Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

VASS ERIKA-VALKONY KÁROLY: Napsugaras házak a Dél-Alföldön

A továbbiakban a napsugaras motívum és a helyi identitás jelenlegi összefüggésére tértünk rá. Szegeden és környékén, de különösen Alsóvároson napjainkban megfigyelhető, hogy e karakteres motívum, a napsugárdísz újra terjedni kezd. A múlttól való eltávolodás kiváltotta nosztalgia, a gyökerek keresésének jegyében sokak körében vált népszerűvé e forma alkalmazása. Eredeti vallásos tartalmát azonban csak nagyon kevesen ismerik, alkalmazásában ez nem játszik szerepet. Vizsgált példáink esetében a ház építtetői vagy átépíttetői voltak azok, akik a környezetükben látott példák hatására vagy a tervező javaslatára e minta alkalmazása mellett döntöttek. Az építkezők vagy a tervezők - mint számukra tetszetős helyi díszítményt - tudatosan helyezik el a napsugár-jelet az épület valamely részén. Vannak olyan megoldások, melyek a változatlanság fenntartására törekszenek, ám olyanok is, melyek az eredeti formát újszerűen alkalmazzák. A Szeged-Alsóvárosra költözők számára a díszítés fölhasználása is hozzájárult ahhoz, hogy otthonuk megteremtésével a helyi közösség tagjának érezzék magukat, egyúttal pedig ez azonosulásuk külső szimbolikus kifejezője is. E házakkal egyrészt a múlthoz kötődnek, másrészt olyan egyedi, esztétikus épületeket nyernek, melyek Alsóvároson belül is fölhívják magukra az arra járók figyelmét. Néhány kivételtől eltekintve általában nem valamely meglevő napsugaras ház másolatát hozzák 1ère, hanem új épülethez használják fel a motívumot. Szerepe nemcsak egy emlék újraalkotása, hanem új, „mai" napsugár-jel alkalmazása. A napsugaras házak továbbélését más, nem lakóépületi funkciókban (panzió, étterem) az is segítette, hogy különlegességnek számítanak, az útikönyvekben és az internetes honlapokon mind Szeged, mind Kistelek esetében turisztikai termékekként jelennek meg. Szeged-Alsóvároson - a napsugaras házak terjedése kapcsán - egy olyan sajátos jelenségnek lehettünk tehát tanúi, amely ellentétes az országos folyamatokkal. Másutt a beköltözők vagy magukkal viszik ízlésvilágukat, formakultúrájukat, vagy a másutt is látott divatos formákat alkalmazzák épületeiken (például „mediterrán" vagy „high-tech" épületek). Ezzel többnyire megváltoztatják egy-egy vidék arculatát, idegen stílusú zárványokat képezve megbontják a településképet, vagy az új településrészeken „kolóniákat" alkotnak. Ezzel ellentétben Alsóvároson és részben Móravárosban a beköltözők közül sokan új vagy felújított napsugaras házaikkal a városrész jellegzetes építészetéhez, formai kultúrájához igyekeznek igazodni. Az épülettípus terjedésének tanulmányunkban tárgyalt új és spontán folyamatát érdemes volna - a szakmailag is megfelelő irányú fejlődés érdekében - mederbe terelni. A városrendezés meglevő szabályozási és értékvédelmi elemei mellett szükség lenne olyan település-, illetve városrész-szintű koncepció kidolgozására, amely a hagyományos példák és a már megszületett új megoldások elemzésével javaslatot nyújt az új épületek formai kialakításához. Ez a hiteles és megfelelő színvonalú építészeti értékelemzés segítené az egykori jellegzetes „napsugaras" települések sajátos arculatának megtartását.