Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

DEMETER ISTVÁN-MIKLÓS ZOLTÁN: Nyikó menti díszített tetőcserepek

tenni. Siménfalván a vesszőfonás viszonylag gyors ütemben terjedt el, és a szegényebb la­kosok egyetlen megélhetési forrását jelentette. Állami ösztönzésre, a munkamódszert Szász Ferenc tanító honosította meg az 1900-as évek elején, s mára már a falu neve szorosan kötő­dik a vesszőfonáshoz. Mindaddig, amíg a töb­bi falvakban a vagyontalan cigány családok fe­szültségeket keltenek, itt sikeresen bekapcso­lódnak a termelőmunkába és nem szorulnak a falu segítségére. 7 A múlt század közepéig szin­te minden település határában jelen voltak a malmok. A Nyikó vízének erejét hasznosító lé­tesítmények kiszolgálták a térség falvait, de a nagyteljesítményű ipari létesítményekkel már nem tudták felvenni a versenyt, mi több, a kol­lektivizálással az ezekhez fűződő tulajdonjo­got is eltörölték. Az agyagmegmunkálás olyan foglalkozást képezett a térségben, melynek lényeges gazda­sági vonzatai voltak. Eme kiadvány jellegéből fakadóan a cserépkészítéssel szorosan együtt járó tevékenységeket részesítjük előnybe. Ez annál is inkább megalapozottnak tűnik, mivel sok forrás arra utal, hogy az említett termelési ágazat - bár időszakosan is, de - több falu éle­tében fontos szerephez jutott. Székelyszent-mi­klós, Firtosváralja, Tarcsafalva, Csehétfalva, Kecsét és Székelyszentmihály határában talál­ható agyagréteg kellőképpen való előkészítése által alkalmasnak mutatkozott a cserépgyártás­ra. A felsorolt falvak mindenikében adott peri­ódusban működtek cserépvető műhelyek. Erről a munkakörről, valamint a köréje szerveződő gazdasági-társadalmi tényezőkről egy későbbi fejezetben, esettanulmányszerűen értekezünk. A 20. század elején a települések gazdasági élete szorosan kötődött a falvakban élő, vagy csupán ott birtokkal rendelkező földesurak ál­tal kifejtett tevékenységekhez. A haladó gon­dolkodású, vagyonos családok leszármazottjai­nak módúkban állt a gépi munkaerő beszerzé­se, az intenzív termelőtevékenységhez való fel­zárkózás, esetleg kisebb ipari létesítmények működtetése. Tarcsafalván a báró Pálifi család nagy telkekkel rendelkezett 8, melyeken a gabo­natermelést részesítette előnybe. Ugyanitt báró Dániel Lajos birtokainak nagy részét lótenyész­tésre hasznosította. Kiskedében a Borbáth csa­lád szabályozta a gazdasági életet. Borbáth Ist­ván mint képzett mezőgazdász szervezte meg a termelő tevékenységét, és már 1918-ban nagy tejhozamú szarvasmarhák tenyésztésére tért át. Később a mezőgazdaság gépesítésébe ruházott be, továbbá gyümölcstelepítéseket végzett, s még szőlőtermesztéssel is próbálkozott. 9 Székelyszentmihály gazdálkodását pedig az Erdőszentgyörgyről áttelepedett Rozmann csa­lád befolyásolta. 10 Rozmann Jenő 1913-ban szeszgyárat épített, Rozmann Izidor pedig kör­fűrészt és malmot működtetett. 11 Ezek a létesítmények bár viszonylag rövid életűek voltak, a lakosok számára munkalehe­tőséget kínáltak. A fokozott állami ellenőrzés kihatott minden hasonló háziipari objektum­ra, s végül ezek eltulajdonítása is bekövetke­zett. Addig földművelésből élő falusiak arra kényszerültek, hogy (a téeszekben) saját föld­jeik terményeinek kis hányadáért robotolja­nak. Egyre inkább általánossá vált a gyerekek középiskolai, szakiskolai taníttatása, s a közeli városok (Székelyudvarhely, Székelykeresztúr) által kínált munkalehetőségek kihasználása. A föld tulajdonjogától való megfosztás az addigi életvitelről való lemondásra kényszerítette a falvak lakóit, s a mezőgazdaságtól a üzemi ter­melés felé irányította a fiatalabb generációkat. Az sem téveszthető szem elől, hogy ezekben a falvakban - akárcsak Erdély többi települése­in - a tulajdon elvesztésével egyben a társadal­mi szerepek is felcserélődtek. Az idősek, akik kezükben tartották a gazdaságot, jól ismerték a mezőgazdasági munka fázisait, már nem tudták kamatoztatni ismereteiket, s egyben a család élelmezéséhez sem tudtak annyira ha­tékonyan hozzájárulni. Az elméleti oktatást, vagy a szakmák tanulását előnybe részesítő fi­atal generációk számára nem képezett attrak­ciót a vagyontalan rurális életforma. A falvak­ról valóságos kirajzásokról beszélhetünk, hi­szen az ipari létesítmények által a városok cél­településekké váltak. A Nyikó menti falvak el­néptelenedése általánosnak mondható, és „törvényszerű" demográfiai mozgást rajzol ki. A tárgyalt huszonkét falu közül csak Farkaslakán tapasztalható ellentétes jelen­ség. 12 Ez a település gazdasági téren is mesz­szemenően elkülönül az előzőektől, hiszen az intenzív szénégetés milliárdos léptékű vállal­kozásokat táplál. 13 Népi építészet A lakóház és azt övező melléképületek, mindig az adott társadalmi közegben megho­nosodott építészeti sajátosságokat hordozták.

Next

/
Thumbnails
Contents