Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 17. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2004)

FÜGGELÉK

A magyar néprajztudomány több, mint félévszázados s állandóan visszatérő egyik jelentős tudományos igénye és kívánalma; népi műveltségünk lehető teljes egészét, természetes kereteivel, egységes és átfogó, szemléltető muzeologiai rendszerben, állandó kiállitás formájában is bemutatni. y Mindezek a néprajztudományi - és muzeologiai % kivánalmak és törekvések már régtől fogva, szerte a világon, természetszerűleg tekintetbe veszik a földrajzi, a gazdasági, a társadalmi, a művelődési, stb., tényezőket, egyszóval mindazokat az adottságokat és követelményeket, amelyek a népi - s hagyományosnak is joggal tartott - műveltséget alakitják, s egy-egy kisebb vagy nagyobb etnikai közösségen belül, időbeli, térbeli és történeti elhatárolásokkal, a népi műveltség sokrétű és sokszinü változatait jelentik. A magyar néprajztudomány - a magyar néphagyomány - fokozottabb és módszeres tudományos munkássága a népi műveltség korszerű összegező, egységes vizsgálatát és muzeologiai jellegű bemutatását az adott lehetőségek mellett, mindenkor jól szolgálta. Tudományágunk egyik, módszer(^) tanilag is tanulságos és sok jeles vitát kiváltó fejezete, a népi épitészet rendszeres vizsgálata, már évtizedekkel ezelőtt, egyidejűleg a kiemelkedő jelentőségű népi épitészeti alkotások biztosítását és fenntartását is szorgalmazta. A magyar népi épitészet történeti-néprajzi és épitészettörtáneti-müszaki vizsgálata ugyanis lényegében a népi műemlékvédelem szolgálatát is jelentette. A műemlékvédelem sokrétű feladatai körében a népi műemlékvédelem azonban nemcsak uj szint, újfajta, de alapjában véve azonos jellegű értékelést, hanem egyúttal bizonyos _S eu tc i 0 <i»-3os mértékig eltérő jellegű védelmet: gyakorlati munkát és