Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

DEMETER ISTVÁN-MIKLÓS ZOLTÁN: Nyikó menti díszített tetőcserepek

A Nyikó mentén a múlt század közepén több (cserépgyártó) kisipari létesítmény tevékenykedett, amelyek egyértelműen piacorientáltak voltak. Azok a műhelyek, amelyek átvészelték a világháború keltette válságot sem voltak hosszú életűek, hiszen a kollektivizálás által indukált politikai-gazdasági viszonyok ellehetetlenítették működésüket. Székelyszentmiklós, Firtosváralja,

41 Tarcsafalva, Csehétfalva, Kecsét Székelyszentmihály és Kiskadács azon falvak közé sorolhatók, amelyek területén különböző időpontokban huzamosabb ideig cserepet vagy téglát gyártottak.

42 A műhelyek létrehozását az alkalmas agyagréteg, valamint a cserép iránti kereslet motiválta. Az előállítás folyamatában legtöbbször egy család vett részt, de az sem volt idegen gyakorlat, hogy a munkáltató szegődött napszámosokkal dolgoztatott. A szakértelemmel rendelkező mesterek sem mindig ugyanazon falu lakói közül kerültek ki, hiszen az igények és a nyersanyag létének függvényében újabb helyszíneken hoztak létre munkapontokat. Mindegyikük igyekezett kiterjedt kapcsolathálót kiépíteni, ugyanis ennek függvényében juthattak újabb rendelésekhez. A munkafolyamat szinte teljesen egyforma volt minden műhely esetében. A leglátványosabb különbséget az eltérő formák képezték, s nem utolsó sorban az egyes cserepek felületén megjelenített díszítések. A továbbiakban, az előállítás részletes ismertetését egy Csehétfalván üzemeltetett kisipari egység leírása által végezzük. Csehétfalva lakóinak életvitele nem különbözött a kistérség többi falvaiban gyakorolt életmódtól.

43 Itt is a földművelés és az állattenyésztés jelentette az elsődleges megélhetési forrást, a mezőgazdasági munkának presztízsértéke volt, s ha valaki nem művelte meg kellőképpen földjét, a közösség elítélő megjegyzésével kellett szembesülnie. A többi falutól való esetleges különbözősége csupán a jó minőségű, cserépkészítésre alkalmas agyagrétegben lelhető meg. A falu egyetlen gazdája sem lépett ki az agrárszektorból, s még akkor sem szakosodtak cserépkészítésre, amikor a betelepedett családok munkássága bizonyítékként szolgált a kézművesség nyereséges voltára. Az első cserépkészítő műhely létesítésének időpontjára vonatkozólag nem rendelkezünk adatokkal, az viszont nyomatékosan állítható, hogy már a 18-19. századok fordulóján ugyanazon a helyszínen gyártottak cserepet. A faluban az 1950-es évek végéig működött a cserépgyár, a helyet, ahol a tevékenység zajlott, ma is Cserépcsűrnek nevezik. Az utolsó kézműves mester nevét még őrzi az emlékezet. Kusztos Ferenc csehétfalvi megtelepedését a jó minőségű agyagréteg bőségessége ösztönözte.

44 A 18. századtól napjainkig terjedő, a falu telkeit összesítő okiratok bizonysága szerint Kusztos nevű gazda nem birtokolt földterületet a településen, mi több a faluban eltemetettek névsora sem tartalmazza ezt a nevet. Házasság sem köttetett valamely családtag és a falu lakói között, hiszen a székely falvakban a föld nem csak tárgyi, de morális értékeket is hordozott, és sok esetben két fiatal közti esküvőt a család ingatlanjainak megléte tette lehetővé. Cserépgyáruk megszüntetésével a család tagjai elhagyták a települést. Ennek egyik okaként a fentebb már részletezett, társadalmi hierarchiát kell tekinteni. A Cserépcsür nevű hely megfelelő talajöszszetétele, kellő mennyiségű agyagtartalma, valamint a közelben levő Faluárok bőséges vize magyarázza azt a tényt, hogy a cserépvetést legkevesebb másfél évszázadon keresztül iparszerűen folytatták. A műhely nem csak a helybeli gazdaságokat látta el cseréppel, hanem a környező falvak igényeit is kielégítette. Az egykori vásárlók vallomásai szerint (sok esetben) a ház fedését megelőzően már egy évvel meg kellett rendelni a cserepet, ez bizonyítja, hogy nagy igény volt a termelőegységre. A föld nélküli kézműves család, az agyag kitermelésére alkalmas helyet, valamint a gyártási folyamat helyszínéül szolgáló Cserépcsűrt egyaránt bérelte. Szántóföldet azonban nem művelt. A cserépvetés tevékenysége lényegében a család egész idejét felemésztette, sőt a felvállalt munka időbeni teljesítése érdekében, a faluból (főleg) női munkaerőt fogadott meg. 45 A cserépkészítés nem túl bonyolult, de sok munkával járó mesterség volt. Az agyagot ásóval és lapáttal kitermelték, és fatalicskán, kézi erővel szállították az egyenletes őrölésre használt sárgyúróba. A jó minőségű, időtálló cseréphez akár több éven át készített agyag kellett. A többszöri összegyúrással és (téli) fagyasztással kezelt agyag volt a legalkalmasabb. Végül a megfelelőnek ítélt, megkészült agyagból egy ferde tetejű asztallapon kezdték el a tulajdonképpeni cserépformálást. A felületre, méretarányos kendervászon egyik szélét szeggel rögzítették, a másik szélére korc volt varrva, amely-