Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

BATÁRI ZSUZSANNA-SZONDA ISTVÁN: „Új csizmám nyalka"

madiákat, ezért egy részüknek új felvevőpiac után kellett néznie. Az endrődi csizmadiák két részre csoportosultak: a vásározók és a helyi igényeket kielégítők körére. A csizmadiák messzi vásárokba kezdtek el járni (Kornádi, Füzesgyarmat, Biharnagybajom, Berettyóújfalu stb.)

10 A vásározás oly hatalmas méreteket öltött, hogy a nagyobb műhelyek elkezdtek raktárra dolgozni. A megnőtt vásárlói igények kielégítésére már egy vásározásra dolgozó műhely nemcsak maga készítette a termékeit, hanem alkalomszerűen nagyszámú bedolgozót is alkalmazott. A bedolgozók („ziccre" dolgozók)

11 sok esetben csak egy részmunkafolyamatot végeztek a csizmán (pl. felsőrész elkészítése, talpalás, szárkeményítés stb.). Eddig a céhes alapokra szerveződött termelés megváltozását tapasztalhatjuk a bedolgozók foglalkoztatásában, amely már egy következő termelési forma, a szövetkezet megjelenését eredményezte. Szövetkezetek és az ENCI 1946-47-ben megalakultak Endrődön az első szövetkezetek: az iparosok által alakított Endrődi Bőripari Munkások Beszerző, Termelő és Értékesítő Szövetkezete, valamint a segédek szövetkezete, mely az Első Endrődi és Vidéke Lábbelikészítők Kisipari Termelő Szövetkezet nevet viselte. 1949-ben a két szövetkezet egyesüléséből jött létre az Endrődi Cipész Kisipari Szövetkezet, mely ENCI márkanévvel 1989-ig jelentős hazai és nemzetközi kereskedelmet bonyolított. Az megöregedett kisiparosok vagy beléptek a szövetkezetbe, vagy abbahagyták a termelést. A csizmadiák áttértek a megváltozott igényeket kielégítő cipőgyártásra. Ebben az időszakban fejeződött be az endrődi csizmakészítés, és szűnt meg a csizmadiaszakma. A rendszerváltozás lehetetlenné tette az ENCI fennmaradását és lassú csődeljárás után, 1994-ben jogutód nélkül megszűnt a gyár. Az ENCI végelgyengülésének idején viszont megindult újra az 1950-es években megrekedt kisipari termelés. Kisvállalkozások, „újra maszek világ" A cipész kisvállalkozások, melyeknek motorját az ENCI-hez tartozó tanműhelyi szakoktatók szaktudása jelentette, sorra alakultak és teljesen behálózták Gyomaendrőd ipari térképét. A rendszerváltozást (1989) megelőzően már beindult a kisipari vállalkozás az ENCI berkein belül. A Hunya-Luc társulás 1987-88ban, „maszek" termelésbe kezdett, először csak „feketén"

12 az ENCI tanműhelyében. Hamarosan a Szonda-Marsi-Pintér társulás már legálisan bérelte ki a tanműhelyt és „maszekolt". Hunya István üzemrészleget rendezett be a gyomai Darvas iskolában és cége Turul néven 100 főnél többre, munkással dolgoztatott. Hamarosan újra megnyílt az orosz piac, a Hunya cég jó üzleti érzékről tett tanúbizonyságot, és jelentős exportmegrendeléseket szerzett. 1994-től gomba módra szaporodnak a cipész kisvállalkozások. Dinya Zoltán „Madizol" néven indított üzemet a gyomavégi iskola épületében. Feuerwerker Gábor, az ENCI utolsó elnöke „Sevro-Modell BT" néven cipőjavító üzemet szervezett. A Fő úton Kovács Lajos (a „Vilma cipő" cég létrehozója) veje alapított cipőüzemet „Laiding" márkanévvel. Német János „N&S" néven férficipőt gyárt. Gyerekcipőt Csikós János és Fekécs Vendelné készít a lakásukon kialakított kisebb üzemben. A cipőtalpbélést Szonda István „Szonder BT" név alatt készíti, műhelye az ENCI egyik telephelyi műhelyében van. Marsi János „Csűrdöngölő BT" néven családi vállalkozást indított. Marsi János hagyományos technológiájú cipő-, majd csizmagyártásba kezd A cipőgyártás az ENCI-ben 1949—1986-ig nagyüzemi keretek között folyt. Ekkorra a kisipari termelés teljesen felszámolódott, a szövetkezetbe be nem lépett öreg mesterek halálával már a cipőjavítást sem végezte „maszek" alapon senki a városban. Az esetleges talpalásokat és ragasztási hibákat a dolgozókon keresztül az ENCI-ben végezték nem hivatalosan, de a vezetőség hallgatólagos beleegyezésével. A fiatalabb nemzedék, aki már a szövetkezet ideje alatt tanulta meg a szakmát, csak egy-egy részfolyamat készítéséhez értett. A felsőrészkészítők nem tudtak talpalni, az aljazók nem tudták elkészíteni a felsőrészt. Az 1980-as évek végére a szakma teljeskörű ismerete csupán a szövetkezetesítés előtt tanult szakembereknél, illetve az ipari tanulóképzésben részt vevő szaktanároknál volt teljes. Hiába volt 1000 cipész szakmunkása a gyárnak,