Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

FURU ÁRPAD: A Torockó értékvédő program

A bizottsághoz érkező tervek nagy része a falu körüli védelmi övezetbe épülő házakat érinti. Ez a terület az elmúlt években nagy változáson ment át, felépült két görögkeleti kolostoregyüttes, és tucatjával jelentek meg az építészt szinte teljesen nélkülöző hétvégi házak. Nagy részük 2004 előtt készült, de a telekvásárlás és beépítés folyamatos. Sok befektető engedéllyel sem rendelkezett. Jelen helyzetben az alapítvány szakbizottsága a völgy alsó részében (a kolostorok környékén) épülő házakkal kapcsolatban, a törvényes keretek betartása mellett nem alkalmaz hangsúlyos megszorításokat, míg a javasolt világörökségi védett övezetbe kerülő építményeknél anyaghasználati és aránybeli feltételeket szab. Természetesen, a falu közvetlen környezetében elhelyezendő befektetések esetén, próbálunk határozott állásponton maradni. A szakágban tanúsított általános romániai törvénytisztelet mértékének ismeretében az alapítvány álláspontját fenntartani nem egyszerű. Mindenképpen örvendetes, hogy egyre több terv érkezik bizottságunk elé, az elővéleményezési jogkör gyakorlata lassan beíródik mind a torockói önkormányzat, mind a megyei szervek tudatába. Zárszó Az értékvédő program első tíz évének mérlegét megvonva megállapíthatjuk, hogy a műemlékvédelem a falu fejlődésének, mindennapjainak hangsúlyos részévé vált. Kétségtelen, hogy a Kárpátmedence egyik legépebben fennmaradt népi építészeti együttese a gazdasági-politikai átmenet viharos esztendeit műemléki integritását nagymértékben megőrizve vészelte át. Az épületek műszaki állapota jelentősen javult, a falusi turizmusra alapuló gazdasági fejlődés az építészeti örökség fenntartható fejlődésének feltételeit is megteremtette. Legfontosabb talán, hogy az értékek becsülését, tiszteletét sikerült a köztudatba táplálni, a torockóiak előtt világossá vált, hogy nemcsak kulturális kötelesség, de gazdasági lehetőség is a hagyományos építészet megőrzése. A jövőre vonatkozóan viszont megállapítható, hogy az idegenforgalom gazdasági ereje nemcsak jó irányba befolyásolhatja az építészeti örökség sorsát. Folyik a küzdelem világörökségi státus elnyeréséért, a települést övező kultúrtáj védelméért, de a településszövetbe ékelődő új építészet minőségéért is. Minden bizonnyal kevésbé kell tartanunk ma már műemléképületek lebontásától, mint tíz évvel ezelőtt, annál inkább félhetünk az oda nem illő cicomák, rosszul értelmezett fejlesztések, túlzott tatarozások, és aránytalan új épületek romboló hatásától. Az egyre befolyásosabb fiatalabb korosztályt, a helyes esztétikai ítélőképesség, a helyes szakmai hozzáállás előtti főhajtás, sajnos nem jellemzi elég megnyugtató mértékben, az országos átlagnak megfelelő langyos törvénytisztelet pedig szintén hátráltató. Annak ellenére, hogy Torockón csaknem minden aktív közéleti „szereplő" érdekelt az örökségvédelem sikerében, az eszközök és módszerek tekintetében sok az értetlenség és félremagyarázás, amely a folyamat sikerét veszélyezteti. Egyértelmű tehát, hogy az értékvédő program keretében bőven van még feladat és kihívás, és bízunk abban, hogy az anyagiak hiánya nem készteti majd alapítványunkat a vállalt célok feladására. Reméljük, hogy újabb tíz év elteltével hasonló sikerekről és újabb eredményekről adhatunk számot.