Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

CSERI MIKLÓS: A szabadtéri múzeumok szerepe és lehetőségei a változó világban

lül bemutatják a teljes „skanzenes" munkafolyamatokat . Tehát dokumentumokat láthatunk az épületkiválasztásról, a bontásról, az áttelepítésről, újraépítésről, a tárgyak restaurálásáról, különböző rekonstrukciós eljárásokról. Mindezeket eredeti faltöredékekkel, épületelemekkel, bútorokkal és egyéb eszközökkel gazdagítják. Európában igazában a dél-angliai Weald and Downland Open Air Museum kezdte az ilyen típusú kiállításokat szervezni és követte őt gyakorlatilag egész Európa. Mi Szentendrén, az Alföldi mezőváros tájegységben készítettük el első „Tájegység születik"' c. kiállításunkat, melyet folyamatosan követtek a többi tájegységek építését megismertető bemutatók. Örömmel mondhatom el Önöknek, hogy abban a folyamatban, melyben a múzeumok a látogatókat beengedik a színfalak mögé, s magukat egyfajta muzeológusi szerepkörben is kipróbálhatják, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum igen előkelő helyre került ebben az évben. Talán nem ismeretes Önök előtt, hogy ma a világ közgyűjteményeiben őrzött műtárgy állománynak csak 5%a tekinthető meg a kiállításokban, a többi a raktárakban hever, ne adj Isten, rohad. Ezt felismerve, a legkorszerűbb múzeumok, ún. látványraktárakat építenek, s ezek a study-collectionok (tanulmányi kiállítások) egyrészt kiváló raktározási körülmények közé kerülnek, másrészről a látogató az üveg vitrinek között sétálva, böngészhet, bogarászhat az őt érdeklődő tárgy típusok között. S mindezt gazdagítottuk azzal, hogy a tárgyak előtt lévő regisztrációs számokat a szabad komputerekbe beütve, további részleteket is megtudhat a néző az adott tárgyról. S még tovább fokozva, ez az egész a Szabadtéri Néprajzi Múzeum honlapjáról is elérhető. Egy jellemző példa, hogy ez milyen valós igényt elégít ki: 2002-ben a honlap összes látogatója 34 000 volt, 2003. szeptember 1-30. között, csak a látványtár internetes megjelenítését követően, 13 000 fő volt. Bátran mondhatom, ebben a tekintetben kevés korszerűbb skanzen van a világon a szentendreitől. A világ szabadtéri múzeumait érintő, s fejlődésükre hatással lévő új kihívások közül végezetül a legújabb, de talán nem felelőtlenség azt állítani, hogy a legnagyobb változásokat ígérő (fenyegető?) problematikát szeretném említeni, s ez pedig a digitalizáció és a hálózati kommunikáció. Itt várhatóan a hozzáférés lehetőségének új korszakáról beszélhetünk, mely következtében egyrészről a kultúra fogyasztásának, elsajátításának föltételei válnak demokratikussá, másrészt a digitalizáció és az internet révén a hozzáférés eddig nem tapasztalt, új formája és dimenziója jelenik meg. Az, hogy a hozzáférés demokratizálódik, annak pedagógiai, társadalmi, sőt kultúrpolitikai előnyei nyilvánvalóak. A skanzenek esetében ez azt jelenti, hogy ez az eddig is igen népszerű múzeumtípus továbbra is erősítheti vezető pozícióját, hiszen a társadalmak, a látogatók újabb és újabb szegmenseit tudják elérni a világháló segítségével. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2003-ban elkezdett „virtuális skanzen" program lehetővé teszi 3 éven belül, hogy a Kárpát-medence minden szabadtéri gyűjteménye, tájháza és védett műemlékegyüttese épületestől, tárgyastól, enteriőröstől elérhető legyen a www.skanzen.hu honlapról mind a hazai, mind pedig a külföldi látogatók számára. Mit jelenthet ez majd a számunkra? Azt, hogy a jelenlegi látogatószám (200 000 fő/7 hónap) reményeink szerint növekedni fog, hogy hazai és nemzetközi ismertségünk tovább erősödik. Tehát pozitív várakozással nézünk a program megvalósulása elé. Talán egy-egy pesszimistább hangulatban mérlegeljük azokat a felvetéseket, melyek azt ígérik, hogy az internetes megjelenés, a virtuális skanzen letölthetősége, szinte a hálószobából való elérhetősége elkényelmesíti a látogatót, s nem fogja látogatni múzeumunkat. Mi hiszünk a skanzenek speciális, egyetlen múzeumtípussal nem összevethető sajátos hatásmechanizmusaiban. Fontos és kényelmes dolog a képernyő előtt böngészgetni, „szörfözni" az egyes tájegységek, építmények vagy enteriőrök között, de a háromdimenziós skanzenhatást, az illatokat, az eredetiséget árasztó tárgyakat, a miliőt a legtökéletesebb digitális program sem tudja helyettesíteni. A digitalizáció a múzeumokat, s így természetszerűen a skanzeneket is megajándékozza a gyűjtemények hozzáférhetőségének és feldolgozásának eleddig elképzelhetetlen mélységeivel is. Nemcsak a kiállításokban lévő épült és tárgyi anyag digitalizált ebben a programban, de a raktárakban sokszor szinte örökre száműzött műtárgygyűjtemények is, nem is beszélve a különböző foto-, dia-, szöveges-, térképes- és más archívumokról. Tehát a digitalizálás a numerikus és analóg feldolgozás és közzététel határait elképzelhetetlen módon kitágíthatja. Számunkra ez azt jelenti, hogy a digitális forradalom hatására a múzeum által birtokolt teljes vertikum hozzáférhetősége válik eszmei céllá. Egyetértünk Fejős Zoltánnal, aki szerint a digitalizáció nemcsak technikai kérdés, hanem szinte filozófiai vonat-