Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

SZENDRŐDINÉ GOMBÁS ÁGNES: Egy 19. századi debreceni típusú láda restaurálása

gigfutó profilozást a fenéklap meghosszabbításából alakították ki. A láda lábai hiányoztak. A fenéklapon és az utólagosan felhelyezett léclábon látható csaplyukakról esztergált pogácsalábakra lehetne következtetni, de nem tudhatjuk, hogy ez eredeti láb, vagy csak egy másodlagos megoldás. A fenéklap csaplyukait utólagosan behelyezett fadugókkal tömítették el. Feltételezhetően két alkalommal került másodlagos láb a ládára, ezt bizonyítja az egymástól független csaplyukak helye a fenéklapon és a léclábon. Ebben az esetben igen nagy jelentősége van az analógiák utáni módszeres kutatásnak. A láda belső terében, a bal felső harmadban ládafia található. A ládafia egy vízszintes fenéklapból és ennek a szélére állított függőleges oldallapból áll. A lapok végei egyenes beeresztéssel kapcsolódnak a ládatesthez. A láda vasalatai kovácsolt technikával készültek. A zár nyitott rendszerű, burkolólemeznek nem látszanak nyomai. Szerkezete eredetileg egy kör alakú rugóból és a rugó felső nyílásába illeszkedő kettős csappantyúból állt. Az L-alakban meghajlított csappantyúk közé csapódott be a ládatetőre erősített, szigony formájú zárnyelv. Később a zárat átalakították. A felnyíló ládatetőt két helyen szemes forgópánt rögzíti a hátoldalhoz. A kulcspajzsot és a zárat kovácsoltvas szögekkel erősítették az előlaphoz. A debreceni bútorkészítő központ és vonzáskörzetei A magyar népi asztalosbútor egyik legjelentősebb, az egész Tiszántúlra kiterjedő nagy hatású központja Debrecen volt.

1 Az oklevelek tanúsága szerint a városban már a 16. században működtek asztalosok és 1620-ban céhet alapítottak.

2 A 17-18. századtól számos jeles tárgyi emlék maradt fenn annak bizonyítására, hogy a debreceni asztalosok milyen magas szinten művelték a mesterséget. Ide sorolható az első virágozott, festett láda 1633-ból, mely Debrecen város titkos levéltárának irattartója volt. Ez a zöld alapszínű, piros peremszélű láda, amelynek elejét szinte kitölti a sárgával írt 1633-as évszám, akár parasztházbeli irattartó láda is lehetne.- Igen jelentős tárgyi emlék még a 17. század végéről (1694) ránk maradt, reneszánsz stílusjegyeket mutató debreceni főbírói szék, mely a később készült gondolkodószékek mintaképévé vált. Ezen a tárgyon már megmutatkozik a debreceni asztalosoknak az a törekvése, hogy elszakadva a népi ízléstől a polgárság kívánalmainak megfelelően, az uralkodó korstílus szellemében dolgozzanak.

4 A 18. században a köznépi bútornak a fenyőfából készült festett változata volt az uralkodó. A debreceni asztalosok által készített festett bútoroknak a 18. század közepéig bizonyos mértékig stílusmeghatározó szerepük volt, hiszen ekkor alakultak ki azok a bútorformák és díszítési elemek, melyek a későbbi népi bútor jellemzői voltak. E bútorok már nem az előkelőbb debreceni polgárok számára készültek, hanem a debreceni, vagy a környékbeli falvak, mezővárosok háztartásaiba.

5 Az 1750-es évektől a debreceni asztaloscéhbe mind több vidéki mester is belép, ezek az úgynevezett filiálisok, akik a debreceni céh szabályai szerint dolgoztak és a mesterséget is itt tanulták. A 18. század folyamán Debrecentől kb. 150 kmes körzetben, 29 helységben találkozunk filiálisokkal. A debreceni stílust a filiálisokon kívül az itt tanuló inasok és mesterlegények is terjesztették, ha olyan helyen telepedtek le, ahol nem kötötte őket az ottani céheknek a debreceniektől eltérő hagyománya. Ilyen esetben, több helyen a debreceni stílusnak szinte már másodvirágzása alakulhatott ki munkásságuk nyomán.

6 A debreceni asztalosok azonban már mindinkább igyekeztek a magasabb polgári igényeket kielégíteni, ezt bizonyítják a ránk maradt magas színvonalú mesterrajzok. A céh számára már alacsonyabb rendű munkának számított a festett bútorok készítése. Ezért 1826-ban határozatot hoznak a virágozás betiltására: „Mint hogy a' vásári munkák, ládák és nyoszolyák kiUömb-kiilömbféle festékkel való felvirágozása régóta sok károkat okozott a'B. Czéhnek, me/lynek az véle való bánását és költségét az azt megvevő rendű vevők semmibe vésznek, ennek elhagyásával a munka pedig semmivel sem alatsonyíttatik. Arra való nézve a' mostani szükségtelen költségek elkerülése végett az egész B. Czéh egytől-egyig meghatározta, ennek a semmi helyen nem tanult, ákombák festéseknek eltörlését, hozzátévén a munka annál legbetsületesebben le készítését rendelvén a' szoros megtartásra büntetésül 15 conventiós forintot. " 1 Ellentmondásnak tűnik, de a falusi köznép éppen ebben az időben kezd leginkább érdeklődni a virágozott bútorok iránt. A festett bútorok készítését ezentúl a céh vidékre került tagjai, a filiálisok vagy a céhen kívüli kontárok végezték. Ebből következik, hogy a 19. század folyamán fellendültek a vidéki központok, nevezetesen Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Püspökladány és Derecske, sőt mellettük valószínűleg több eddig ismeretlen falusi asztalosmühely is.

8