Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

A KISALFÖLDI LAKÓHÁZ TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE

pő, hogy a Kárpátok mennyire nem zárták el a két területrészt egymástól, a lakóháztípus tökéletesen hasonló a kisalföldiekhez. A Kárpátokban, elzárt hegyi telepeken mind a történeti Magyarország, mind Morvaország területén viszont egyaránt megőrződtek a belülfűtős kemencéjű, kürtös füsttelenítésű lakóházak, amelyek teljes mértékben az északi háztípus jegyeit viselik magukon. Szintén szigetszerűen fordultak elő, a környező tájba ékelődve, a habán telepesek lakóházai Pozsony és Nyitra megyék nyugati, Kárpátokon kívüli területén. Bár ezek is kívülfűtős szerkezetűek, azonban többszintesek, belső folyosós rendszerűek, tetőzetük, falazatuk technikája a környezetétől eltérő volt. Részletes elemzésüket mellőztük, tekintettel arra, hogy szélesebb körben nem terjedtek el, mivel alaprajzi szerkesztésük teljes mértékben a habánok sajátos családközösségeinek speciális igényeit szolgálta. A sározott habán tető praktikusága ellenére sem terjedhetett el, mivel a többszintes habán házak nagy teherviselésű tetőszerkezetei és a padlásteret osztó, de alá is támasztó belső falak másutt hiányoztak hozzá. Jellemző, hogy sem a sárospataki, sem az erdélyi telepek nem lehettek hatással a környezetükre, noha például a sárospataki habán telep utolsó háza csak az 1960-as években pusztult el, s városi környezetben állt. Figyelmünk fokozottan irányult a morvaországi lakóházra. A morva parasztság lakás- és házkultúrájára vonatkozóan jó eligazítást adtak az utóbbi évtized néprajzi és építészeti monográfiái. A magyar olvasó számára az első részletes, alapos, megbízható tájékoztatást még a 19. század végén publikálták „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben" című könyvsorozat XIV. kötetében. HOUDEK Viktor figyelemre méltó, módszerében ma is helytálló összefoglalást adott a morvaországi és a sziléziai építkezésről.

144 Segített tájékozódni az imént hivatkozott VAVROUSEK-féle összeállítás is. A téma jó összefoglalását, irodalmi eredményeinek értékelését adta Vilem PRAZAK 1958-ban megjelentetett országos rendszerezése.

145 Területünknek a történeti Magyarországhoz közvetlenül kapcsolódó nagytáját a Morvaszlovákiát (Slovàcko-t) Otakar MACEL és Jaroslav VAJDIS építészek szintén 1958-ban közzétett, mintaszerű könyve dolgozta fel.

146 Irodalmi ismereteim elmélyítése érdekében 1965. évi tanulmányutam alkalmával a Ministerstvo Skolstvi a Kulturi szívességéből tájékozódhattam a brünni múzeumban, továbbá Uhersky Brodban a Jan A. Komensky Múzeum anyagában, valamint a nevezett városok térségében utazást tehettem a rendelkezésemre bocsátott személygépkocsin. Ekkor kereshettem fel Nivnicet, Veseli ned Moravat, Straznicet, Hodonint, Hustopeèet, hogy csak a jelentősebb településeket említsem (304-313. kép). Utam során számos fényképfelvételt is készítettem, noha az időjárás nagyon kedvezőtlen volt. A terepen szerzett tapasztalataim hozzásegítettek ahhoz, hogy a nyelvi nehézségek miatt nehezen áttekinthető irodalmi anyagot biztonságosabban értékeljem. Itt kell megköszönnöm DANCZI József nyelvésznek, hogy mint a győri Liszt Ferenc utcai általános iskola tanára, volt szíves cseh nyelvismeretével segítségemre lenni 1960-ban, MACEL és VAJDIS monográfiájának feldolgozásában. Kiemelt figyelmet érdemel Vaclav FROLEC 1968-ban közzétett történeti szintézis kísérlete is, mely közelében járt azoknak a kérdéseknek, amelyeket már magunk is felvetettünk államvizsgái dolgozatunkban.

147 A morva népi építkezés iránti mélyebb érdeklődésre jellemző, hogy Lubor NIEDERLE is foglalkozott a területtel, terepmunkáját kiváló fényképei is reprezentálják, felvételeit manapság is közlik. A morva alföldi területek, valamint a szomszédos lankás dombvidék, a Morva, Dyje, Hena folyók völgyeinek lakóháza egyöntetűen kívülfűtős, kályhás, konyhai bejárású, ezért különösen érdemes volt a figyelmünkre. Sajátos, hogy a 19. századig a sárépítkezésnek, vályoghasználatnak nagy divatja volt itt. A lakóházak alaprajzi kapcsolása soros, szoba, konyha, kamra majd istálló, végül nyitott szín beosztású volt. A 19. század eleje óta jellemzőek voltak a keresztszárnyas lakóházak. Ezek azonban, noha teljesen azonosak általában a hazánkban és Szlovákiában megismert „keresztházakkal", de a morva területeken túlnyomóan a kis családok lakják ezeket a 20. század óta, az utcai szárny a lakórész, az udvari szárny pedig a gazdasági helyiségeket foglalja magába. A telekaprózódás oly mérvűvé vált, hogy a lakóházak szorosan egymás mellé épültek. Nagyon gyakran a kapualjat is ellátták tetővel, így teljesen zárt utcavonalat kaptak. Kisebb városokban, mezővárosokban, ahol a beépítésre alkalmas terület még inkább kihasz-