Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

SEBESTYÉN JÓZSEF: Az épített örökség dokumentálása erdélyi magyarlakta településeken (Inventarizációs program, építészeti értékleltár)

a védett objektumok alapdokumentálásán túlmenően az állapotuk folyamatos figyelemmel kísérésével segíti a mindenkori tulajdonost a fenntartásban, állagmegőrzésben, s a megfelelő használatban. Az inventarizáció célja az adott térség települései történeti, településszerkezeti fejlődésének, a természeti, táji viszonyok, a helyi gazdasági, gazdálkodási sajátságok, a helyre jellemző népesség nemzetiségi megoszlásának, demográfiai helyzete alakulásának, a településeken található épületegyüttesek morfológiai, vagy más, pl. az építőanyagok használata által meghatározott jellemzők vizsgálatán keresztül, az épített örökség minden részletre kiterjedő összeírása, dokumentálása. Minden település előzetes vizsgálata kiterjed a táji környezet (földrajzi, topográfiai helyzet, vízrajz, a gazdálkodásból eredő táji, környezeti elemek, erdők, gyümölcsösök, szőlők, mezőgazdasági területek) a település típusának, településszerkezeti sajátosságainak (a történeti állapotok dokumentálása régi térképek segítségével) és fejlődésének dokumentálására. A feldolgozás, az adatok rögzítése az összes település jelenlegi határait figyelembe véve a jelenleg használatos l:5000-es — digitalizált — alaptérképen történik. Az épített örökség teljes, település léptékű felmérésével s nyilvántartásba vételével, értékelésével válik lehetővé az országosan érvényes, de a regionális és helyi sajátosságokat is figyelembe vevő feltételrendszer kidolgozása, s az alapján a védelem, illetve a hasznosítva megtartás érdekében a jogi, illetve a gazdasági eszközök igénybevétele. 1992-ben az ICOMOS Német Nemzeti Bizottsága és a Román Műemlékvédelmi Bizottság által megkötött egyezmény alapján a német kormány komoly költségvállalásával megkezdték az erdélyi szász kulturális örökség dokumentálását. A német szervezők — a velük való konzultációk során — már 1993-ban jelezték, hogy lehetőséget látnak a magyar szakemberekkel való együttműködésre, s programjuk további erdélyi települések dokumentálásával történő kibővítésére. Az 1993 nyarától a német, román és a romániai magyar partnerekkel folytatott egyeztetések után az erdélyi magyar kulturális örökség dokumentálását magyar részről kezdeményezők — köztük jómagam — elértük, hogy az akkori OMvH és a Teleki László Alapítvány, mint a program későbbi gazdája együttműködési megállapodást kössön egymással, majd pedig a TLA a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE), a Kriza János Néprajzi Társasággal, majd a későbbiekben az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvánnyal. 1996-ban a kutatási program koordinátoraként készítettem elő a Teleki László Alapítvány, az OMvH, a Siebenbürgisch-Sächsischer Kulturrat és a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság által benyújtott közös magyar-német-román pályázatot, melynek eredményeként az Európai Bizottság anyagi támogatásban részesítette a programot. 1997-ben a román és a magyar műemlékvédelem irányító szervezetei szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy közösen segítik elő a háromoldalú együttműködés keretében megkezdett erdélyi magyarlakta települések építészeti örökségét dokumentáló program folytatását. A helyszíni adatgyűjtés, felmérés, majd a dokumentálás nagy részét a BBTE oktatói irányításával az egyetem művészettörténet szakos hallgatók végezték jórészt nyári gyakorlat keretében. Rajtuk kívül számos erdélyi kulturális intézmény (a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, csíkszeredai Csíki Székely Múzeum, a Maros Megyei Levéltár), s civil szakmai szervezetek (Műemlék Műhely-Sepsiszentgyörgy, FKM Iroda-Kolozsvár) munkatársai, valamint magyarországi kutatók (OMvH, TLA) és az ELTE művészettörténet szakos hallgatói is bekapcsolódtak a munkába. Először 1997-ben 19 erdővidéki település, majd 1998—1999 folyamán 44 Felső-Nyárád menti település műemlékeinek, műemlék jellegű köz- és lakóépületeinek, valamint az egyházak művelődéstörténeti értéket képviselő műtárgyainak teljességre törekvő — és a korszerű szakmai követelményekhez igazodó — adatfelvétele, fényképezése, valamint felmérése készült el a hozzájuk tartozó térképpel, valamint történeti adatlapokkal. A helyszíni adatgyűjtés és felmérés a fentieken kívül más székelyföldi tájegységeken — Alcsík, a két Homoród-mente és Felső-Háromszéken — is megkezdődött. Itt jegyzem meg, hogy a Kárpát-medence más térségeiben, így az egykori Zala vármegyéhez tartozó Muravidéken is készül települési értékleltár. Hiszen jól látható az is, hogy a hátrányos helyzetű határmenti térségekben a korábbi elzártság miatt számos eddig nem regisztrált, országos jelentőségű, helyi települési értékek találhatók, melyek az esetleges, át nem gondolt fejlesztésnek áldozatul eshetnek. Különösen abban az esetben, ha a fejlesztési szándékot nem az emberi erőforrások, s a kulturális értékek hasznosításának igénye, hanem a profit maximalizálásának célja vezérli. Pótolha-