Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

KÓSA LÁSZLÓ: A Partium, a Bánság és Erdély táji-történeti tagolódása

Kósa László A PARTIUM, A BÁNSÁG ÉS ERDÉLY TÁJI-TÖRTÉNETI TAGOLÓDÁSA Előrebocsátott megjegyzések: 1. A néprajzi közbeszédben máig nincs teljes megegyezés a nagytáj fogalmáról. Előadásomban a történelmi Magyarország (szorosabban a magyar nyelvterület) tájegységi hierarchiája legfelső kategóriát értem rajta. Esetenként a régiót is használom szinonimájaként. A nagytájon belül helyezkednek el - definíciójuk ugyancsak konszenzust nélkülözve - használatomban azonos értelmű szóként a táj, a középtáj és a vidék. 2. Témám kifejtése során tájneveket használok. Bár ezek általában nem igazodnak a földrajztudományi gyakorlathoz, mert határaik gyakran bizonytalanok vagy vitatottak és csak ritka esetben fedik le kulturális vagy társadalmi jelenségek elterjedései területeit, mély begyökerezettségük és színes jelentésük mégis segíthetnek a regionalitás bemutatásában. Különféle kulturális, történeti, társadalmi, földrajzi tartalmak kapcsolódhatnak hozzájuk, illetőleg ezeket a tartalmakat idézhetik föl. 3. Keletkezésük és használatuk kizárólagosan nem köthető egyetlen társadalmi réteghez sem. A nemzeti nyelvi hagyományban születtek és maradtak fenn, a magyar nyelv szókincsének fontos részét képezik. Nagy időtávlatot fogva át, a hazai írásbeliséget megelőző korban jelentek meg, a 20. század első feléig gyarapodott az állományuk, ugyanakkor jelentésük, érvényük változhat is. 4. Ellentmondásos jelentései miatt ezúttal tudatosan nem használom a néprajzi csoport kifejezést. Véleményem szerint a magyar néprajz regionális vizsgálatait eredményesen ösztönözte, azonban sosem sikerült megalkotni azt a definíciót, amelynek alapján a kultúra táji-történeti tagolódását egységes szempontok szerint le lehet írni. A Partium Igazgatástörténeti hátterű tájnév. Eredeti 17. századi jelentése pontosan ismert (Kőváividék, Közép-Szolnok, Kraszna, Zaránd vármegyék), ami azonban az erdélyi nemzeti fejedelemség megszűnte után fokozatosan elhalványodott, elsősorban a történetírás tartotta életben. A múlt század második felében a Partium a korábbi igazgatási fogalomtól kiterjedésében lényegesen eltérő nagytáj neveként éledt föl, talán annak az igénynek megfelelve, hogy a közös vagy hasonló történeti múltú, földrajzilag és kulturálisan azonos vonásokat mutató térségnek legyen összefoglaló történeti hátterű neve. Erdély és az Alföld, közelebbről a Tiszántúl keleti sávját foglalja magába Magyarország és Románia területén, keleten a Tiszába tartó folyók vízválasztójáig, délen a Körösökig (Fehér-, Kettős-, Hármas-Körös). A keleti határvonal kivételével határai bizonytalanok. Itt jegyzem meg, hogy csakis helyeselni tudom azt a tervet, amely az Erdélyen kívüli romániai területek objektumait a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a magyarországi tájegységekhez társítva kívánja bemutatni. A domborzatnak és a vízfolyásoknak köszönhetően határozott természetföldrajzi tagoltságú, ami a tájnevekben szemléletesen tükröződik: Avas, Szamoshát, Ermellék, Berettyó-mente, Szilágyság, Kis- és Nagysárrét, Mezőség (Nagyvárad és Nagyszalonta közötti síkság), FeketeKörös völgye stb., de nem kevés közigazgatási eredetű tájnévvel is találkozunk itt: Kővár-vidék, Szatmár, Bihar, Báródság (fölsorolás nem teljes). A tőle nyugatra és délre fekvő területektől különbözően a török hódoltság és következő időszak kevésbé bolygatták népességének Árpádkori folytonosságát. Néprajzilag (elsősorban a Szilágyság) átmenetet jelent az Alföld (a magyar nyelvterület központi része) és Erdély között, a Szilágyság meg-megszakadó demográfiai kapcsolatot is alkot a két nagytáj magyarsága között. Néprajza a jelenleg Magyarországhoz tartozó részek kivételével kevéssé föltárt. Bár a szakirodalom számon tartja az Alföld keleti peremén futó vásárvonalat, városhálózata viszonylag gyér. Egyetlen nagyobb városát, a kiegyezés korában nagy léptékű urbanizációt mutató Nagyváradot a trianoni határ hátrányos helyzetbe hozta.