Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)
KECSKÉS PÉTER: Mezővárosi és falusi borkultúra a 18-19. századi Kárpát-medencében
10. kép. A bortárolás helye és építményei a 19. század közepén a) Felszín felett, felmenő falú építményben lakótelken (boroskamra) vagy szőlőskerti építményben (gunyhó) b) szőlőhegyen, tartozéktelepülésen, présházpincében Felszín alatt, vájt/vágott vagy épített helyen c) telken présház és/vagy pince, lyukpince d) külterületen/szőlőhegyen présházas lyukpince e) településszerkezetbe tagozódva vájt és épített lyukpincesorok (Forrás: VINCZE István 1958.; MNA 1987. 274/275. térkép. KECSKÉS Péter 1992.; ÉGETŐ Melinda 1993.; EAS 1990. 32. térkép.) met szőlősgazdák használatában a közelmúltig fennmaradtak. E területeken volt egy „vegyes" használatú présfonna, az ékprés, ami olajnyerésre, gyümölcs és szőlő kinyomására egyaránt alkalmas volt. 81 A Közép-Dunántúl területén használták azokat a keretgaratos, rögzített végorsós szőlőpréseket, melyeknek főfáját gazdagon díszítették (mélyített geometrikus faragások, piros és kék színezés, datálás). E formának is ismerjük 15. századi nyomait. 82 A középorsós - a végorsós változatokhoz képest fele méretű, kisebb nyomósúlyú és törkölyládájú - sutuk az ország középső és északi területein voltak ismertek (8. kép). 83 E paraszti és mezővárosi használatban volt prések alulhajtós, a garatra közvetlen nyomást gyakorló típusa a 18. században terjedt el. 84 A középorsós sajtók felülhajtós, kisebb nyomóerőt képviselő változatai a 19. században voltak jellemzőek. 85 Mindkét altípusnak és az idesorolt állóorsós változatnak is találtunk kettős, ikercsavaros példányait is. Fontos megjegyeznünk, hogy a fenti bonyolult famechanikájú „erőgépeket" nem a céhes szervezetekben állították elő, hanem a falusi és mezővárosi „háziipari specialisták" konstruálták, és készítették a helyi igényeknek megfelelően. 86 Vissza kell térnünk a fehér- és vörösbor előállításának különbségeire, illetve a színbor és másodbor kérdésére. Tanulságos, hogy nyelvföldrajzi adatok alapján a csomoszolt vagy taposott vörös szőlő neve csemege/csömöge az ország középső, elsősorban alföldi területein, míg a zúzott, többnyire préselt fehér szőlő megnevezése törköly/törkő (9. kép). 87 Ugyanerre a térképre vetítettük a főként fehér törköly és a vörös csemege alapanyagra felöntött lé (víz vagy bor), a másodbor nyelvföldrajzi megnevezését. 88 A csiger és nyelvjárási változatai (csinger, csűgör stb.) a Kárpát-medence kelet-nyugati irányú nagy területein ismertek, míg a lőre csak az északkeleti, főként fehér szőlőkultúrás területeken volt használatos (9. kép). Tanulmányunk negyedik kérdésköre a bortárolással foglalkozik. A szakirodalomban a felszín feletti, felmenő falú építményekben történő bor-