Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

BATÁRI ZSUZSANNA-SZONDA ISTVÁN: „Új csizmám nyalka"

rom ágból fonják, és szűcstűvel varrják fel. A szártető íves kivágásának közepén ebből a fonatból rózsát alakítanak ki, és ezt is hozzávarrják a csizmához. A szár tetejét ilyenkor nem szokták beszegni, de ha nem kap szegőt, akkor bebukkolják, a levékonyított bőrt visszahajtják, ez a szélbehajtás. A különböző fanyelű, hullámos szélű, kerek fejjel ellátott rádlikkal a csizma talpára és sarkára díszítéseket applikálnak. A talpra 22. kép. Rádli, díszrádli díszrádlit, a rámára kant-, stuff- vagy rámarádlit használnak. A ráma szélét eredetileg stuffolták, stuffrádlival,

58 amely egy a végén homorú vas. Ezzel egyenként fogaztak, kézzel nyomták bele a díszítést a bőrbe. Ezután előkészítik a helyet a sarkantyúnak. A sarkantyúnak

59 kiszabott bőrt szintén faszeggel erősítik a csizmához, és feketére festik. A politúrozás után a cipőkrémet kézzel vagy puha ronggyal dörzsölik bele a bőrbe. Csak olyan anyag volt jó, ami nem ragadt rá a csizma felületére, mint például a delinkendő. Mikor kész van a csizma, kaptafahúzó segítségével kiszedik belőle a kaptafát. Ebben segít a fiederderweisz, a síkpor, amivel a csizmát beszórták, hogy könnyebben kijöjjön. Ma már hintőport használnak ugyanerre a célra. 23. kép. Kézi stuffer 24. kép. Rádlizás, 2005. stuffer Összegzés A csizmadiamesterség a halott szakmák közé került. A csizmadiák utolsó hírmondói a cipőgyártásban öregedtek meg, és cipészmesterekként nyugdíjazták c5ket. Ahogy telik az idő úgy fogynak az adatközlők, így hát igyekeznünk kell, hogy még legyen kit megkérdeznünk. A modern gépek és anyagok általánossá válásával a régi technológiák elévültek. Ismeretüket a mesterség utolsó képviselői magukkal viszik a sírba - hacsak nem igyekszünk kellő odafigyeléssel összegyűjteni és megérteni ennek a szakmának minden nagy és apró részletét. A rekonstrukciós kísérletek végzésénél nagy körültekintéssel kell eljárnunk, hiszen a mai segédanyagok könnyen bekerülnek a késztermékbe. Ezek általában nem a látványos helyeken jelennek meg, hanem az apró, elbújó részletekben. A jelen vizsgálat és kísérlet arra vállalkozott, hogy egy felvidéki csizmamásolat elkészítése kapcsán bemutassa a hagyományos technológiákat és anyagokat. A bemutatást segíti a filmszerűen összeállított fotósorozat, valamint a kéziszerszámok magyarázó rajzai. Láthatjuk, hogy a csizmadiaszakma a néptáncos igények miatt lassú feltámadásban van, bár a tánccsoportoknál lévő általános pénztelenség visszahat arra a néhány műhelyre, amely ellátja őket csizmával. Sajnos a legégetőbb kérdésre nem keresik a választ a műhelyek: Mi lesz az utánpótlással?! - pedig mily nagy hangsúlyt fektettek erre a céhek és az ipartestület is - talán újra kellene olvasni ezeket a regulákat és megérteni a mondandójuk lényegét.