Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

SÁRI ZSOLT: Egy falu a 20. századból. A 20. századi épületegyüttes lehetősége a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

bi építészeti hagyományokat, helyi stílusokat, típusokat. Az úgynevezett kockaházak mára településkép-meghatározó épületekké váltak. A nagy alapterületű (általában szoba-konyha-szobakamra-fúrdöszoba-WC beosztású) teraszos, gyakran alápincézett, sátortetős épületek már téglából épültek. Ezek néprajzi vizsgálata máig nem történt meg. A kockaházak építése az épületanyag felhasználásában is változásokat eredményezett, általánossá vált a szilárd - betonalapozás, a földfalak aránya a nyolcvanas évekre 2% körüli értékre csökkent, ezzel párhuzamosan pedig a téglafalak aránya ugrásszerűen megnőtt, a tetőfedés során pedig a gyári cserép vált általánossá. Az új épülettípusok, a modernizáció, és a technikai fejlődés eredményeként új tárgyak, eszközök jelentek meg a tárgyi kultúrában, amelyek az életmódra is hatással voltak: elég, ha itt csak az elektromos gépekre, a vízvezetékre, a fűtéskorszerűsítésekre gondolunk. Ezek változásokat eredményeztek a lakáskultúrában, a táplálkozáskultúrában, de a szabadidő-felhasználásban is. A 20. századi életmódváltozások egyik hozadéka a szabadidő-felhasználás átalakulása, a szabadidő növekedése, az erre épülő programok fontossága lett. A státuszszimbólumok egyike lett a víkendház: hol folyó- és tópartokon, hol a szőlőben, hol a hegyekben. A víkendházak vizsgálatával megismerkedhetünk a szabadidő felhasználásának alakulásával, a nyaralók mellett létrejövő kertészetek kérdésével. Érdekes eredményeket mutat ezen épületek építészeti és lakásbelső vizsgálata. Itt találjuk meg a lakóházakból kikerülő, lecserélt bútorokat, fűtőtesteket, konyhai eszközöket és dísztárgyakat. Közösségi épületek Egy szabadtéri múzeum számára nemcsak a lakóépületek kutatása jelent feladatot, de a gazdasági építmények, a közösségi épületek, a különböző út menti, köztéri építmények vizsgálata is. A 20. század építkezéseinek legtöbbje nem terjedt ki a gazdasági épületekre. Természetesen ennek legfőbb oka a mezőgazdasági, önálló termelés ellehetetlenülése volt. A hetvenes évektől a háztáji jelentett egyfajta változást, amikor is a különböző kisállattartások számára készültek ólak, épületek, legtöbbször azonban szedett-vedett anyagokból, hulladék épületelemekből. Ezek vizsgálatát, majd pedig bemutatását már csak a nagyszámú elterjedésük miatt is megkerülhetetlennek tartom. Korszakunk számára fontos a közösségi épületek vizsgálata is. Számos olyan épülettípus je11. kép. Kultúrház, mozi (Pula, H. CSUKÁS Györgyi felvétele) SZNM, F.60.336. lent meg a 20. században, amelyek évtizedekig meghatározó elemei voltak a településképnek. Az általam fontosnak tartott épületek a közösség számára, annak gazdasági, társadalmi és kulturális életét meghatározó elemek voltak. Ezeket három nagy csoportba sorolom: 1. Gazdasági épületek, 2. Kulturális épületek, 3. Közösségi, közfunkciót ellátó épületek. Gazdasági épületek Számos olyan közösségi gazdasági épület jelent meg a 20. században, amelyek hol méretük, hol funkciójuk miatt jelentős, településképet meghatározó elemekké váltak. A hatalmas magtárak a provinciális építészet impozáns épületei, amelyek áttelepítése nagy terével a múzeum számára kiváló kiállítási, bemutató, vagy akár közművelődési célokra is alkalmas épülete lehet. A nagybirtokok vidékére voltjellemző „a települést kiegészítő uradalmi épületrendszer, ahol a cselédek laktak, külön erre a célra épített közös konyhás, hosszú házakban'\

23 A második világháborút követő államo12. kép. Hangya szövetkezet boltja (Majosháza, VARGHA László felvétele) SZNM, MNÉGY 10375.