Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

SZENTI TIBOR: Hagyományos tanyai ólak, aklok, esztrongák és galambdúcok Hódmezővásárhelyen

V. Relief Úr-Ninából, Meopotámia. (Részletesen lásd: André Parrot: Sumer. Gallimard Kiadó) VI. Női szobor Nippurból, az iraki múzeumban. (Részletesen lásd: André Parrot: Assur. Gillamard Kiadó) két alapvető függvényét, az érzelmi, mentális megnyilatkozások, és az ész értelmi bölcsőjét. Utóbbiaknál a központi idegrendszerhez tartozó agyvelőt a koponya zárja be, amelynek alapi részét eltávolítva, gyakran alkalmazták rituális ivóedénynek. A neolitikumban így vált a testábrázolás az idolok esetében is fej nélküli edénnyé. A III. sz. ábrán a BANNER János professzor Hódmezővásárhely-kopáncsi ásatásából származó világhírű „/. Kökénydombi Vénusz" látható, amelyen a vaskos edénytesten a női nemiség jelei jól láthatók, míg a kezet, mint jelentéktelenebb testrészt, szinte csökevényes végtagként ábrázolták. A IV. ábrán a CSALOG József Szegvártűzkövesi ásatásából származó kultikus, szövetmintás edényén már csak a sematikus arcábrázolás, és a fenék felé kiöblösödés mutatja, hogy emberi testet mintáztak meg. Ez az athropomorf edény a szakirodalomban már gyakran vázaként szerepel, hangsúlyozva edény voltát. Megjegyezzük, hogy az emberáldozaton túljutott közösségekben a legtöbb ilyen kultikus idoledényben a számukra legszentebbet: áldozatul gabonaszemeket találtak elszenesedve. (Visszautalunk a gabonánk élet elnevezésére.)