Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

VASS ERIKA-BUZÁS MIKLÓS: Az Erdélyi épületegyüttes a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Telepítési koncepció, 2006 november)

Munkánk kezdetén a szakirodalom és a meglévő adatok áttekintése mellett összegyűjtöttük azokat a szituációkat, mesterségeket, népszokásokat, amelyek bemutatását a leglényegesebbnek tartjuk Erdély vonatkozásában. Ezek a következők: szekeresség kisállattartás szilvafeldolgozás, pálinkafőzés pityóka táncház, fonó szalmakalap kályhacsempe házhoz temetkezés zsindelykészítés festőasztalos gyűjtögetés népi orvoslás ványolás fűrészmalom tejfeldolgozás borvíz mofetta faszénégetés búcsújárás törökbúza - puliszka viseletváltás háziipar kialakulása oktatás unitárius vallás fedeles híd székely kapu kürtőskalács Ez alapján egy olyan táblázatot készítettünk, melyben az egyes szituációkhoz hozzárendeltük azokat a tájegységeket, ahol az adott tevékenység jellemző volt (1. kép). A későbbiek során az itt fölvázolt területek számát még csökkentenünk kellett, és külön táblázatban foglaltuk össze munkánk végső eredményét, melyben további szempontokként szerepelnek a vallási, társadalmi paraméterek, illetve a ház fontosabb tulajdonságai, mint a helyiségek száma, fal anyaga, tüzelőberendezés. Arra törekedtünk, hogy minél átfogóbb képet adhassunk erről a hatalmas területről, és hogy ezáltal olyan komplex épületegyüttes jöjjön létre, melyben egyaránt szerepet kapnak a különböző felekezetek, társadalmi rétegek. Ezt a komplexitást a bemutatás módjában is igyekeztünk alkalmazni, a hagyományos szabadtéri enteriőrökön túl szeretnénk működő műhelyekkel (kályhacsempe-készítő, bútorfestő asztalos, szalmakalapos), termes, interaktív kiállításokkal (egyes gazdasági épületekben Erdély története, székely vándorlás, kalotaszegi népviselet változása), aktív elemekkel (gyerekfoglalkoztató, kutatóhely) dúsítani a kialakuló képet. A berendezett épületek új típusú használatával is szeretnénk változatosabbá tenni az épületegyüttest (látogathatóan berendezett épület, „járó idő háza"). A tárgyi világ mellett a népszokásokat is szeretnénk megjeleníteni (búcsújárás, népi gyógyászat, táncház). A 2005 decemberében kapott megbízást követően helyszíni terepmunkáink során alakítottuk ki a koncepciót a néprajzi és építészeti szakirodalom együttes figyelembevételével. A kutatás kezdetén megfogalmaztuk azokat a lényegesnek tartott kérdéseket, amelyek megválaszolása nélkülözhetetlen volt a koncepció kidolgozásához. A tájegység neve. Mindenekelőtt a múzeumban általánosan használt tájegység kifejezés helyett az épületegyüttes szót javasoljuk, mert valójában Erdély több táj egységnyi részből áll. Az épületegyütteshez tartozó területek. Feladatunknak elsősorban a történeti Erdély bemutatását tartjuk, bár a mai köztudatban sokan Erdélyhez sorolják a Partiumot és a Bánságot is. Mi azonban a Bánságot és a Partium azon részeit, melyek nyelvhasználat szempontjából az anyaországgal összefüggő területet alkotnak és építészetileg is az Alföldhöz állnak közelebb, a leendő Alföld tájegységhez tartozónak érezzük. A szatmári részeket pedig a már meglévő Felső-Tiszavidék tájegységhez soroltuk, hiszen földrajzi értelemben és a népi kultúra tekintetében összefüggő egységet alkotnak. A parti um i területről csupán a Szilágyságot vontuk be a kutatásunkba, mely építészeti szempontból átmenet az Alföld és Erdély között. Moldva mind földrajzilag, mind történelmileg külön egységet képez Erdélytől, de mindenképp szeretnénk onnan is kiválasztani egy házat, hiszen ez a legkeletibb magyar nyelvterület, építészeti szempontból pedig sok archaikus elemet őrzött meg a székely népi építészetből. A bemutatandó vidékek kiválasztása során arra is ügyeltünk, hogy egyensúly jöjjön létre a közép-erdélyi és a délkelet-erdélyi típusú házak között. A bemutatás időpontja. E tekintetben a Szabadtéri Néprajzi Múzeum eddig alkalmazott gyakorlatához igazodtunk: az épületek építése szem-