükbe ajánlom történeti aspektusú előadásom tanulságait, természetesen nagyon sok múlik a jelen fölgyorsult és folyamatos változásait érzékenyen követő, állandóan terepen mozgó szakembereken. Bár - mint jeleztem - a regionális szemlélet és a tárgyi kultúra iránti érdeklődés visszafogott, feltétlenül az erdélyiek tapasztalatait és véleményét tartom elsődlegesen mérvadónak. A továbbiakban a magam 43 év óta tartó, de többször megszakított utazásai és kutatásai tereptapasztalatai, valamint a szakirodalom, egyéb olvasmányok alapján kialakult, mindössze néhány általános megállapításra szorítkozhatom. Az előadásomban pásztázott teljes terület, a Partium, a Bánság és Erdély, együtt a három, de különösen az utóbbi az újkorban nagyságrendjében földrészünk egyik nyelvileg, vallásilag, etnikailag leginkább összetett régiója volt (vö. még Svájc, Szilézia, Elzász, Bosznia). Különle-