Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

VASS ERIKA-BUZÁS MIKLÓS: Az Erdélyi épületegyüttes a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Telepítési koncepció, 2006 november)

4. kép. A szilágyerkedi ház szobája a kinyújtott tésztával (VASS Erika felvétele, 2006.) A telek oldal- és osztókerítései napraforgószárból készülnek, ollós kialakításúak. Az udvar és a szérű határán kisméretű csűrt állítunk fel, az utcai front léckerítését léc kiskapu és nagykapu tagolja. A telken az apróállattartást és a méhkaskészítést szeretnénk bemutatni a helyi szokásoknak megfelelően: disznó, kacsa, csirke, liba, pulyka számára kis ólakat (például lábas tyúkketrec, rakott falú disznóól) és sövényfalú kukoricagórét („málékas") helyezünk el. Azért tartjuk kiemelendőnek ezt az egykor szokványos tevékenységet, mert a jelenlegi múzeumi gyakorlattól eltérően szeretnénk érzékeltetni a látogatókkal, hogy mit jelentett az élő állatok jelenléte: az udvar nem lehetett füves, és a virágoskert sem volt általános. Továbbá az állatok jelenléte csökkentené a mesterséges környezet érzetét, és sok olyan ismeretet nyújthatnak a gyermekeknek, melyek a bevásárlóközpontok hatására már ismeretlenek számukra. Mezőség Az erdélyi Mezőség a Kis- és Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros és az Aranyos közötti erdőtlen dombság Erdély középső részén.

14 A 19. század végéig „Erdély éléskamrája" volt, illetve a só jelentette a természeti kincsét. A mintegy 6.000 km

2 területű'

5 Mezőség kisfalvas táj, kb. 250 települést foglal magába, melyek közül egyedül Széknek volt négyezernél több lakosa.

16 Magyarok a 10-11. században telepedtek le e területen, a Beszterce környéki szászok pedig a 13. században, még a tatárjárás előtt. A románokról a 13. század óta vannak adataink: megjelenésük a tatárjárás utáni népességpótlással és a transzhumáló pásztorkodással hozható kapcsolatba. A románság számbeli gyarapodását jelzi, hogy már a 14. század végétől ortodox fatemplomok maradtak fenn több mezőségi településen.'

7 A néprajzi kutatások elsősorban Székre koncentráltak, bár a sónak köszönhetően évszázadokon keresztül kiváltságos mezőváros volt, szemben a Mezőség jobbágy falvai val. A széki lakosok mentalitásukban napjainkig megőrizték mezővárosi kiváltsággal járó öntudatukat, és továbbra is mereven ragaszkodnak egy olyan világhoz, mely gazdaságát tekintve már csak a múlté. Jártunk olyan újabb építésű emeletes házban is, ahol az 1987-ben férjhez ment asszony az emeleten alakította ki a tiszta-, vagyis „sziki" szobát: édesanyja ágyát 1987-ben festette át a saját nevére, de nem hiányoznak a textíliák, viseletdarabok sem.